Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
Ez csak képzelgés, őrnagy úr! Folytassam már, az istenemet! Hát legyen, de a további fantazmagóriádért annyi felelősséget sem vállalsz, mint az eddigiekért, mert talán fényévnyi távolságra vannak a valóságtól, de hát ha muszáj, előadod. A feltételezett férfi és a feltételezett nő rövid, de egyre élesedő vita közben cigarettázott. Nézeteltérésüket nem tudták áthidalni. Akkor a férfi elkezdte rugdosni, püfölni a nőt, akinek bizonyára volt oka nem sikoltozni. Valószínűleg elalélt vagy elájult s a heverőre hanyatlott. Elhomályosuló tudatának határküszöbén talán arra gondolhatott, hogy ezzel a kiadós veréssel megúszta. Ebben azonban tévedett, mert a férfi egy rugós késsel, hogy a Bocskó llonáéval-e vagy a sajátjával, ezt nem tudhatod, megölte. Azután feltúrta a lakást, mert keresett valamit. Akár megtalálta, akár nem, magához vette a nő kézitáskáját, amelyben az a személyazonosságát tartalmazó okmányokat tartotta, és pánikszerűen távozott. Miből gondolod, hogy pánikszerűen? Elkövette azt a szarvashibát, hogy nem zárta be maga után az ajtót. Bocskó Mária kopogott, azután lenyomta a kilincset és bement. Mikor látta, hogy valaki megelőzte, káromkodott egyet s kitakarított. Azután tessék-lássék vérbe mártotta a kacsóját, helyére csúsztatta a véres pengét, sportszatyrába dugta, feladta magát a Szervnél. De a villanyt eloltotta s az ajtót kulcsra zárta, az tuti. Dr. Vendég a drágaköveknek kijáró tisztelettel csukta be, s húzta maga elé a cigarettavégeket tartalmazó dobozt, de nem rakta vissza a táskájába, mint az várható lett volna. Csodálkozó tekintetedre kurtán-furcsán válaszolt: „talán még szükség lehet rájuk” ... Azután hangnemet váltott, s azt mondta, hogy a szerénység olyan, mint a szüzesség: csak valameddig erény, azután bűn. Ha tudni akarom, elárulja, hogy ő is ebben a síkban képzelgett, mint én, s egyetért velem abban is, amit én nem fogalmazok meg, mert egészen természetesnek tartok: azt, hogy a gyilkos nemét tekintve férfi, bár foglalkozása ismeretlen, nem profi, vagy most még nem az. Amatőr, dilettáns s valószínűleg most esett át a tűzkeresztségen. A látszat szerint kesztyűben keresgélt, mert nincs ujjlenyomata, de a kesztyű nem biztos, mert ahol egy Bocskó Mária nagy- takarít, az olyan, mint egy szalmakazal: amelyben vagy van elrejtve egy tű, vagy nincs. Maradt azonban a vértócsában és közvetlen környékén egy féltucat lábnyom. Az önkéntes takarítónőben volt annyi tapintat és tisztelet a Szerv iránt, hogy hagyjon neki valami támpontot: nem mosta fel a vért, és a porszívó keféjét sem vitte közel a hullához. Ezért aztán könnyű volt kideríteni, hogy a gyilkos 42-es méretű, sima bőrtalpú cipőt viselt. . . „Ön hányasat is?” Negyveneset, mondtad kissé hökkentem Ő negyven kettest és sima bőrtalpút. Akkor nem is kell keresnie tovább a gyilkost. Dr. Vendég szemlátomást örült, hogy megveszed az ő humorát. Tehetetlenül széttárta a kezét: sajnos neki is van alibije. Délután kiszálláson volt azzal az agyhúgyköves őrmesterrel (akit szét fog zavarni) meg a sofőrrel. Bocskó Máriát éppen a Szerv székháza előtt fülelte le, amint véres kezét és bicskáját mutogatva akarta meggyőzni az ajtóban álló tányérsapkás tizedest arról, hogy engedje be őt, mert megölte az anyukáját, és most szeretne feljelentést tenni önmaga ellen. Kissé gúnyos mosolyod láttán dr. Vendég elkomorult. Líra, mondta szemrehányóan: „a maga ragályos lírája!...” De lebecsülöm őt, ha azt gondolom, hogy nem gyógyul ki gyorsan belőle. Sőt: máris egészségesnek érzi magát. Megerősíti azt a feltevést, hogy a 42-es lábú férfi balkezes volt, erős fizikumú. Miután látta, hogy közepes erejű ütlegelésekkel és rúgásokkal semmire sem jut, bevitt Ilona asszonynak egy akkora balhorgot, hogy annak ketté törött az állkapcsa. Ettől az ütéstől az áldozat nem elalélt, 28
