Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel

szer- és szappangyártóknak eladhassuk. Elég veszélyes volt a munka, mert — bár az idegenforgalom érdekében a bennlakókeltitkolták — a dús bokrok alatt gyakran tanyáztak viperák, skorpiók. A svájci a kagylók, bogarak, lepkék gyűjtéséből is pénzelt. Eszembe juttatta miskolci diákéveim kedvenc foglalatosságát. Mikor látta érdeklődésemet, megtanított a gyűjtés forszaira, hogy az anyag a kereskedelmi igényeknek megfeleljen. Távozásomkor további kapcsolatunkra tettünk ígéretet egymásnak.

Pénzt is küldve, 1909-ben szüleim hazahívtak. Orosz barátom, Borisz Tyimofejev sógorával éppen Isztria szigetére készülődött, s mivel nekem is elegem volt a cigányéletből, Pestre utaztam. Itt megismerkedtem a Müvészház névre hallgató kiállítás vezetőségével és igazgatójával, dr. Rózsa Miklóssal. Szíves fogadtatás után kiállítási ígéretükkel utaztam haza a falumba. Szüleim megenyhültek, hogy a művészi pályát választottam. 1910-ben már bemutathattam Pesten műveimet, melyekből néhányat el is adtak.

— Úgy mondanák ma, hogy ezzel itthon sínre kerültél.

— A sín messzire vezetett. Kiállítóim javasolták, hogy utazzam Párizsba, s kérjem egy kint élő, több magyar lapnak dolgozó magyar újságíró, Aranyosi Pál segítségét. Dr. Rózsafy Dezső, aki akkor Pesten aTheozófia című lapot szerkesztette, szintén biztatott.

1911-ben érkeztem Párizsba. Aranyosi egy kiöregedett tengerésznél, a Palace Pantheon környékén szerzett számomra lakást. A tengerésszel együtt szereztük meg a be- tévő falatot: horgásztunk. Ha nagy volt a fogás, hotelbeli barátainkat (német és orosz diákokat, szenegáli bennszülötteket) lakomára hívtuk, vagy eladtuk a halat, s az árán megosztoztunk. Ilyenkor helyi szokás szerint kalaplevéve köszöntöttük a Szajnát. Ha nem fogtunk semmit, a folyóra köpdöstünk.

Aranyosi Pál segítségével két, modern művészeket bemutató galériában kaptam bemutatkozási lehetőséget. Először — többedmagammal — az Achnurban szerepeltem; de itt nem adtak el semmit. Képeimet — mint mondták — kemény rajzúaknak találták az érdemleges vásárlók. A Galérie Sogotban viszont a kéthetes kiállítás alatt több művemet megvették, bár most meg a rajzaimat ítélték keményeknek. Két festményemet Flammarion francia csillagász részére vásárolták meg. Galériásom kitartásra biztatott, munkáimat nagyon eredetieknek ítélte.

— A kemény rajz sokszor előfordul a magyar ítészek megrovó jelzőjeként is.

— Ez talán pozitívumot jelent. Ami határozott, az kemény is. A határozott rajzot sohasem kívántam „elkenni” csak azért, hogy például a francia impresszionisták „atmoszféra-festészetére” rímeljenek a képeim. A részleteiben is kimondott szónak voltam ahíve. Erre tanította mikroszkóp- és fantáziaképeim konkrétsága.

És még valami. Én magam mondtam el, hogy a párizsi galériában mit hallottam. Ezt lovagolhatták meg a kevés önálló látással bíró hazai művészettörténészek.

— Párizs...

— Tíz frankot nyertem egy tánciskolában, ahol „eredeti és ismeretlen” táncok bemutatóit díjazták. A magyarországi cigányok rókatáncáról így lenyúztam a második bőrt. (Ugye, ezt nevezik képzavarnak?)

Sok művészismerősre tettem szert. Megismertem K. Kalmár Elza magyar szobrászt, akivel évek múlva egy pesti kiállításon szerepeltem. Jó barátságot kötöttem Toivó Talvi finn művésszel, aki később Vaasában és Helsinkiben bemutatta munkáimat, és sokat eladott közülük.

Megismertem Párizs akkori izmusait, a múzeumokat; de csupán az ősrégi kultúrák érdekeltek.

De megismertem a francia főváros ingyenkonyháját is, ahol 300 személyre osztottak sorszámot. Két rendőr a bejáratnál, kettő a kijáratnál, kettő a teremben ... A sorszámra apróra vágott hússal kaptuk a levest. Az asztalokon lévő kenyérkosarakból ki77