Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Vekerdi László: "Mondd meg, mi nyugtalanít, megmondom, mi vagy"

Két év múlva, 1925-ben újra visszatért „A mai művészet válságé"-ra; vázolta, hogyan váltotta fel a művészetet lehetővé tevő világnézetet másik, művészetre végzetes világnézet, s a válságból való kiutat — világnézet és forma korrelációjára építve — új valóságok megjelenésében és aktuálissá válásában jelölte meg: ezeknek az új valóságoknak kell az új formákat preformálniok.

A művészet „anyaga” ez a preformált forma; a megvalósult műalkotásban tehát „anyag” és forma tökéletes egységgé olvad, korrelációjuk megszűnik, ez azonban nem feledtetheti, hogy mindenkori előfeltétele, „abszolút határozmánya” „a műalkotásnak mint aktusnak”. Ez úgylehet a világnézeti tanulmányok legnagyobb eredménye, ez a határozott nyitás a műalkotás és általában a kép aktus-elmélete felé, s nem a nehezen megfogható „világnézet” fogalom. Utóbbi talán inkább csak afféle engedmény a kor szellemi szótárának, hiszen régebbi írásaiban, a nagy Dante-, Ariosto-, Tasso-, Machiavelli-, tanulmányokban éppen Fülep mutatta meg, hogy a mű történeti meghatározottsága milyen nehezen bánható fogalom; éppen ő figyelmeztetett rá, hogy mennyire finom és alig követhető vagy éppenséggel felfejthetetlen szálakból szövődik a múlt szövete, amelybe az ember munkája — a legegyszerűbb szántóvetőé csakúgy mint a legnagyobb művészé — beléfűződik. Ha valaki, Fülep tudta, és tisztelte a történelem „bajosan bán- hatóság”-át. A „világnézet” nála — ellentétben napjai szellemtudományi orientációjával — talán nem is annyira történelmi fogalom, mint inkább művészetfilozófiai: egy dinamikus faktor, ami egy korreláció még hiányzó tagjaként formálhatja, ha tetszik informálhatja (azaz jelentéssel töltheti) a műalkotást. Vagy ahogyan évekkel később, 1944-es Célszerűség és művészet az építészetben című írásában maga is megfogalmazta: a mai művészet vizsgálójának számolnia kell valami nehezen megfogható és többnyire csak vitatható fogalmakkal („Verdinglichung”, „eltömegesedés” stb.) körülírható, ám mindenütt érzékelhető atmoszférával, valamilyen gazdasági, társadalmi, szellemi feltételrendszerrel, melynek egészéből, a teljes világ megváltozásából lehet csak megérteni az építészet sorsát és változását. Tömören és rendkívüli erővel fejti ki Fülep ezt az összefüggést, a modern építészet „pokolra jutását”, s emeli ki benne a művészet változása szempontjából fatális „esetlegesség”-et és „provizórikusság”-ot, „átmenetiség”- et. „A művészetnek, mint minden szelleminek, természetesen van története, s benne átmenetek; de ez már történelmi tudás, nem művészi szemlélet; a magában teljesült, autonóm műtárgyat nem látjuk átmenetinek, akármilyen is egyébként a történeti helye; itt átmeneti-művészit látunk, a tárgyakon kívül kerülő történelmi nézés nélkül, immanensen átmenetit, provizórikusát. S hogy ilyen, ő maga is tudja; s hogy nem lehet más. Láthatóan tudja. S ezért van az anyagokban is valami provizórikusság. Szilárd anyagok, a legkeményebbek, beton, vas, üveg, mégis, mintha ideiglenesek volnának, mert formájuk nem olyan, hogy másképp ne lehetne; a végső magában nyugvás, a másképp-nem-lehet véglegessége hiányzik belőlük, amit csak a művészet adhat meg.” Visszaérkeztünk volna — a világnézet kerülőjén át — Donatello problémájához? Csak részben, s látszólag. A másképp-nem-lehet véglegességét lehetővé vagy lehetetlenné tevő feltételrendszer — amivé itt a húszas évek „világnézetbe finomult — nem egyszerűen afféle zavaró tényező a műalkotáson, aminek „történelmi magyarázatra van szüksége”. Itt már egy dinamikus, a művészet egész sorsát meghatározó princípiummal van dolgunk: az építészetben és éppen az építészetben — mert másban úgy nem lehet — magát kifejezni akaró és tudó szellemi közösséggel. Ha ma nincs érvényes művészetként építészet, azért nincsen, mert ez a közösség széttört, megszűnt. „A már volt építészet hiányából sokat következtethetünk a közösségre, viszont a közösségből magából is megmondhatjuk, lehet-e építészete, ha nem tudjuk is, van-e neki vagy nincs. Ilyen erős a korreláció közösség és építészet közt, széttört közösség és az építészet hiánya közt.” A felszabadulás után ezzel a pontosított korrelációval felfegyverkezve

62