Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és falu között félúton

Ép ésszel nehéz volna föltételezni, hogy a szóbanforgó család nettó megélhetési alapja a havi 2500 forint. Kezdjük azzal, amit ők maguk sem számítanak fel — s ebben egységes a Szabó Sándor Telep valamennyi lakójának a gyakorlata —, hogy burgonyáért, zöldségféléért, gyümölcsért pénzt nem adnak ki, mivel az megterem a kertben. Ezt annyira természetesnek veszik, hogy eszükbe sem jut felmérni: „kiadási rovatuk” milyen súlyos tételektől mentesül. Esetünkben még a palántát is maguk nevelik, hogy azért se kelljen pénzt kiadni.

Az a fentebbi megfogalmazás, hogy „megterem a kertben” — meglehetősen pontatlan, még akkor is, ha ezt a tipikusan városi szóhasználatot már a telepiek is átvették. Ugyanis 300 négyszögölnyi terület — a 400-ból ennyit igencsak hasznosítanak — félig- meddig intenzív művelése tavasztól késő őszig napi pár órát igencsak igénybe vesz, s ezt a tevékenységet csak az nevezheti egészséges időtöltésnek, hobbinak, szórakozásnak, akinek még nem volt alkalma szembenézni a talajforgatás, a bogárírtás vagy a krumplitöltögetés parancsoló szükségével. Ha már semmiképp nem akarunk lemondani a szociológiai érvényű pontosságról, a kerti munkát „a részleges önellátás érdekében végzett termelő tevékenységnek” illik neveznünk.

Haladjunk tovább. A család tart két anyadisznót, s azok szaporulata meghizlalásra kerül. Az állami gazdasággal szerződnek, s ez egyebek között jár olyan előnnyel is, hogy a takarmányt megkapják hitelbe. Ilymódon a leadáskor tisztán jelentkezik a haszon, ami persze nem sok, sertésenként párszáz forint. A haszon inkább abban van — vallja a házigazda —, hogy mintegy mellékesen a saját szükségletre hizlalt sertés is kikerül, „elmegy a többivel”, s e célra a szebbjét választják ki.

1983-tól kezdve a gazdaság vezetői akként intézkedtek, hogy a korábbi illetmény szántóföld helyett szőlőt és gyümölcsöst mérnek ki a dolgozóknak, alkalmazott és eltartott családtag után számítva 300 négyszögölet. A szőlő vált a kedveltebbé, főleg az 1983-as nagyszerű termést követően. A család is, melyről itt szó van, csak 1984-ben fogott fel először 1500 négyszögöl szőlőt. Mint mondják, korábban soha nem „paraszti- záltak,” lévén mindketten városi származásúak. S még a kedvezőtlen évjáratra sem panaszkodhatnak túlságosan: 60 mázsát szüreteltek.

Az illetményszőlőt vállaló végzi el a metszést, a hajtások felkötözését a huzalokra, a sorok megkapálását, s végül persze a szüretet. A gazdaság gondoskodik a gépi permetezésről, a sorközök megműveléséről.

Nem találkoztam olyan családdal, aki ne vállalt volna szőlőt vagy gyümölcsöst. S itt a gazdaság megint két legyet ütött egy csapásra: szorgalmas, önmagukat nem kímélő dolgozóit a fizetésen felüli pénzkereseti lehetőséghez juttatja, s egyúttal eléri, hogy a nem gépesíthető szőlőmunkák rendben el legyenek végezve.

Szép ez így, s talán túlságosan is . . . Márcsak a teljesebb kép kedvéért is idekívánkozik a feleség megjegyzése: „Volt olyan vasárnap, hogy este hétkor volt az ebéd. Sokszor beteg voltam, a tűző napon alig kaptam levegőt, de kapáltam ...”

S még nincs vége . . . Elképzelhető, hogy egy épülő családi házas lakótelepen a vízvezetékszerelő szakma mennyire keresett. A családfő ha csak teheti, enged az alkalmi munka csábításainak, ugyancsak alkalmi viszonzás reményében.

Egy nap tehát mennyit töltenek munkával? Próbáljunk átlagot vonni. E művelet nem látszik ígéretesnek, a házigazda azt mondja, hogy a 24-ből 20-at, amiben persze van túlzás, de nem annyi, hogy a kijelentést ne kelljen komolyan venni. S mintegy a döbbe- netemet enyhítendő, hozzáteszi: „Ugyan már! A nálunk jobb módú emberek is ezt csinálják.”

Mert mindezek után is nagy tévedés volna azt hinni, hogy e családot felveti a pénz. Az idei bevételből egy fillért nem tudtak félrerakni; ráment a házra. Kifestették a szo44