Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és falu között félúton
tatással, hogy a gaz még úgyis nőhet. Egy hét múlva már persze kétszer annyit kellett vele dolgoznunk, mintha idejében elvégeztük volna . . (Merre?) Földrajzilag a Szabó Sándor Telep a falu és a város között van (majdnem) félúton, átvitt értelemben a tanya és a falu között. E többszörösen köztes helyzet az, ami a település rövid múltját csakúgy meghatározza, mint jelenét és várható közeli jövőjét. Ha volna státusza, aprófalunak számítana. A több száz éves, de a legújabb időkben már pusztuló, leromló aprófalvak százait valamiképp nyilvántartják, gondjaikról — s az ilyen jellegű megyék gondjairól külön is —tud az ország; valamiképp szó esik róluk. Kell is, hogy ez így legyen. De azt is látnunk kell, hogy az utóbbi pár évtizedben létrejött törpe települések dinamikusan prosperálnak, s főképp a Duna-Tisza közén egyre több van belőlük. S úgyszólván még alkalmas nevük sincs, hiszen a Szabó Sándor Telep is már rég kinőtte az „üzemi készenléti lakótelep” kategóriát. . . Meghúzódnak egy, vagy inkább több nagyobb település „árnyékában”, abban a biztos tudatban, hogy szükség van rájuk, s mennél népesebbé válnak, annál inkább. Ahová szívesen költöznek az emberek, áldoznak súlyos százezreket az otthonteremtésre, annak a településnek, legyen bár ma még elhagyatott és elhanyagolt, biztosan van jövője. Amit az itt élők szeretnének, bizonyosan nem az, hogy a település majdan „elszakadjon” Helvéciától, s önálló községi rangra tegyen szert. Ellenben emberileg jogos és nagyon is méltánylandó igény az, hogy a települést minél komfortosabban lehessen meglakni. Igény, értve úgyis, hogy igényesség dolgában különben az itt lakók nem any- nyira rosszul „eleresztettek”, mint ahogy azt a villanyszerelő-technikus egyébként sok jogos megfigyelést tartalmazó vallomása alapján gondolni lehetne. Végül is egy modern mezőgazdasági nagyüzem dolgozói, s csekély kivételtől eltekintve egyúttal szakmunkásai. Némelyikük nem egy, hanem több szakmával is rendelkezik. Etekintetben, azt lehet mondani, még adnak is magukra; tudatában lévén annak, hogy nemcsak műveltségi szintjük magasabb, hanem látókörük is szélesebb azokénál, akik az „anyaközségbe” költöztek és költöznek. S mivel az alapellátást a gazdaság vállalta magára, a munkahelyhez ezáltal is erősebben kötődnek, mint a községhez. Ez utóbbi számukra inkább csak „anyakönyvi kerület”. Ritkán adódó ügyes-bajos dolgaik intézésében a közvetítő szerepet akárhányszor a gazdaság különböző szintű vezetői vállalják magukra. Az ügyek intézésében ilymódon hangsúlyos szerepet kap — a telefon. Már maguk az alkalmazottak is, ha elintéznivalójuk van a községgel, egyre gyakrabban nyúlnak utána. Ez nyilvánvalóan maga után vonja a kapcsolat elszemélytelenedését is; ha nem muszáj, a telepiek nem is igen mutatkoznak Helvécia központjában. A szórakozási, művelődési alkalmak jóformán ott is épp oly gyérek, mint emitt. A templom sem gyakorol különösebb vonzerőt, lévén, hogy a telepiek körében éppen nem csapdos magasra a vallásos érzület lángja. Beszélik viszont, hogy akad két-három buzgó szektahívő. Amíg a községgel tartott kapcsolatok formálisak és kiüresedettek, addig a városhoz való kötődés jóval mélyebb, de egyúttal látensebb, nehezen nyomonkövethetőbb. A lényeg itt az, hogy a város mindenki számára jelent valamit, ha többet nem, akkor a fontosabb vásárlások alkalmait. A városban szinte mindenkinek van vagy rokonsága, vagy másfajta kapcsolata, ilyen-olyan ismeretsége. A városba belátogatók ma már nemigen mondják, hogy „hazamennek”, mint régen, de akik onnan költöztek ki, vagy csak tar- tósabban ott volt a korábbi munkahelyük, mindig kis nosztalgiával mennek végig az ismerős utcákon, tereken. 48
