Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Balogh László: Vaskor: Haavikko "újramesélt" Kalevalája
A szó hatalma A Kalevala csaknem valamennyi hőse sámán. Väinämöinen varázsigéjével győzi le Jouka- hainent, csikarja ki a titkot Vipunentől, küld álmot a szampó védőire. Ilmarinen ráolvasással kovácsol magának ezüst-arany asszonyt s szelídíti meg a vasat a szampóhoz. Lemmin- káinen anyja varázsszavak segítségével illeszti egybe fia testét. Louhi szintén így szabadítja Észak rémeit a szampó rablóira. A Vaskor szereplői is tisztában vannak a szó hatalmával. De már azt is tudják: kétélű fegyver a szó. S ha nem tudná, mint Jouko, Váinö felvilágosítja: „A szó hatalma! Nem más ez, mint hogy mások szavaidra akasztanak téged. Vagy te akasztod fel rájuk önmagad.” Mire ezt a hetvenkedő Jouki megértené, már nincs más választása, mint engedelmeskedni a szó erejének. Míg korábban a létet, tudományt, emberi viszonyokat befolyásoló sámánszó a közös hitvilágból merítette erejét, a Vaskorban már a szó az emberi kommunikáció eszköze: nem bűvige, hanem megfejtésre váró gondolat hordozója, melynek kimondása éppen olyan végzetes, visszafordíthatatlan sorshelyzeteket teremthet, mint hajdan a sámánszó. A gyanútlanul húgával hált Kullervo is ezért retteg a kimondástól: „Ne szólj! Azért ne, mert szavaidra akasztanak téged! Azért nem beszélek én se, mert a szó hatalma oly határtalan, hogy ha én most bármit szólok, még azokra a szavaimra akasztanak!” A szó többé már nem a belőle sugárzó metafizikai erő révén hat, hanem a belérejtett, megfejtendő jelentés, gondolat, talány, filozófia révén. Ha a logika téves, a közlő szavak hatástalanok. Észak szüze mondja Váinö kérdésére, hogy milyen áron adná oda magát: „Csónakot készíts, de a kezed ne érintse, pénzt se adj érte.” S lesi: érti-e a férfi. De a távolodó Váinö csak annyit mond: „Eljövök érted. Várj rám.” E szavak logikáját meg a lány nem érti. Miért akar eljönni, hiszen itt áll vele szemben. És miért akar fizetni, ahelyett hogy elvette volna? Az eposzban az effajta csónak megszerzéséhez szükségeltetnek Vipu- nen varázsigéi. Itt álmában Váinö a Halált kérdezi az asszonyszerző csónak megépítése felől. Az nyomban megfejti a szavak jelentését: „Megkaptad volna, ha nem kérted volna. Megtaláltad volna, ha nem kerested volna.” De Váinö most sem fogja fel a talányos szavakat. S amikor áruval rakott csónakjával visszaérkezik, csalódottan és szomorúan Észak lánya ugyanezt mondja: „Megkaptál volna, ha nem kértél volna. Elértél volna, ha nem siettél volna. Rosszat kérdeztél, tőlem akartad az áramat megtudni. Nem engem kértél.” Paradoxon helyzet: a szó hatalmának hajdani mitikus hőse mások szavának rejtelmeit nem képes megfejteni. Rajta is teljesedett felismerése: saját szavaira akasztották, illetőleg maga akasztotta szavaira önmagát. Tévedését ismét szerelmi ügyekben való tapasztalatlansága okozta: míg Észak lánya és a Halál jelképrendszerben gondolkodott, Váinö szó szerint akarta dekódolni a szöveget, mely pedig elsősorban szexuális üzenet. A csónak, hajó ugyanis a népköltészetben szexuális jelkép: hol a férfi, hol a nő szimbóluma, de mindenképpen a nemi vágy, nemi aktus jelképezője: „Átal mennék én a Tiszán ladikon . ..” vagy Adynál: Csolnak a holt-tengeren, Kis, kék dereglye, Az elhagyott kalóz-hajók, Megint nagy vizekre. Hősök} emberek, sorsok A Kalevala két legtekintélyesebb hőse Väinämöinen és Ilmarinen. Mindkettő sámán, titkok tudója, félisten, hérosz. Váinö minden bizonnyal vízi istenség lehetett (váiná = széles folyó); az égboltot kovácsoló, tüzet csiholó, vasat verő Ilmarinen pedig a levegő ég ura (ilma = levegő), Prométheus és Héphaistos egyben. Haavikko nem a divatos deheroi- záló módszerrel él: nála a hősök hősök maradnak, de nem egy mitikus világban, hanem történelmibb közegben nyilatkoznak meg legjellemzőbb tulajdonságaik. Nem a mítosz héroszai, nem félistenek, hanem személyes képességeikkel, értékeikkel közösségükből 15
