Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és falu között félúton
bákat, felcsiszolták a parkettát, új bútorokat vásároltak. S felöltöztették a három gyereket, tetőtől talpig. Meddig bírják ezt? „Amíg az egészségünk tart” — hangzik a válasz. S hozzáteszik, szinte leltárszerűen felsorolva, hogy még mi minden hiányzik. Például még nincs mosogatójuk. Automata mosógépet is még csak a kirakatban láttak. A fürdőkádba szánt vizet a kályhán melegítik, pedig a boylert a családfő be tudná szerelni. S most jön a víz, a gáz, de velük együtt a tovább növekedő törlesztenivaló ... Bizony, szűkös horizontra zsugorított élet ez. S úgy tűnik, nincs mód belőle kilépni; zsákutca, ördögi kör — a képes beszéd mindegyik fordulata érvényes és jellemző. „Már elfeledtük, hogy létezik olyasmi, mint a szórakozás, a kikapcsolódás. Mióta belevágtunk az építkezésbe, nincs benne részünk. Legelőször is idő nincs rá. Esetleg havonta egyszer csinálhatnánk egy »görbe estét«, de ahhoz meg hiányzik az ezres. Kevesebbel elindulni sem érdemes. Focimeccset élőben hét évvel ezelőtt láttam utoljára. Moziban 13 éve voltunk, a feleségem még az első gyerekünkkel volt terhes. Amikor legény voltam, még a színházba is eljártam. Vendéglőben, amikor pincér szolgál ki bennünket, csak akkor fordulunk meg, amikor kollektív kiránduláson veszünk részt, s a kevés hozzájárulás ellenében az étkezést is biztosítják: benne van a programban.” Ebben az országban évtizedeken át a leggyakoribb állampolgári huncutságok közé tartozott a táppénzcsalás. Ma már, itt a telepen is, mindenki attól retteg, nehogy megbetegedjék, mert akkor bízvást felborul az amúgy is túlfeszített családi költségvetés. S épp itt zárul a legnagyobb ördögi kör: az olymértékben munkaközpontú életvitel, mint ami itt tapasztalható, egészséget károsító. Nincs lazítás. Furcsa, de ugyanezen okból nincs feltűnő és számottevő alkoholizmus; aki folyvást dolgozik, iszogatni sem ér rá. Szó sincs arról persze, hogy épp a borairól, pálinkáiról, újabban likőrjeiről híres Helvéciái Állami Gazdaság dolgozói lennének absztinensek. Sőt, úgy hírlik, a munkahelyi italozás olykor ad elég gondot, teendőt a rendészeknek. De most a telepen lakókról van szó; bor akad minden háznál, egyéb italféleség is, s ha nagyon belefáradtak a „hajtásba”, szívesen nyúlnak a pohár után. Köztudomású, hogy az alkohol átmenetileg jótékonyan oldja a fáradtság görcseit. Az viszont már szerencse, hajlam, s még sok minden más kérdése, hogy ki áll meg és ki nem a kritikus határmezsgyénél. És van még egy körülmény, mely az utóbbinak az esélyét növeli meg: ez pedig a rendszertelen táplálkozás. Sokan sajnálják az időt az evéstől, avagy könnyebb sebtében pár pohárral felhajtani, mint nekiülni a falatozásnak. Tünetértékű az is, hogy páran akkor kezdtek el sűrűbben italozni, miután a házépítéssel végeztek. Két esetben váláshoz is vezetett a dolog, s ugyancsak e két esetben, mintegy végkifejletként, maga a ház is gazdát cserélt. Az élet már errefelé is csak olyan, hogy a sarkított, drámai helyzetek csupán arra szolgálnak, hogy a változatok sorának a szélső pólusait jelezzék. Ebben a sorban többek életvitele is egyfajta szélsőség — rengeteg munka, kevés hozadékkal —, akadnak szép számmal családok, ahol szerencsésebb az „összjáték”, s gyümölcsözőbb az erőfeszítés. A gazdaság üzemanyagkiadója, s a pincészetben foglalkoztatott felesége egy fillérrel sem keresnek többet munkahelyükön, mint a fent említettek, hozzájuk hasonlóan nevelnek három gyereket, vállalnak szőlőt, hizlalnak sertést, de házuk már eleve központi fűtéssel épült, hosszú évek óta helyén van az utolsó szög is, 1978 óta autójuk is van, nyaranta elmennek üdülni, s mindezeken felül 1984-ben a feleség is, a férj is részt vett egy-egy bécsi turistaúton. Van ennek valami titka? „Semmi különös —feleli a férj. —Talán csak az, hogy teljes az egyetakarás. Az utolsó fii,ér kiadást is megbeszéljük. Hasonlóképpen van a munkában is. Ha úgy jön sora, én 45
