Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához
KRISTON VÍZI JÓZSEF ADALÉKOK A BUKOVINAI SZÉKELYEK JÁTÉKKULTÚRÁJÁHOZ* A kecskeméti Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum állandó játéktörténeti kiállításának újjárendezése során, 1984 elején felvetődött az a gondolat, hogy a korábbi, kronologikus szempontú anyag be mutatást egy másfajta koncepció váltsa fel. így került sor arra, hogy a gazdag gyűjteményi együttesek (konstrukciós játékok, a városi és falusi gyermekek játékai) közül az utóbbi témakörben a Magyarországról, illetve a magyar nyelvterület jellemző vidékeiről gyűjtött és válogatott játékszerek és -eszközök — a már szűkösnek bizonyuló hely adta keretek között — külön-külön kerüljenek bemutatásra. Ez a terv egyúttal azt is igényelte, hogy a meglévő anyagot újabb, most már egy-egy településegyütteshez, tájegységhez kötődő, jellemző tárgyakkal egészítsük ki. Múzeumok, önkéntes gyűjtők és honismereti szakkörök lelkes támogatása mellett mi magunk is néprajzi gyűjtőútra indultunk, hogy a tárgyi anyag megszerzésén túl fény- képfelvételeket és feljegyzéseket készítsünk. A több helyütt megkezdett munka nem zárult le a kiállítás megrendezésével; egy-egy településre többször is visszatérünk, sőt ismereteinket újabbakra is kiterjesztjük. E gyűjtőutak során jutottunk el 1984-ben Érdre, ahol Káka Rozália segítségévei a Bukovinából Bácskán át a Dél-Dunántúlról 1961-ben „felköltözött” hadikfalvi székelyek igaz vendégszeretetét élvezhettük.1 Nem sokkal ezután Takács Mátyás tanár személyében önzetlen segítőre leltünk a Bajához közeli Csátalján is, ahol az Istensegítsrő áttelepült családok segítették munkánkat.21985 tavaszán a szintén Bács-Kiskun megyei Garán kezdtünk további eredményekkel biztató gyűjtőmunkát.3 A kutatómunka első fázisának praktikus céljai (kiállítási anyag gyűjtése) mellett szükségszerűen vetődött fel azoknak a műveknek a megismerése, amelyek a bukovinai székelyek történetével, műveltségük összetevőivel és néphagyományaikkal, ezzel együtt pedig játékkultúrájukkal foglalkoznak. Ezek áttekintése során egyre inkább felismerhetővé vált, hogy a nem túl nagyszámú munkák több területen is jelzik a történet- és néprajztudomány adósságait4; a hazai foklórkutatás felett többször is meghúzott vészharang nem a „huszonnegyedik órá”-ra figyelmeztet, hanem el nem végzett (de ma is folytatható!) kutatásokat sürget e gyakran romantikus ködbe burkolt népcsoport körében is. Itt és most csak az a szándékunk, hogy saját gyűjtéseink és az azokat ismeretekben kiegészítő, számba vehető közlések alapján5 vázlatát nyújtsuk a bukovinai, illetve az onnan „hazatelepült” székely községek főként gyermeki játékainak, egyúttal pedig érzékeltessük a további feladatokat is. * * * A kicsi, állni-járni nem tudó kis gyermekeket még ma is több, régi mondókával altatják vagy éppen szórakoztatják a nagyszülők, szülők. Csicsíjja, babuka, Nincs itthon az apa. * Részlet egy készülő hosszabb tanulmányból 35
