Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Szokolay Zoltán: Visszatérő álmaim: Maradj még: Március: A város: versek
látom barátomat a kis szobában télikabátban dőlt végig az ágyon tátva a szája üzenetet kaparászok a jégvirágos üvegre nem tévesztem el a tükörírást 4. épp a meccs végére áll el az eső csatakosan futok az öltözőbe üvegcserepek borítják a padlót valaki egy sárga műanyagzsiráfot csempészett zakóm zsebébe csak a feje kandikál ki most veszem észre hogy vérzik az orrom fehér mezemre piros cseppek hullnak 5. nyílt pályán fékez a vonat rozsdás vasrács az ablakokon egyedül ülök egy hideg fülkében hólepte távoli dombháton áll az édesapám távcsővel figyelem amint hegedűt emel föl a földről felém fordul és játszani kezd MARAD] MÉG ne játssz tovább azzal az üres gyufásdobozzal s az abrosz rojtjait se csomózgasd össze hallgatagon a halál nem más mint egy végletenített elektrosokk amelyből — szerelmeit feledve — mindenki főikéi egy más dimenzióban addig hintázó mosolyod két sarkára akasztva méri egymást ami történt s ami még megtörténhetik addig váratlan ajándékokat ejthetnek eléd az egyenes napsugarak titkos vonzalmat érezhetsz egy kavics egy zsiráf egy papírrepülő iránt aztán majd úgyis szétszélednek az evilági gyarlóságok kellékei esőcseppekbe füvekbe széntömbökbe költözik leendő ápoltak emlékeivé menekül aki voltál talán csak a leghűségesebb versek — vagy azok sem — vihetők át
