Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Szekér Endre: Játék a verssel: mai magyar költészetünk és a játék

így: „szó-versében” — így ír: „Föld / víz / tűzi szél // Fű- / zöld / szín / o / föl- / szín / Kék / ég II jég-1 tér-/kép ..

Szójátékszerű verssel is találkozhatunk a mai magyar költészetben. Simonyi Imre Keser-vers című költeménye tudat alatt összecseng a „keservessel”, s ezt folytatja a költő („keserves verses terv” — „verset tervez” — „igaz keservhez” — „vers-keserv”). Szavakkal játszik Marsall László is a T-verseiben, az azonos „t” mássalhangzóval kezdődő szavakat halmozva, alliterálva. De e játék — komoly játék, a mosoly eltűnik arcunkról, hiszen a költő T-háborúról, T-vallatásról ír („tagló tarol / tanú tar test / tetem / totem.") A megkínzott test kapcsán halmozott szavak csak mind komorabbá formálják a verset, eljutva a tetemig és totemig. Képes Géza Űrhajó-napló című versében szintén szójátékszerű résszel találkozunk, a hasonló hangzású igéket halmozva, könnyed hangulatban: „ringtam / rengtem / rángtam / az űrbe / kilőve”. Gyurkovics Tibor J. Kr. című versében Krisztust idézi, és közben halmozza egymás után a hovatartozását is kifejező földrajzi neveket, kissé megkavarva: „követték őt a galei, / gileai, / geliai, / galeli, / gileádbeli, / gelaliei, / gelalalei, / gelilei, / galilei, \ galei iái, / gall iái, / geleri / tagjai." Tizenkét hasonló hangzású szót használ a költő, mely „játékos” stílus folytatja „kánaáni” és a „Aritmekai” szavak hasonló hangzású változatainak halmozásával. Ez sem könnyed, önfeledt játék, mert 14 név után sem találják el a Jézust titkon eltemető Arimateai József pontos nevét. Nem igazi mese és nem igazi önfeledt játék Buda Ferenc Mese című verse sem, mert a halmozott szavakkal nyomasztóan nehezedik ránk a „kővilág”: „Kőország I kővilág / kőfákon / kő az ág / kőágon / kőmadár / kőtolla / hulldogál". Annak ellenére, hogy a vers végén feloldást, meseszerű megoldást találunk: „Kőégen / kő a nap I kisbojtár / bújj elő / ostorod / kapd elő / s kő kövön / nem marad!" A korábban említett szójátékszerű elemekkel él Kiss Dénes a Suhanc ének című versében, alliteráló szavakkal, szokatlan belső összecsengésekkel („Én-ek éi énekek / az éljenek is éljenek" — vagy: „Lét lót-fut \ Kellő előkelők / emléktelen lelkesedők / kémlelők lelke kék / legeslegeken / Áll él eil öl I gyűl gyűl gyűlöl / ellened ellenem”). Tandori Dezső a Történelemi sorpárok című versében a szójátékszerű szókeverés új értelme, jelentése komoly: „A tört én eleme. / Az elem tört énje."

Napjainkban széttörnek a szavak is. A költő „elharapja” a szót, egy-egy hang vagy szótag eltűnik belőle. Görgey Gábor Pontatlanságok című versében három ponttal jelzi azokat a szórészeket, melyek elmaradtak a szavakból. Különös töredezettséget, szaggatottságot tapasztalunk a versben e rövid szavak, félmondatok kérdőjellel történt hirtelen halmozásával, egymásutánjával: „Érdé.. R D? Ez fontos? Felvid . . Ég? Kék? / Caraff... Eper ... Vérpa ... Tűrni. . tovább? / Gaty . . . Mezit... Kapc ... Mosatta ... Otkolón! I Idefigyeljen, Pálff. . . Kibontva, lengve!” A történelmi időket különös töredezettséggel idéző verssorokban például Caraffa, Eperjes, vérpad szavakat harapja el, és a nincstelen kurucok, rebellisek jellemzésére talán a következő elharapott szavak vannak: gatyás, mezítlábas, kapca (kapcabetyár?), mosatlan. Erre felel az előkelő urak indulatos felkiáltása: „Otkolón!” — Más stílushatást ér el Thinsz Géza az egy- szótagosra tördelt szavaival, hisz már a vers címével is értékelteti a zeneiséget: Staccato. („El- / tóm- / pult / a / nyel- / vem/ é- / le / de / sen- / ki- / se / vet- / te / észre . . .”). Míg Péntek Imre Szé / t / dület című verse mindjárt jelzi a szétesést, a szavak széttörését, a vers „elhalkulását:” mert / meg / tört / én / t”. Tehát a „megtörtént” szó négy darabba tört, s végül egy mássalhangzó maradt önmagában, a „t”. Csukás István a „széthullott szavak iszonyáról” ír, a Litánia J.-A. ért című versében a szavak ismétlésekor aztán elharapja, nem mondja végig a szavakat („bakkancsok koppanása, forradalom, bakkancsok / koppanása, fórra . . . bakkan . . .") Weöres Sándor meg a Tandori Dezsőnek írt versében a verebekről ír, s közben szétszakít egymástól két szót, az „álla-tokkal” és az „álla-potba” szavakat. Képes Géza Örökkön örökké című

79