Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Éleslövészet: [emlékezés Zám Tiborra]

zetet meg akarja törni, akkor a vezető csoportokat kell megsemmisítenie. Értik ezt a magyar urak és írástudók, s látják azt is, hogy csak addig maradhatnak meg, míg van nép, mely magyarnak vallja magát, Ezért fordulnak feléje féltő gonddal már XVI. századi nagy vallásújítóink is.

A néppártiság pedig elvezet bennünket a harmadik sajátossághoz. Társadalomrajzunkban, akárcsak az irodalomban, legkezdeteitől eluralkodik bizonyos lágyság, líraiság, sőt, álmodozás. Ez okolja hogy helyzetfelismeréseink híjával vannak a kellő ésszerűségnek, a vizsgálódó értelem diktálta tárgyiasságnak és célratörésnek. Ez általában erőssége, mert a gyökerek téphetetlenségét mutatja, esetenként azonban gyengeségül szolgál. Ezért szükségszerű a nyugati mintájú elemzés, amit, többek között Széchenyi Ferencnél, Istvánnál, Kossuth Lajosnál vagy Eötvös Józsefnél látok megvalósulni. Ez azonban nem jelenti az eredendően magyar szociográfia megszűnését, sőt, a kétfajta elem, módszer, stílus egyazon szerzőnél is keveredik. Ez is magyar jellemző, s nem egyedül a társadalomrajzban, hanem általában szellemi életünkben, nemzeti felfogásunkban, magatartásunkban.

S ez vezet el a negyedik sajátossághoz, hogy tudniillik, Kelet vagy Nyugat?. . . Géza és István a nyugati kultúrkörbe való betagolódást választották, s évszázadokon keresztül úgy tűnt, hogy ez csakis jót hozott számunkra. Hanem a középkor végére kiformálódó új európai helyzetben fölütötték fejüket a kétségek. A török többször üzen: egy tőről fakadtunk, forduljunk együtt Nyugat ellen. Mi azonban nem tudtunk azonos álláspontra jutni. A nemzet „keleti része”, Szapolyai vezetésével, a török mellett dönt, a többi azonban a nyugatot jelentő Habsburgokat választja. S ez a megosztottság vonul végig a válságos évszázadokon, általában életünkben, cselekedeteinkben, egyúttal tehát társadalomtanunkban is.

Az ötödik sajátság, hogy bár mind a francia, mind a magyar szociográfia a Felvilágosodás alapeszméit vallja — Szabadság, Egyenlőség, Testvériség — általában és jellemzően, a múlt században keletkező francia társadalomrajz a polgári demokratikus társadalom, az e század hatvanas éveiben újra föltámadó magyar a szocializmus keretei között működött.

Itt azonban még egy különbség adódik. Míg a múlt század első felében, akár Keleten, akár Nyugaton, a társadalomtudományok még tejtestvérek voltak, sőt, sok esetben el sem határolták magukat, addig a századfordulótól kezdve egyre erősebb a szaktudományos gondolkodás. Annyira, hogy ma már széles mély árokkal veszi körül magát a filozófia, a történettudomány, a lélektan, a gazdaságtan meg a többi — s ez a folyamat segít a szociológiának abban, hogy valahai szülőanyját, a szociográfiát merev mozdulattal utasítsa ki a tudományból szerte civilizációnkban. A folyamatnak megvolt a szükségessége és haszna — a túlhajtás az, aminek hátrányait alig akarjuk észrevenni.

4. A valahai egyetemes társadalomrajz, mely egyszerre volt tapasztalati, leíró, elemző és következtető, melyet a múlt században Saint-Simontól Eötvös Józsefen keresztül Engelsig még a legtöbb jeles bölcselő művelt vagy felhasznált, s melyből a legtöbb vonatkozó tudományág bőven merített, az a XX. század második felére be lett szorítva a szépirodalomba. Persze, ez csupán akkor lefokozás, ha a napjainkban némiképpen gőgös (és a szociográfiából, be nem vallottan, továbbra is bőven merítő) tudományágak felfogásában nézzük, mert különben egykor a szépírás is tejtestvér volt, gondoljunk csupán Platónra, Szent Ágostonra vagy Voltaire-re — ám ha Zám Tibor valamitől szenved pályafutása során, akkor ettől a kiutasítástól és beszorítástól igen.

Figyeljük csak meg műfaji váltásait. Hol szépírás, hol szikár elemzések. A Hortobágyi jegyzetek is, ugye, két részből áll: szociográfiákból és novellákból. Egyszer kijelenti, hogy soha többé nem ír kisregényt, máskor azt nyilatkozza, hogy a szociográfiának be63