Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Szokolay Zoltán: Visszatérő álmaim: Maradj még: Március: A város: versek
MÁRCIUS Precíz eső rongy ólja most fehér buckáidat. Aludj, ha tudsz. Erős vagyok. Maradj, ha mersz, hanyatt. Futtod elunván visszahullsz, te vékony vérfonál, ne kárhoztasd e márciust, hol hunyt szemem csodál. Kagyló mélyén hallózó test, bemocskolt meztelen. Tavasz tapos egy hanglemezt, nem énekelsz velem. Órád ha áll is, élni kell. Öt éve láttalak. Ágaskodnak, nem érik el szavak halálodat. Cáfolhatatlan képletek, fölös vershalmazok. A virradat ma hó helyett megint esőt hozott. A VÁROS A Város tudja, hogy mit ér. Megfordul, nézd a hátát! Ostorral fizet, nem kímél. Föléd terpeszti szárnyát. Krétafehér arcodra üt, ha már kövére estél. Tornyaiból a fütyfürütty müezzin rí, a felszél. Mert elszalajtott pár hete borért és megvakultál, sötétben küszködtél vele, hanyatt a hóba buktál. (HELL ISTVÁNNAL közösen Irt vers; kéziratát az egri Népkertben röpteti a szél.) A Város tudja, hogy mit ér. Elrúg barokk-magától. Lapulj csak meg! Ott kinn zenélj! S véreddel összemázol. Tűzvész itt nem pusztít soha, bankjegy-lilák az esték; fehér a Város homloka, elvárja, dícsértessék. De csontjaim tiszták, nagyok, tüdőm harsogva lázad. Város! Harangozd itt hagyott utolsó vacsorámat! 17
