Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Éleslövészet: [emlékezés Zám Tiborra]

Láttuk, meghökken, mikor evvel a feladattal kerül szembe, hisz’ a felsőbb iskolákban nem erre készült, s a népi kollégiumban nem erre készítették föl. — Meghökken, megriad, de vállalja a módosítást. Ekkor változtatta először a „főcsapás irányát”: nem a népet, hanem először a nép nevelőit nevelni. A második változtatás az ötvenes és hatvanas évek fordulóján következik: a szocialista építés működési rendszerének javítása. E témakörben születnek legfőbb munkái az 1964—74 közötti tíz évben, s nyilvánvalóan azért is, mert látja, hogy ezesetben saját felismerése nem elszigetelt: politikusok és szakemberek „széles frontjával” együtt menetel előre: most érnek be az előző húsz év tévedéseinek tanulságai. Győzelmet remél ekkor, szinte boldogan, ezért tudja oly könnyedén lepöckölni az életébe, munkájába való belekontárkodást. Kiutálják Hajdú-Biharból? Nosza átvált Bács-Kiskunba! Megkérdezik eszmei alapállását? Visszakérdezése megsemmisítő. S ő, aki azelőtt jó másfél évtizedig egyetlen sort se adott nyomtatásba, most egy megyei lapot szerencséltet sűrűn brilliáns elemzéseivel ... — Igen, de a hetvenes évek első felében „ellentámadás” látszik kibontakozni: alapvető reform-rendeleteket módosítanak, személyek kerülnek háttérbe, s a lényegi elemzések helyett újra megjelennek az elvi alapokra hivatkozó könnyed ítélkezések.

Ugyanakkor, s ez a legriasztóbb, a társadalmi, gazdasági lét mindennapjaiban tömegesen újratámad az a hozzá nem értés, tehetségtelenség, akarnokság és demagógia, melyek ellen oly sikeresen nyomult előre az elmúlt időszakban. S mint ez történni szokott, a tolvaj kiált rendőrért: demagógnak titulálják, ismételten.

Azt hiszem, ez élete legválságosabb időszaka. Már reményteljes közelben látszott a határozott eredmény, azaz, kielégülni készülgetett a benne dolgozó küldetéstudat. Biztos abban, hogy neki van igaza, s ha nem tudná, a gyakorlat naponta visszaigazolná, mégis ő kényszerül visszavonulásra. De ez már nem megy simán: infarktust kap, ami barátait megdöbbenti, de szinte senki sem veszi komolyan. Véletlen kisiklásnak ítéli ő is, s készül a főcsapás irányát újraváltoztatni. Immár harmadszor. Azaz, most keresi a negyedik stratégiai célt: a mechanizmus hibáit, együttgondolkodó társaival közösen, kimutatta. A javított működés haszna bizonyított. Az alapelvek továbbra is helyesek. Hol hát a hiba? — Ezeken töpreng a Hunyadiváros kertes-lombos utcáin tett lábadozó séták alkalmával, s egyszercsak megszületik a felismerés: A jellemben! A munkálódó ember minéműségében, értékeiben és értéktelenségeiben. Mert ezek teszik képessé, illetve képtelenné. De nem egyedül a vezetők hibáiról van itt szó, szemben a vezetettek erényeivel. Ha az eredményeket együtt érjük el, akkor a visszaesésekben is osztoznunk kell. Másként nem lehet.

Látnivaló, ez a kezdeti célokhoz való visszatérés, csakhogy most már összetetten és magasabb szinten: nép és felelősök együtt. Az egész társadalom erénye. „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs” — írja ekkor, szokása szerint kis füzetlapra, s tűzi a falra.

De mert neki az elvont filozofálásra csak kitűnő képessége volt szóban, írásbeli hajlama soha, hát konkrét témát választ. A bor- és pálinkahamisítást, meg azok környékét, hozzátéve mindjárt, hogy ami a meg után következik, az a mérhetetlenül fontosabb.

Hívatlan méltatói, kik a Hortobágyi jegyzetek közzététele idején magasba emelték, de akik a Bács-Kiskunból jövök megjelenése alkalmával már mélyen hallgattak vagy félpofára ógtak-mógtak, azok a szesz-ügyet csinnadrattával fogadják, újfent. Igen, mert az új mechanizmus vereségét nem átmenetinek ítélték, s úgy látták, ezt a témát az új helyzetben is ijedelem nélkül lehet dicsérni. S magasztalták újólag Zámot, aki, lám, megtalálta, hogy az adott pillanatban milyen módon fejezze ki magát.

Egyébként, ebben igazuk volt. Abban persze nem, mikor a konkrét téma mögött nem fedezték föl a lényeget —vagy ami még rosszabb: nem akarták fölfedezni. „Hisz’ nekik

65