Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

Ez így van, mi több: így van jól, de ha van bátorságom meghallgatni egy magnóbeszél­getést, az megváltoztatja a mérleg mutatójának állását. Sok beszédnek sok az alja. És téged már-már szétvet a kíváncsiság. Bú'vésztáskájából dr. Vendég egy zsebmagnetofont varázsolt elő, amelyet első látás­ra elirigyeltél tőle, de amint meghallottad a saját hangodat, szétlapítani lett volna ked­ved: kalapáccsal. „Jöjjön fel, uram. Nagyon rászolgált, hogy lemossam, kimossam, megszárítsam.” „Közben megtömjem, maga meg kitömjön, mint a palimadaraknak egy ritka példá­nyát.” „Zavarba hozott. Nem vagyok a zsánere, impotens vagy homokos?” „Kérdeznék valamit, Bocskó.” „Kérdezzen.” „Mondták már neked, hogy kuss!?” ,,A Szervben soha. És nem is tegeztek.” „Változnak az idők.” „Feladat?” „Eltűnni a dzsungelben, azonnal.” „A lány fogadására felkészültem. Miért olyan sürgős?...” „Ha még egy kérdést teszel fel, pofán váglak.” „Értettem.” „A lányt nem ölöd meg, hanem megegyezel vele. Minden áron.” „Ez parancs?” (Két jókora pofon hangja. Tisztán, kivehetően: először kézfejjel, azután tenyérrel, majd a hang.) „Ha jól értem, mostantól maga a főnököm.” „Jól érted.” „Várom a parancsát, főnök.” „Add meg a százasomat, amivel a Zabáldából tartozol!” „Tessék, főnök.” „Ha még egyszer kapzsiságon foglak, a szeméttelepen ...” „Bízzék meg bennem, főnök.” „Címed?” „A szokásos. Orion 2. B/1. AGROFOTÓ.” „Ülj a seggeden és várj!” „így lesz, főnök.” (Kattanás, hatásos csend és dr. Vendég): Kérdés, kiegészítés, hozzászólás? A bíróság jelenlegi gyakorlatában a magnófelvétel sem a vád, sem a védelem részé­ről nem alkalmazható módszer. Mikor igen, mikor nem. Ha két tanú azonosítja a beszélők valamelyikének hangját — márpedig az ügyész kérésére tanúsítja — nincs az a bíróság, amelyikben volna bátor­ság felmenteni téged „a hivatali közeg hatáskörébe való illetéktelen beavatkozás” vádja alól ... És a két tanú van! Dehát téged senki sem látott se bemenni, se kijönni, sem beszélgetni!!! Ennek nincs jelentősége. A „tanú” fogalomkörébe ő a tárgyi bizonyítékokat is bele­érti. Ez a bűnösség vélelme. Aljasság! Maradjon köztetek a szó: Hiába vonultatnék én fel akár száz tanút is, akik nem láttak bemenni, kijönni, beszélgetni, egyet sem találsz, mert senki sem vállalja, hogy nyílt színen kinevessék, és még vádat is emeljenek ellene hamis tanúzás miatt.. . És ha most szemébe mondanád, hogy nála is akasztottak már jobbat, nem háborodna 37

Next

/
Thumbnails
Contents