Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője: levelek: [könyvismertetés]
MÓRICZ ZSIGMOND, A NYUGAT SZERKESZTŐJE. LEVELEK Szabadságharc utáni irodalmunkat a pörgekala- pos szenvelgés mocsarába süllyedt Petőfi-epigo- nok rajai lepik el, akik az amúgy is elvetélt szellemi élet vérét szipolyozzák gátlástalanul. Gyulai Pál dogmává merevült „népnemzeti” esztétikája már nem volt képes befogadni az új nemzedék legjobbjait (Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő), írói szándékukat és törekvésüket nem értette; sőt hatalmi helyzetére támaszkodó irodalompolitikája fékezte és gúzsba kötötte kibontakozásukat. A század utolsó évtizedében azonban nálunk is tért hódít azaz impresszionista kritikusi, esztétikusi magatartás, amely minden rendszerhez való alkalmazkodást elvet és egyedül csak az alkotó érzékenységére, ízlésére, műveltségére, megérzésére s ítélőerejére kíván támaszkodni. Az áttörtést festőink hajtották végre, de nem maradtak tőle érintetlenek íróink sem. S minthogy nálunk nem volt egységes az új irányzatot hordozó és befogadó polgári réteg, szükségszerűen több szálból fonódtak össze esztétikai és irodalmi törekvései. Maga az impresszionizmus is — mint oly sok minden más — késve és felemásan érkezett csak hozzánk,s éppen azért még mélyebben áthatották azok a vele rokon vagy ellentétes áramlatok, melyek halmozódva és egymásra tolulva kerültek művészeti életünkbe. Az irodalomban kérészéletű lapok (Magyar Géniusz, Jövendő, Virágfakadás, Tűz, Figyelő, Új Magyar Szemle) mellett, a Kiss József szerkesztette A Hét vállalta fel tudatosan az új szellemű polgári irodalom központi lapjának szerepét s előkészítette a talajt az irodalmi forradalom számára. (Ady is közölte itt verseit.) Az 1908-ban Nagyváradon megjelenő A Holnap című verses antológia azután gátszakadást idézett elő. Az ugyanekkor induló Nyugat pedig egy táborba tömörítette az új irodalom legizmosabb tehetségeit. Központi szerepe és tekintélye ugyan az évtizedek múlásával csökken, de irodalomszervezőereje (második és harmadik nemzedék) és színvonala megmarad. Megjelenését az első időben Hatvány Lajos és Fenyő Miksa anyagi támogatása tette lehetővé. Főszerkesztőként 1929-ig Ignotus jegyezte, de szellemi arculatának kialakítója és tulajdonképpeni irányítója Osvát Ernő volt, aki egész életét — saját irodalmi vágyainak háttérbe szorításával — annak szentelte, hogy európai szellemű és színvonalú folyóiratot szerkesszen, amely maga köré csoportosítja az irodalom valamennyi jelentős tehetségét. Áldozatos életét az a golyó oltotta ki, melyet egyetlen leánya halálakor önkezével röpített a szívébe. Az árván maradt Nyugat szerkesztését közös megegyezéssel Babits Mihály és Móricz Zsigmond vette át. A két tűz és víz egyéniség, amint az várható volt,|csak rövid ideig tudott meglenni békességben, hiszen irodalomról vallott felfogásuk, vérmérsékletük, életük merőben különbözött egymástól. Babits már néhány hónap múlva sérelmezte Móricz döntő befolyását, ezért Móricz javaslatára (kettejük viszonyában végig ő maradt a józanabb, engedékenyebb, belátóbb és békülékenyebb fél) felosztották egymás között az egyes lapszámok terjedelmét. Móricz hatalmas energiával vetette bele magát a munkába: irodalmi esteket rendezett, vidéki körutakat szervezett, levélben kereste fel régi írótársait, újakat fedezett fel, de az előfizetők táborának növelése keservesen ment. Márpedig ezen állt vagy bukott a folyóirat léte. Eddig is ismertük ennek a gigászi küzdelemnek részleteit Gellért Oszkár és Fenyő Miksa régebbi memoárjaiból, majd az utóbbinak Vezér Erzsébet által gondozott és jegyzetekkel ellátott újabb kiadásából; valamint Móricz Virág két dokumentumregényéből, melyek közül az egyik kifejezetten a szerkesztő Móricz Zsigmondot állította mondandójának középpontjába —, hogy a tudományos feldolgozásokról (Balia György, Nagy Péter, Csanak Dóra, Rádics Károly, M. Pásztor József, Láng József, Czine Mihály, Vargha Kálmán, Móricz Miklós) most ne beszéljünk, de azokról az emberfeletti gondokról, amelyeket a folyóirat fenntartása érdekében napról-napra folytatnia kellett, csak a most közzétett 391 levél ismeretében lehet valós fogalmunk. A teljességre törekvő összeállítás az író családjától 1979-ben megvásárolt hagyatékra támaszkodott elsősorban, de más könyvtárak és múzeumok anyagát is beledolgozta az a szerzői gárda, amely a hatalmas, mintegy 6100 darab Móriczhoz és 1500 darab Mó- ricztól származó levél katalogizálására vállalkozott. A feladat nagysága és a feldolgozás gyorsasága példátlan a viszonylag fiatal irodalmi-muzeoló- gia történetében. A mostani kötettel felszínre került ismeretanyag nemcsak a Nyugatot szerkesztő Móricz Zsigmondról alkotott eddigi képünket teszi árnyaltabbá, de a kor általános irodalomtörténetéhez is szolgáltat eddig ismeretlen, nem egyszer döntő fontosságú adatokat. Móricz többszöri és hosszú vajúdás után 1933. február elején lemondott a Nyugat szerkesztéséről és visszavonult a megírandó remekművein keresztül — a halhatatlanságba. (Petőfi Irodalmi Múzeum, 1984.) KŐHEGYI MIHÁLY 92
