Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel
annyi k enyeret rejtett ruhája alá, vagy a kalapjába, amennyit tudott. Felügyelők ingáztak ide-oda, s hajszolták a népet gyors fogyasztásra. Aztán a kijáratnál az ember a tányért s a kanalat egy tálba lökte, s kész. Nagy volt akkor a munkanélküliség. Alfréd Rotschild adományából több ilyen konyha működött a francia fővárosban. A háború előszelét lehetett érezni. — Magyarokkal találkoztál? — Volt Párizsban egy magyar egylet, a ferencjózsefi Magyarország lakosságának keresztmetszete. Jóbarátaim figyelmeztettek: „Oda ne menj, mert megvágnak!”; „Kerüld, mint a rühes macskát!”, de volt, aki biztatott: „Itt még virulhat számodra valami!” Aki ide bemerészkedik, az átalános érdeklődés tárgya: Melyik kaszthoz tartozik? Úr? Polgár? Munkás? Művész, vagy csupán pária? Aztán valahová odaszippantanak, vagy elkülönülsz. Ritka az őszinte találkozás. Ha lehet valamit várni a jövevénytől hozzátapadnak, ha nem, nagy ívben elkerülik. — Gyere, pajtás, egy fordulóra! — mondja a kártyás, s kihúzza a paklit a zsebből . . . Szőkében, barnában, feketében; filigránban és molettben nagy a választék. . . Aki akolban tartja őket, úgy mondják itt, „tyúkfarm- tulajdonos”. — Az első világháború előjátékáról... — A diákság körében németellenes a hangulat. Felvonulások követik egymást. Rokonszenv-megnyilvánulás az oroszokkal szemben, mindegy, hogy cáristák vagy mások. Közülük sok a demokrata, a szocialista, a kommunista. Vannak köztük tolsztojá- nusok, szektások, nihilisták. Népes azoknak a tábora, akik Ukrajna elszakadását és az önálló szocialista államot akarják. Szokásaik, viseletűk a nagyoroszoké. Népművészeti elemekkel díszített oroszlános a címerük. Közülük sokat barátomnak nevezek, mint Olgát is, aki a párizsi operaiskola végzős növendéke. Jóbarátom egy elszászi ifjú,Werner Domboa: lélekben kettéhasadt ember. Franciaországba érkezéséig anyanyelve szerint németnek, apja neve után franciának tartja magát. Francia irodalmat tanul. Olgával együtt franciául tanítanak. Együtt járjuk be Spanyolországot, Madrid múzeumait. Sevilla, Cordoba, Granada láthatja barátságunkat. Megismerjük a rátarti spanyol népet, pózaikat, szegénységüket, elmaradottságukat. Wernerrel Brüsszelbe, Oostendébe, Londonba látogatunk, felkeressük a British és más múzeumokat. — A kortárs festőknek Párizs volt a forrás... — Az volt, valóban. Ekkor dívott a kubizmus, mely nálunk is termékeny talajra talált. A festészet ide-oda csapó világát láttam. Azért jöttek ide a festők, hogy magukba szívjanak valamit. Dolgoztak, másolgattak. Amikor közéjük keveredtem, pár külföldi és néhány magyar dicsérte, vagy mocskolta a különböző irányzatokat. Úgy találtam, hiúságukat egy nyúlfarknyi siker is kielégíthetné. Arra törekedtek, hogy valamelyik izmust elsajátítsák. Engem a vándorlási ösztön vezetett. Nem kívántam tovább ezt a világot. Az embereken bizonyos degeneráltság mutatkozott, ízlésük, kultúrájuk túlfi- nomultságot, hanyatlást tükrözött. Nagyzási mániában szenvedtek, s a gloártól nem láttak tisztán. Lenézték azokat, akik az ő régebbi kultúrájukat tanulni jöttek Párizsba. Ezt láttuk legtöbben, idegenek... Börtön volt nekem ez a Párizs: szabadon jönni- menni vágytam tovább, mint a sátoros cigányok ... — Olgával együtt nemsokára el is hagytuk a francia fővárost. Én a falumba mentem festeni, ő néhány ajándék-festményemmel Moszkvába tartott. — Rövid ideig voltál itthon. — Ösztönösen dolgoztam. Közben kirándultam a Tátrába, Zakopáne, Krakkó, Varsó következett. A Párizsban látottaknak semmi nyoma sem maradt piktúrámban. Dr. Rózsafy felhívására Új-Zélandba küldtem néhány festményt az ottani Theozófusok Egyesülete által rendezett kiállításra. S megint a már említett svájci műgyűjtő kereske78
