Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - SZEMLE - Gombár Csaba: "Belefér-e a szocializmusba a szocialista vállalkozás?: koncepció és kritika: vita Liska Tibor "szocialista vállalkozási szektor" javaslatáról: [könyvismertetés]
hetne merő hóbort. Csakhogy évek óta sikeresen működik az országosan ismert és a kötetben is ismertetett szentesi kísérlet, amely a váltakozó engedékenységé' központi állami engedélyek alapján legalább is korlátozott érvényű laboratóriumi kísérletnek tekinthető. S ugyancsak a koncepcióval kapcsolatos a licitálás útján elnyerhető bérletek rendszere a kereskedelem és szolgáltatás tájékán, azzal a súlyos megszorítással, hogy a koncepciótól eltérően a licitálás nem a kockáztató vállalkozó forintra váltható erkölcsi tőkéjét növeli, hanem főként a bérbeadó bukszáját hizlalja. A szentesi kísérlet, a licitálásos bérleti szerződések, s a mostanság induló „Cassa Nova” bankvállalkozás mind arra intenek, hogy itt nemcsak elméleti fortyogásról van szó — arról is, s ez sem lenne kevés —, hanem praktikusan is alkalmazható és hasznos ötletek tömegéről is. Persze a koncepció az koncepció. Ennek pedig elsődlegesen saját lábán kell megállnia. S a viták legfőképpen ekörül folynak. Liska Tibor ugyanis a szocializmus új modelljéről beszél, bírálva az általa „új porosz útnak” nevezett fogyatékos gyakorlatot. Tudjuk, van mit bírálnia. Mégis, amikor a gazdaság szféráján túl a társadalom egészének modellszerű elképzeléséről és mozgatásáról van szó, hogy most csak erről ejtsünk szót, mivel ezt a vonatkozást nem vitatják a kötetben —, a recenzens számára nem tűnik logikailag elfogadhatónak az államtalanítás álma. A mindent befogni vágyó koncepció sántítani kezd akkor, amikor a szocialista tervpiac elképzelése a demokráciára, mint használandó eszköz- rendszerre hivatkozik, de politikamentessé kívánja tenni a gazdaságot és az élet egészét. Nem merülhetünk el a részletekben, de mégis rá kell mutatni, hogy a demokrácia velejéig politikai természetű jelenség, annak minden elméleti és intézményi következményével egyetemben. Az államtalanítás egyrészt finom eufémizmus, lévén, hogy az állameszme az érdekcsoportok, szervezeteik, végső soron pártok és a parlamentarizmus, stb. gyakorlatának szervezett egybefüggését jelenti, nemcsak bürokráciát; azaz a pártütést, a pártviszályokat, a valamilyen formában létező érdekkifejező pártoskodásokat egybefogó keretet. Másrészt a bürokrácia-ellenesség cimén mondott államtalanítás olyan elképzelés, amelynek ki nem mondott előfeltevése, hogy minden politika mindenkor rossz. A galamblelkű anarchisták elméletei óta, akik egyébként joggal utálták az elszenvedni kényszerült konkrét politikát, az eszme- és politikatörténet okán érdemes arra is gondolnunk, hogy a legtöbb, amit logikusan elképzelni képesek vagyunk, s amiért esetleg módunk van valamit tenni, az egy jobb politika, az előzőnél jobb állam. A politika kiiktatására nincs lehetőségünk és nincs is szükségünk, mert az nem eleve és mindenkor rossz, hanem a társadalmi teljesség egyik természetes szervezője. A politika évezredes gyakorlata nemcsak az elnyomást példázza, hanem az az alóli kibújás, kitörés, újjászerveződés lehetőségeit is. Mégpedig politikai eszközökkel. Ha a politikát — gondolati játékként — kiengednénk a kezünkből, akkor olyan eszközről mondanánk le, amely véd bennünket a társadalom dezintegratív erőivel szemben, csapásszerűen kiszolgáltatottá válnánk—akár az egyéni szocialista vállalkozók netán kialakuló elitjével szemben is. Erre ugyan Liska Tibor rögtön azt válaszolná, hogy ettől nem kell félni, mert az általa javasol* gazdasági és jogi szisztémában önszabályozó fékek és biztosítékok vannak. Ez azonban — úgy vélem — illúzió a társadalmi mozgások természetét tekintve. Ebben a vonatkozásban Liska Tibor elgondolásai kidolgozatlanok, s az államtalanítás címén a politika elhantolása tévutakra vezethet. De még e vonatkozásban sem állítom, hogy a koncepció teljesen képtelen és alaptalan. Liska Tibor ugyanis — ez legalábbis valószínű — itt is ráérez egy új politikai mozgásra, arra, amit az irodalom direkt participációs rendezőelvnek mond röviden. A politikai gyakorlatban ez az alternatív és autonóm mozgalmak kavargása, amelyek az állami és pártigazgatások ellenében a közvetlen demokrácia eszközeivel élnek inkább. Főként Nyugat-Európá- ban manapság a politikai hierarchiák mellett — tehát nem alattuk és ellenük csupán — sajátos termelői és életvitelbéli infrastruktúrák alakulnak ki. Két dolgot azonban itt is figyelembe kell venni. Az egyik az, hogy a politikai pluralizmus pályáin mozgó hierarchiák és a behemót politikai korporációk továbbra is fönnállnak, s az autonóm mozgalmak révén föltehetően csak egy új és talán jelentősen módosító rendezőelv nyer teret az egyébként továbbra is létező és ható intézmények mellett. A másik, amit nekünk figyelembe kell venni, hogy tőlünk nyugatra a politikai hierarchiák hézagai szellősebbek, s az autonóm mozgalmak könnyebben tudnak megkapaszkodni és gyökeret ereszteni, mint Közép-Európa keleti felén. Ez a tény nem csökkenti az elméleti kihívás jelentőségét. Arra azonban figyelmeztet, hogy a gondolat és törekvés érvényességi esélyei régiónként különbözők. A koncepciót illetően tehát az államtalanítás és a vállalkozói tervpiac politikamentes önszabályozását nem tartom jól elgondolható elméleti elemnek. Liska Tibor személyes vállalkozását és magát az egyéni szocialista vállalkozás gazdasági elképzelését azonban politikailag hasznosnak, meggondol kodtatónak és jóra törekvő mozgásnak tekintem, semmiképpen sem lenyesendő vadhajtásnak. A kötetben Liska Tibor mellett Bársony Jenő, Siklaky István és Bokros Lajos ismerteti a szóban forgó koncepciót, s Kornai János, Berend T. Iván, valamint Tardos Márton fejti ki a koncepció kritikáját, úgy, hogy az a közgazdász berkeken túl is izgalmas érdeklődést kelthet. (Magvető Kiadó 1985.) GOMBÁR CSABA 91
