Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához

Ha nem pillantotta el magát, a végén a zavaró azt mondta: Angyal vagy! — Amelyik kacagott, arra azt mondta, hogy: Ördög!” (Istensegíts) Birka- vagy disznyó őrzéskor ment a vercsézés. „Voltak ott többen, a kicsik meg az anya. Külön járt és szaladozott a verese, aki folyton ezt mondta: »Habrukutú, habrukutú!« és igyekezett elkapni a kicsit. Ha sikerült, ő veszekedett az anyával, aki félre akarta kapni az övét.”

Míg a farönkről vágott keskeny körkörös szelet bottal való hajtása és felütése, a tulajdonképpeni karikázás máshelyütt már az emlékezetben sem él, idősebb adatközlőink szerint a 10-es, 20-as években is kedvelt volt ez a játékforma, amit csak azután váltott fel újabb változata, az agykarika dróttal való futtatása. A jószágot őrző kicsiny fiúk mindegyike piacról kapott halazs-nyelű bicskával járt, hogy unos időben farigcsálhasson. Ha nem akadt cifrázni való, akkor az idősebbektől ellesett bicskázással töltötték az időt. Az istensegítsi fiúcskáknál a következő szabály járta: „háromszor kellett a földbe vágni. Elsőbb a tenyérből, aztán a kézhátról, azt követően jött atőcséres. Az is megengedett volt, ha csak egy tenyérnyi hely volt a bicska hajlásában a földhöz, de nem dőlhetett el. Ha már egyszer elesett, akkor a másik kezdett.” Fiúk kedvelt játéka volt a gombozás. „Az értékesebb kabátgombokat kis tarisnyában gyűjtötték vagy az öregek foldozott, korábban pénztartó vászonzacskójában, a purtgában tartották. Iskolából hazamenet a gyermekek mindig megálltak játszani. A fiúk játéka volt később a pénze- zés. Küsebb legénykék fillérrel, nagyobbak forinttal, idősebbek már nagyban es játszották ezt. Kapusashoz, tőkéhez verték, s amennyire visszapattant, azt mérték arasszal, távolságban.” (Istensegíts). A leányok szökdösős néven játszották az ugróiskolát úgy, hogy kavicsot vagy fadarabot dobtak négyzetről-négyzetre egy-egy hibátlanul végigjárt iskola után. Lányok hétköznapi kézügyességi játéka volt a vízfolyás mellett szedett 5 kövecskével játszott bikázás (kapókövezés). Bukovinában még jószágőrzés közben játszották, később már elmaradt. Többen emlegetik: „ezért is ügyetlen sok gyerekecske ma!” A nagyobb lányok öt fényes kővel játszottak, de nem csak ügyességpróba gyanánt. A kézfejre tették köveiket, aztán gyorsan felfordítva a tenyeret megnézték, mennyi maradt kézben. „Ahány ottragadt, annyi legény fog a szeretője lenni — mondták” (Hadi kialva).

A szabályokhoz már inkább kötődő, csoportos játékok körét a különböző labdajátékok jelentik a volt bukovinai fiúk és legények emlékezetében. „Úgy vót odahaza, hogy ha elment a hó, először a labdázás volt a fiatal gyermekeknek az utcán. Ilyen nagy labda volt a kézbe és hozzá a lapocka, úgy mondtuk a verőt. Az volt az első játék.” A régi labda nem gumiból készült, hanem az egyik ősidőtől használt anyagból, a szőrből. „Könyörögtünk apánknak, hogy gyűjtse össze a levakart szőrt laptának. «Apa, gyűcs- csön szőrt!» nyafogtak neki. Aztán, ha a sok tehenvakarás után összegyűlt, sokat kellett még vizezni és gyúrni, hogy jól összeálljon. S hogy tartósabb es legyen, megkantá- rozták, befonták kötőivel. Ez igen jól csípett, ha valakit eltalált” (Istensegíts). A szőr- lapta főként az igen kedvelt, s lukra játszott kiszorítós szőrdisznyózás nevű játék eszközeként maradt fenn.18 Rongylabdával a kifutást játszották, de ez kivételesen nem a fiúk játéka volt, s még az áttelepülést követően is népszerű maradt. „Húsvéttól kezdve vasárnap délutánonként nagylányok és menyecskék játszották a téren. Mindenkinek volt tíz bőre, sorba álltak és egymás után dobtak. Akit kidobtak, az leégett. Ez olyan mai kidobós” (Hadikfalva). A bukovinai székely falvak mindegyikében jól ismerték a cig- lézést vagy ciklizést, amit tavasztól kezdve utcán, réten és legelőn egyként játszottak két csapatban (ütő és kapus) egy 15—20 m hosszú pályán laptaverő lapockával. A botos játékok közül a bigézés és a csürközés volt a legkedveltebb, s ezt az áttelepülés után is sokáig játszották. „A csűrök egy 20—25 cm-es kihegyezett végű fadarab volt. Rátették egy kőre és akkor a botval úgy három méterről elütötték. Távol kellett avval hajítani, el kellett találni a csürköt. Ha megpattant, a távolságot mérték, hogy ki tudott legna41