Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához
s ezt énekeltük. Mindig állott elöl két kapus, az a bújó sor végit levágta, s azok lettek a helyükbe. így ment a sor végig a falun.” E játék dallam- és szövegmenetének egy része („Nyiccsad asszon kapudat . ..”) érdekes módon egy más térformájú, az ún. kanyargó sorjátékban kapott helyet. Adatközlőink elbeszéléséből és Sebestyén Ádám gyűjtéséből ezt csiporkázás néven ismerjük. „Három lány háromszög alakban 2—3 méterre egymástól leguggol. Ezek a csiporkák (kis csészék). 8—12 lány pedig esszefogott kézzel, a csiporkákat kígyó módra a fenti dalt énekelve körültáncolják.”14 Ellentétben a kapuzással, a csiporkázást alkalomtól függetlenül a szabadban bárhol és bármikor játszhatták a leányok. A Bukovinában megőrzött, de a magyar nyelvterület nagy részén már alig fellelhető táncos térforma- és cselekményegyüttest példázza a csigába tekeredés. Ez a „Most viszik, most viszik, Iborkáné lányát. . .” szövegkezdetű játék utolsó egységénél figyelhető meg jól, „mikor a végén csak Iborkáné marad, akkor rétes alakban köré- tekerőznek és ezt mondja: Rétes, kerekes, ha megsülsz, megeszlek, majd kitekerőz- nek, és ugyanerre a ritmusra mondják: rétes, kerekes, már megsült, megettem.”15 E játék népszerűségére és az énekes-táncos játékok egy körének továbbélésére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a fentiek majd’ mindegyikét még az 1970-es években is tökéletesen ismerték a már Hidason (Baranya megye) született székely kisiskolások... A mozgásos vagy testedző játékok köre főként az 1940-es esztendők végéig őrizte meg korábbi gazdagságát. Kisebb gyermekek csapata a fához, kapusashoz támaszkodó, „egyet húnyok, kettőt húnyok, harmadikra megindulok” hangos kiáltás közben igyekezett minél jobb búvóhelyet találni magának. A nyílt terepen fiúk által, vagy lánykákkal vegyesen játszott cicázás, a hiribázás már nagyobb ügyességet, gyorsaságot és izgalmat jelentett, mivel az egymással szemközt álló. s helyet cserélni szándékozó párok között ott leselkedett egymagában vagy szintén párosán a macska.16 Fogócska volt az „Ebádus” is; ez volt nemcsak a játék, hanem a fogó neve is. A játszók így incselkedtek vele: „Ebádus, kutyábus, míg a világ, legényadás.”17 Az erősebb fiúcskák lovadzássál mérték össze erejüket. Egy-egy fiú felült a társa hátára, a „lovát” az előbb meghúzott vonalhoz hajtotta. Ott ez a szóváltás kezdődött közöttük: „— Hova ütted a cöveket? — Ide! (mutat az ellenfél lova fejére) — Nem ide, hanem oda! (mutat az vissza a másikra) Aztán hogy így folyik egy-két percig, az egyik veszekedtében kimondja a jelszót: Tyű, keresztapám kutyája! — Aztán huzakodnak, hogy az erősebb a másikat teljesen elhúzza” (Istensegíts). Az erő helyett inkább a figyelem összpontosítására, annak kipróbálására szolgált a kuptorozás vagy kemencézés. Ezt leányok játszották úgy, hogy 12- en kerültek körbe, s a fele állt, a többiek közül egy-egy elébük ült. A kör egyik részéről indulva két álló egy elülsőt kicsit felemelve hintáztatja: „Gyér szita, gyapot szita, nézz fel az égre, topj !e a fődre, kú, ki pokolba! Aki nevetett,az pokolba ment, aki nem,az a mennybe s angyal lett. Mindig az angyalok nyertek.” Szintén hasonló volt az ijesztőpróba: „Egyvalaki sorra közel ment a többihez úgy, hogy 2 ujját villásan a szeméhez közelítette, de el nem pillanthatta az magát. Eközben ezt mondták: Itika, pántlika, mit ettél? Szart ettél. Szeretődnek pogácsát süttél. 40
