Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
Csak nem akarom vele elhitetni, hogy egy nyitott ajtót csak a beavatottak képesek kinyitni? De igen. Ha hinne az egyigaz, élő Istenben, megesküdne rá, hogy nem megy el innen, míg minden titkomat meg nem fejti, de az autómét legelőbb! Te, Jákó hiszed az egyigaz élőt. Hiszed a Szerv őrnagyának szakértelmét, de eretnek vagy abban, hogy a két nyitott ajtót csak ketten tudjátok kinyitni, a két beavatott: te és Bocskó Mária. Ha az én és te után ő következnék, elárulnám-e önként a titkokat? Igen. Ha azonban ő kudarcot vallana az ajtókkal, és csak a te segítségeddel nézhetne szét a batár belsejében, tüstént elő kell rukkolnia a történet beígért csattanójával. Áll az alku. A vesztes pozíciójából már lehetsz annyira nagyvonalú, hogy öt percet adj ellenfelednek a két ajtó kinyitására. Ha csak az egyiket nyitja ki, a megállapodás érvénytelen. Szerszám nem használható. Óraegyeztetés és a „tessék kezdeni” után felültél a motorház tetejére; sarkadat a lökhárítóra támasztva nézted a szemközti ház első emeleti erkélyén könyöklő bejárónődet, a virgonc kis asszonykát, aki szivarokat iktatott a vele való hancúrozgatás szüneteibe; aki most kétségbeesett és kíváncsi mozdulattal kérdezte, miért rángatja kocsid ajtaját az az idegen ürge és egyáltalán: mi van? Szar az egész — jelezted vissza. Bedobja-e magát, hogy megmentsen? — kérdezte aztán az egymást értő emberek pantomimmozdulatával. Fejed rezdítéseivel jelezted, hogy szó sem lehet róla, egy kurta kézmozdulattal pedig be parancsoltad az erkélyről. Négy perc alatt dr. Vendég műszaki rafinériája mindkét ajtón kudarcot vallott, de aligha adta volna fel, ha meg nem állítja az a testet rázó, rángató, ugatás-szerű köhögési roham, amelynek felszakadozó váladékát ismét a fekete falú üvegcsébe pöködte. Váltad fölött hátra sandítva láttad kimerültén s izzadtan zihálni, támaszkodni, a csomagtartóba kapaszkodni. Megkérdezted, ne hívj-e orvost? Hívhatok, mondta fanyarul, de csak akkor, ha az tüdőrákot is gyógyít. Ilyen, mondtad, sem a földkerekségen, sem a világűrben nincs, de a sajnálatos intermezzo miatt megtoldod egy perccel a kialkudott időt. Intermezzo, toldalék! . . . Köszöni szépen, de kíméljem a nagylelkűségtől, ne próbáljam megalázni úri gesztusokkal, mert négy perc alatt is annyira megutálta ezt a tragacsot, hogy nem érdekli a nyitott ajtó kinyitásának titka. Elfordul, amíg te, az első számú beavatott elvégzed ezt a műveletet. Rajta. Szóltál dr. Vendégnek, hogy figyelje órájának másodpercmutatóját, mert most te következel. Rajta. A begyakorlott módszer most is hatott. Két kitárt ajtajával a batár olyan volt, mint egy felrepülésre kész, idétlen túzok. Pontosan 29 másodperc. Ezt nevezem! — csettintett dr. Vendég . . . Azután színlelt udvariassággal a szerszámosládát kérte. Nem vagy te víz- és gázszerelő, hogy szerszámos ládád legyen. De szerszámaim csak vannak? A jobb oldali ülés mögött. Nagy és kis csavarhúzó, gyertyakulcs, franciakulcs, kombinált fogó. Szíveskedjék talán személyesen meggyőződni, kented a mézet. Rezignál- tan vártad a szemle végét, de nem gondoltad, hogy úgy fog végződni, ahogy . . . Vagy tíz percnyi módszeres kajtatás után a két ajtó dörrenve becsukódott; dr. Vendég ken- te-fente a kezét, mintha valami egészen mellékes dolgot közölne, megszólalt: Bocskó Mária a gyilkos. 40
