Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel

szárú sarkantyús díszcsizmában, rojtos gatyában, lobogó ujjú ingben s pitykés mellényben járta az országot, Petőfi és saját verseit szavalva. Belépti-díjat szedett énekléssel tarkított „tájolásain”. Négy krajcárt a felnőttektől, kettőt a gyerekektől. Komoly pénz volt ez akkor, hiszen 30 krajcár volt a férfi, 20 a női napszám. Verái hetekig a falunkban tanyázott, apám nagyon megszerette. Az iskolában hált,s mivel műsorai vasárnap voltak, hétköznapokon dolgozott. Ebédre több családhoz meghívták.

Persze, később jelentősebb emberekkel is összehozott a sorsom. Egyszer, ínséges időben érkeztem Nápolyba. Vittem magammal néhány fantasztikus képet, melyeket annakelőtte Pesten festettem. A grand hotelekben próbálkoztam, de azokba a portások nem engedtek be. Rég ettem utoljára, amikor egy péküzletből megcsapott a friss kenyér illata, festményeimet a péknek ajánlottam. Ő olyan szentképet kívánt volna tőlem, amilyen a műhely falán lógott. Mégis — talán szánalomból — egy száraz kenyérért egyik festményemet elfogadta. A kikötőben igyekeztem munkát keresni. Találkoztam egy német emberrel, aki raktárfőnökként a Németországba irányuló áruforgalmat szervezte. Mint cipszerföldi cseregyerek, jól megértettem vele magamat, s némi munkával meg is bízott: a helybeli munkásokat serkentsem dologra.

Itt történt, hogy az Operaház előtt olasz zenészek fogtak közre, s bekísérve egyik helyiségbe, a jelenlévőknek elmondták, hogy egyik képemet el akarom adni. Kisorsolták, s kaptam érte 20 lírát. A pénz birtokában rohantam a pékhez, visszaváltani a száraz kenyérért otthagyott munkámat. Ő azt mondta, hogy festményemet megmutatta a papnak, aki ördögi műnek nevezte, s ezért a kemence tüzében elégette.

Néhány megmaradt lírával Capri szigetére mentem, hogy ott verjek tanyát, vagy megélhetést szerezzek. Mert ki volt írva, hogy németül, angolul és franciául is beszélnek, a Caffé Morganóba tértem be. Szívesen fogadtak, hívtak, jöjjek ide lakni, s mindenben segítségemre lesznek. Elhagytam hát nyomorúságom fészkét, Nápolyt.s némi pénzt kértem szegény szüleimtől, ami pár nap múlva egy „gyere haza, minden megvan bocsátva ...” — levéllel együtt megérkezett. Sok festő élt itt, akik — az idegenforgalomra tekintettel — a sziget nevezetességeit festették. Magam is felszerelést vásároltam, s dolgozni kezdtem. A kávéházban kis fülkét adtak számomra, asztallal. A közeli boltosnál laktam, aki olaszul tanított. Bejártam a sziget fantasztikus vidékeit, a bizarr sziklákat, kék s lila barlangokat; mégis, talán mert sok megpróbáltatáson mentem keresztül, komor képeket festettem: Misztériumok, Élet idegen planétákon, Óceánia. . . Képeimet kifüggesztették a kávéházban, de az idegeneket nem ezek, hanem a szigetet bemutató munkák érdekelték. Keveset adtam el, de amúgy is, magamnak festettem inkább. A küldött pénz fogytán volt.

Megismerkedtem az itt élő orosz politikai menekültekkel, akiknek engedélyt adott az olasz kormány a letelepedésre. (Ekkor nézeteltérés volt az olasz és az orosz kormányok között.) Az emigránsok élén Gorkij állt, akiről én odahaza nem hallottam semmit, pedig fordítója, Pervuhin említette, hogy magyarul is jelent meg műve. Véle is megismerkedtem, aki két festményemet: Az óceániai csigaember-1 és az egyik Planéta-1 megvásárolta; bár a valóságábrázolásnak volt a híve... Itt barátkoztam össze a két bottal járó írogató emberrel, Borisz Tyimofejevvel, aki sógorával a Piccola Marinán lakott, amerre én horgászni jártam. Mivel nagy barátsággal hívtak, hozzájuk költöztem egy kis külön szobába. A ház egy helyi halászcsaládé volt, akikhez pénzügyi nehézségeim miatt gyakran elszegődtem halászsegédnek.

Az oroszok gyakorta összejártak, országuk bajain vitatkoztak, míg én éltem a magam életét. Egy szoba volt fenntartva a mi házunkban azoknak az oroszoknak a számára, akika nagyvilágból rövid időre idetévedtek.

Elmesélem, hogy a szigeten mivel foglalkoztam. Julius Eck, svájci üzletember megtanított arra, miként kell a vadon nőtt rozmaringból olajat desztillálni, hogy azt az illat76