Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Éleslövészet: [emlékezés Zám Tiborra]

mozgások elindítója, és idegen érdekviszonyok kifejezője; mételyez, és egyre veszélyesebb mind a társadalomra, mind az egyes emberre. Bár a bor énbennem kevés kárt tesz (pálinkaivó vagyok), a félelemre személyes okom az, hogy a borfront egyik csoportjába, csapatába, alakulatába sem tartozom; védelmét egyiknek sem élvezem. Mindenkinek szóló tudósításaimat a »senki földjéről« küldözgetem, s ha netán eltalálna egy golyó — merem remélni, hogy csak jelképesen — azt sem fogom tudni, honnan sütötték rám a puskát.”

— Bennem is elveszett valakije a magyarságnak— írta Naplójába Veres Péter, mikor a népfogyás fölsejlő réméről közzétett gondolatait értetlenül hahotázták körbe. — Zám talán 1974-ben szerezte meg a naplórészletet, sfölkeresett: Olvasd! — mondta kurtán. De mikor a papírról föltekintettem, csak akkor döbbentem meg igazán. Tibor szeme mélykék-sötétzöldben játszott, s csak néha villant bele egy-egy tűzsárga lob- banás ... Nem emlékszem miről beszéltünk ezután, s valószínűleg azért, mert akkor még nem értettem pontosan, mi támasztja benne a soha nem tapasztalt kínt.

De még nem adta föl. Még haladt tovább, de már egyre gyakrabban hívta segítségül a mágiát. Játszott. Önmagával, hogy könnyebben bírja terhét; velünk, hogy el ne riasz- szon komorságával; de főként és elsősorban a sorssal, hogy óvatosan oldalazva esetleg mégis le tudná hagyni, s küldetését teljesíteni.

Az infarktusok mellé „beszerzi” az asztmát: csak mondani tudom, bizonyítani nem, hogy ez is a varázsolás része volt. Úgy csinál, mintha komolyan készülne a honi alkoholizmus zárni elemzésére, mégpedig a Felfedezés-sorozatba. Többször kijelenti, sőt, nyomtatásba adja, hogy ezután már csak regényt fog írni. Aztán megdöbbenve olvasom a Hatvani Dani által készített interjúban, hogy autodidaktának tartja magát! Ő, aki már huszonévesen feledhetetlenül oktatta a filozófiát! — Hát mik ezek, ha nem Sors Őfelsége kijátszására szánt cselsorozat?

S hogy ez az utolsó nagy hadművelet nem sikerült, azazhogy, végülis nem nyújtotta át nekünk az Összegzést, az az igazán ijesztő hiány. Mert summázatok voltak, vannak, lesznek, de Zám Tibor summázatát csak Zám Tibor tudta volna megcsinálni.

Ezen, persze, kesereghetünk. Csak ne sokáig. Inkább olvassuk, tanulmányozzuk, azaz, válogatott szociográfiái után teljes életművét is adjuk kézbe mihamar.

Mert súlya csak nőni fog a múló időben mindaddig, míg a két pont közötti egyenes nemcsak a mértanban lesz legrövidebb út, hanem az életben is.