Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Éleslövészet: [emlékezés Zám Tiborra]
fellegzett, novellákat kell írni. De kínjai még ennél is szélesebb alapozásúak. Ha a szőlő- és gyümölcstelepítést elemzi, ha egy gazdaság szanálásáról ír, ha pedagógiai fejtegetésekbe bocsájtkozik, az illető szakterületek művelőitől — noha kivételek is vannak — megkapja a kioktatást. Durván, fölényesen. És oktalanul. Mert lehetséges, hogy rosszul alkalmazott három szakkifejezést, de nyúljon bármihez, alapvető hökkeneteket hámoz elő konok logikájával. De mert a filozófiában is tudós, azaz, ismeri a rendszerezéseket s tudjaazok hasznát a modern civilizáció kifejlődésében, túlontúl tiszteli a módszertant. Ezért vonul vissza a szükségesnél többször és mélyebben a szakbarbarizmus elől. S ezért enged a szerkesztőségek folyamatos befolyásolásának, hogy ne ártsa magát mások illetőségi köreibe. Pedig hát nincs olyan téma, melyben a bölcselő ne lenne illetékes. A valóságos tévedések, hibák, meg a szükségtelen engedmények közé kell hát az első vastag választóvonalat húzni. Mert az elsőt mindig örömmel beismeri, helyesbíti, hisz’ jól tudja, hogy ezáltal csakis nyer; míg a másodikat fogcsikorgatva teszi, mert, mint tréfásan megmondta, e2zel „az össztársadalmi elhülyülésnek” tesz kénytelen-kelletlen engedményt, s ezzel együtt saját közhasznát csökkenti. Márpedig számára csak addig élet az élet, míg használni tud: evégre született. A második választóvonalat pedig a nyugati meg a magyar típusú társadalomelemzés között kellene meghúznunk — ha ezt ő maga meg nem tette volna. Lapozzunk csak utána, hogy szépírásaiba mindig beengedi a társadalom rajz, a szociológia, sőt, a gazdaságtan elemeit —fordítva ritkán. Ha mégis, akkor rögtön figyelmezteti olvasóit, hogy vigyázat, itt szerinte szövetidegen elem van jelen! Azaz, Zám nyugati típusú esszét művel. Elemzései tárgyszerűek, szikárak, ennélfogva kikezdhetetlenek és súlyosan célszerűek. S elsősorban ebben volt ő páratlan közöttünk. Azt hiszem, eredetét nézve ezalkati kérdés: félelmetes logikai készségéből következik. Ezért a tiszta ész híve. Ezért tipikus aufklärista bölcselő. S ezért üt el azon honi gyakorlattól is, mely valós értékei fölé emeli a népet. Sőt, fiatalon hajlamos az ellenmitizálásra: magasztos eszmékkel járván a Hortobágyra, azt hiszi, ott csak elmaradottságot talál, s az ő dolga fölemelni a föld sárbaragadt míveseit. A vezetés hozzá nem értése akadályozza meg abban, hogy tévedését fölismerje: erre csak az öntvenhatos tanulságok vezetik rá. S mikor visszatér, akkor már tisztán állítja elénk a képletet: a kétkeziek életösztöne, jobbra, szebbre törekvése, erkölcsi értéke és tapasztalata az az egyik sarokpont, ahonnan a kapkodó akarnokságot, a magát elviség- gel leplező tehetségtelenséget ki lehet mozdítani sarkaiból. S ha ez meghozza a jó eredményt,akkor teljesíthető ki az a helyes gyakorlat, mely már kellő összhangban van a másik sarokponttal, az eszmével. Igen, ő mindig e két alappont közötti legrövidebb utat igyekezett meghatározni, erre tette föl életét azután is, mikor rájött, hogy ez a vonal csak a mértanban egyenes, a valóságban nem mindig. — Azt azonban sohasem értette, hogyan lehet a szociográfia rendszerpártiságáról egyoldalúan nyilatkozni? Hiszen ez ugyanúgy kétoldalú viszony, mint a bölcseletek bármely más ága esetén. A hatalomnak ugyanúgy lépnie, tolerálnia kell, mint a szociográfiának. „Mert az egyirányú utcából végül semerre sem lehet kijönni.” Elvi és gyakorlati alapállása óvta meg attól is, hogy a több évszázados magyar betegségbe, a megosztottságba beleessen. Soha nem tette le a voksot sem itt, sem ott. Nem látszott tudomásul venni, hogy ez nálunk még ma is divatos belépőjegy a szellemi életbe. Nem. Ő dolgozott, alkotott, példázván ezzel is, hogy itt nem megoszlani, hanem teremteni kell. Ez eddig csak keveseknek sikerült. Zám Tibor életművében az idea és a gyakorlat ütköztetése a gerincvonal, ennek csigolyái pedig a mindkét hatást fölvevő s megszenvedő ember. 64
