Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Lázár István: Zámpusztától Olaszdűlőig: [emlékezés Zám Tiborra]

jebb úgy, mint Arany Jánosnál a gazda, kit botra ragadtat a jégverés, maga is üti a szőlőt: „Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten!”

Zám Tibor neve ma mezei szociográfusként csöng ismerősen. És e név fönnmaradását is első renden az 1960—70-es évek gazdasági és társadalmi fejlődésére világító írásai ígérik. Az ember azonban, akitől búcsúzunk, nemcsak abban volt több írásainál, ahogyan Faun-arccal ivott, nevetett és vitázott; ahogyan szeretett; ahogyan felejthetetlen acsarkodások közepette tudta élőszóba fűzni a maga és az ország sokféle dolgát. Nem úgy választotta a saját, csak látszólag szűkös „kisvilágát”, hogy nem ismerte a tágat. E világ gondjait küszködve szemlélő, szigorúan, jól szűrve olvasó, Lászlótanyára visz- szahúzódva mind messzebbre látó értelmiségi kartársunk távozott.

Számomra nincsen túlvilági vigasz. Zám Tibor evilági útjáról pedig ennyit mondhattam el. Zám Tibor elment. Bár volna rangom, hogy szólíthatnék négy kapitányt, ők vegyék vállukra, és valamennyi ágyút, hogy lőjenek sort.”

76