Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

balesetes állatok között az utaztatott kutyáknak több mint 90 százaléka infarktusban pusztult el. Állítását esetek sokaságával s a kórboncnok tárgyilagosságával bizonyította. Furcsa, de így van. És az is meglepő, hogy Bocskó Mária mögéd áll, a kútkáva másik oldalára a blúzát felvenni, és miért veszi fel egyáltalán e rekkenő hőségben, s éppen akkor, amikor te ismét lehúzod magadról az inget, a fekete nyakkendőt is csak azért teszed vissza meztelen nyakadba, hogy itt ne feledd; mert arra gondolsz, hogy egyszer még szükséged lesz rá: a saját temetéseden. Nincsenek kétségeid az iránt, hogy arra is sor kerül.

... Hogyan lehet valaki ennyire közömbös, amikor a közelben négy vagy hat ember meghalt, a többi élőlény pedig — a kutyákat is közéjük értve — haldoklik?...

Azért, mondtad, mert tíz éve autózol, s ezalatt egy temetőnyi hullajelöltet mentettél meg a temetőtől: ráfékezésekkel, lehúzódásokkal, idejében leadott fény- és hangjelzésekkel, olykor életveszélyes parírozó manőverekkel és halált megvető gyávasággal. Egy évtized íratlan erényeinek birtokában te már lehetsz annyira cinikus, hogy hagyd a fenébe az elsősegélynyújtás illúzióját, ami jelen esetben a holtak feltámasztását és a haldoklók életben tartását jelentené. Különben pedig miért lábatlankodjék egy laikus ott, ahol még a szirénázó szakértelem és a fehér köpenyes fontoskodás is kései?. ..

Örökletes félelmek, folyamatos fricskák, alattomos hátbaverések miatt, meg az isten tudja miért, mindig zavart, hogy van valaki a hátad mögött; éttermekben, eszpresszókban mindig a sarkokat nézted, kerested, s ahol nem volt hely ott, ahol hátulról védett a fal, inkább átmentéi a talponállóba főtt kolbászt enni, s pultnál ittad meg a feketét, vagy lemondtál a kávéivás öröméről is. Bocskó Mária ezt nem tudhatta. Szelíd hívásodra („jó volna, hátán visszajönnél”), ingerült kérésedre („most miért játszod az eszed?”) nem válaszolt s a békülékenység jeléül a feje fölé billentett kútostor hívására sem reagált; te mentél oda és álltái eléje, hogy megkérdezd, mi van?... Nem kellett semmit sem kérdezni; mintha egy tíz évvel későbbi arcot láttál volna: egy élesebb vonalút, amelyre ráfeszül a bőr, kiugrik az orr, a szem pedig a fáradtság, bánat vagy fájdalom kútgyűrűibe süpped. És láttad, amit azelőtt nem, a két szimmetrikus lefelé futó ívet, amelyben az álIcsúcsig folyt a könny, és cseppekké súlyosodva hullott a földre. Egy-két ilyen kristálytiszta cseppet tenyérrel felfogtál, megízleltél, s tovább is gyűjtögetted volna még a szem gyöngyeit, de a lány eltolta tenyeredet és közölte, hogy ha néma filmeket akarsz látni, járj többet a filmmúzeumba. A vályúból négy-öt tenyérnyi vízzel arcul löttyintette magát, a napnak fordulva megszárítkozott, majd rád nézett. Ismét a régi volt: teljes szellemi fegyverzetben, elszánt, kemény; irgalmatlanul azonnal a leggyengébb pontodra sújtott, a legnehezebb kérdést téve fel, amin te már tíz éve tűnődsz: azt, hogy „szeretted-e az anyádat?” ... Közölte, hogy „igen” vagy „nem” az a két lehetséges válasz, amit hajlandó elfogadni. Neki nagyon fontos, milyen választ kap, de hogy neki miért fontos ez, arról majd később — esetleg. Ne ringasd magad abban a hitben, hogy a „később” most lesz, vagy bármikor.

„Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”, citáltad Hamletet. Ha Bocskó Mária a filozófiában is úgy jeleskednék, mint az igazságkereső szenvedélyben s az ítéletosztó radikalizmusban, akkor az igazságkeresés útjai közül nem tagadná ki a vargabetűket, polgárjogot adna a tagadás és állítás árnyalt értelmezésének is. Minden filozófusok, akik mondottak valami fontosat a világnak, esetleg az ellenkezőjét annak, amit elődeik vagy utódaik, közösen vallották, hogy egy kérdésre „igen”-nel vagy ,,nem”-mel válaszolni bűn, amelyet csak a nők követhetnek el bűntudat nélkül, de férfiemberek soha ... Ne szóljon közbe, mondtad a lánynak, mert évre, hónapra, napra éppen tíz éve tűnődsz a feltett kérdésre adandó válaszon: hogy „igen” vagy „nem”?

11