Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

vette, hogy megkeresi anyukát. A jobboldali bökőért Ilona asszony ringatódzott le a lépcsőkön — két esztendeje —, amikor teljes bizonyosságot szerzett arról, hogy ifjúkori eltévelyedésének gyümölcse, az ő szavaival ,,aza kis taknyos spinkó" anyjává szeretné őt fogadni, ha azonban ez nem sikerül neki, a kitagadás legdrasztikusabb módjától sem riad vissza.

Hangsúlytalan tájékoztatója végén dr. Vendég már a szoba közepén hajlongott, balanszírozott, s te tátott szájjal bámultad, mint pörög, forog és keresztezi egymást a levegőben a két villogó penge, s hogyan fekszik bele nyéllel egy hopp-hopp kiáltás után a zsonglőr nyitott tenyerébe, és aztán csapódik heggyel elibéd az asztalra. „Nos, Jákó úr, ha még mindig azt gondolja, hogy tréfálok, válassza ki az előtte rezgő kések közül Ilona asszony bugyliját! ... Ha pedig fél attól, hogy téved, akkor legalább azt higgye el, hogy az anyát a s a j á t késével ölte meg a 42-es lábú gyilkos.”

Neked, Jákó ez a fordulat nem imponált, annak ellenére sem, hogy a mutatvány lenyűgözött. A két kés legalább másfél centi mélyen fúródott az asztalba, de annyira egyforma volt, hogy te egyikre sem mertél rámutatni. Azt mondtad óvatosan, hogy meghajolsz a kismester szakértelme előtt, de nem vagy annyira öntelt, hogy képességeidet meghaladó feladatra vállalkozz, viszont a továbbiakban nagyobb tiszteletet tanúsítasz a tények iránt. Hajlamos vagy a korábbi kételyeidet visszavonni, de nagyon hálás volnál dr. Vendégnek, ha nem tárna fel előtted olyan titkokat, amelyek kizárólag a Szervre tartoznak. Jobb ezekről kívülállóknak nem tudni.

A te ,,kívülálló”-ságodat ő erősen vitatja, de majd akkor, ha eljön az ideje. Előbb kapaszkodjam meg jól a karfában, nehogy kiessek a székből, mert megmondja az okot is, amiért Bocskó Mária önként feladta magát. Újból felidézi a Jegyzőkönyv 2. oldal, 5. bekezdésének néhány mondatát, amelyek közül az utolsót előre megfontolt szándékkal félbehagyta. „A konyhában is rendet kellett csinálnom. Kisöprögettem, végigtérdepeltem a linóleumon, és akkor véletlenül »most kapaszkodjék, kérem!« felpillantottam s a fiók nélküli asztal belső peremén megpillantottam három darab körülbelül 30 cm hosszú és 3 cm átmérőjű fekete henger alakú csövet, amelyek celluxszal voltak felragasztva. A számomra ismeretlen tárgyakhoz nem nyúltam hozzá, de úgy gondolom, azért volt felfordulás a lakásban, mert anyuka ezeket kereste, mielőtt megöltem.”

Ez az írás nem szentírás, mondta dr. Vendég, hogy elgyávításom után újból partnerévé bátorítson. Úgy tettél, mintha intenzíven gondolkodnál, de közben az erőviszonyok kedvezőtlen alakulásán töprengtél meg azon, hogyan erősíthetnéd meg a pozícióidat, ha már a status quó visszaállítására esélytelen vagy. Azt már tapasztaltad, hogy dr. Vendégtől nem szabad megijedni, mert akkor felbátorodik, kihallgatói szerepre vált, erőt vesz rajta a „foglalkozási ártalom”, van azonban egy gyengéje: érzékeny a mérsékelten adagolt pimaszságra: ez kihozza a sodrából, formájából, s olyan elszólásokra készteti, amelyekre talán felépíthető az önvédelem: valamilyen mérsékelt eredményekkel biztató stratégia.

Számodra nem tartalmaz nóvumot a 2. oldal 5. bekezdése, mert te már régen meg- mondtad, mi több, kategorikusan kijelentetted: Bocskó Máriának oka volt rá, hogy önként adja fel magát. Talán azok a hengeres tárgyak az asztallap belső oldalán. A konkrétnak vélt ok közlése azonban nem több és nem más, mint a te alapészrevételed pontoskodó megismétlése. Téged hidegen hagy, mi volt azokban a henger alakú mifenékben, de ha olyan fontos tárgyi bizonyítékok, sublerrel kellett volna azokat lemérni, legalább tizedmilliméter pontossággal, nem pedig szemmértékkel, „körülbe- )ül”-lel. Ez azonban egy ártatlan kibic megjegyzése és nem a Szerv technikai apparátusának kritikája.

Én most szándékosan vittem félre a kótát! . . . Mintha nem emlékeznék, hogy amit ő felolvasott, az egy másik kibic szemmérték utáni becslése. Nyugtassam meg állam30