Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Fülep Lajos: A nyugtalanság: A szerző kéziratban maradt hagyatékából közli: Tímár Árpád
vagy lassú vagy hirtelen változását, elhamarkodását, kapkodását, bizonytalankodását és aztán valamilyen irányban elszánt nekivágását, akadályokon áthatolását, lassulását, gyorsulását, erélyesülését, elernyedését, végül megállását? és miért nyugtalanít, amikor hirtelen úgy érezzük, nem mozdul bennünk semmi, a gondolat nem jár, minden megállt, mint az óra? miért nyugtalanít, ha elmegyünk hazulról vagy ha hazaérünk, noha nem gondolunk semmi nyugtalanító eventualitásra? miért olyan nyugtalanítóan fontos a színésznek és nekünk is Hekuba, mikor mind a ketten tudjuk, komédia? (What’s Hecuba to him, or he to Hecuba! Haml. II. 2.) miért, ha egyik kezünk ujjával a másik kezünket vagy testünket valahol érintjük és ujjúnkat ott tartjuk, mintegy hallgatózva? ha az óra ismert ketyegésére hallgatunk, az azonos hang szüntelen megismétlődésére és hirtelen éppen erre a vég nélküli ismétlődésre gondolunk? vagy csak magára a hangra, és várjuk a következőt, hogy kontrollálhassuk, mi van benne, és olyan lenyűgözően fontos tudnunk, mi van benne, milyen is, mit mond? éppen ez, ez a banális, legbanáli- sabb, „üres”,, semmit mondó” hang? miért nyugtalanít a nyugtalanság, miért kell megkettőzni, miért nem elég ő egymaga? miért nem elég a fájdalom maga, miért kell megkettőzni, miért nyugtalanít — néha az elkeseredésig, a kétségbeesésig —, hogy miért fáj az a fájdalom? s ha már ilyen, miért éppen az, Ebendas? vagy hogy miért restellünk, szégyellünk valamit, vagy éppen azt? vagy miért nyugtalanít, hogy nem érezzük azt a fájdalmat, szégyent stb., mikor semmi jó se lehet belőle nekünk, semmi érdekünk se fűződik hozzá? gondolatunkban mért fontos, mi sül ki belőle, miért nyugtalanít pl. mi a tér, mikor elég lehetne benne lennünk, vagy az idő, mikor elég lehetne benne élnünk? miért nyugtalanít a gyötrődésig, ha ilyen „haszontalan” (nutzlos) kérdésre nem találunk megnyugtató választ? miért nyugtalanít a színész, az énekes gixere, az ismeretlen, sose látott vizsgázó sikere vagy bukása? miért a fejünk fölött szálló költöző madarak vonulása? az útra készülődő fecskék tanácskozása? csak azért, mert az őszt jelzi, vagy mert van benne magában valami nyugtalanító, szinte azt mondhatnánk, a hanggá vált, a megtestesült nyugtalanság? miért afarkát behúzva elinaló kutya gyávasága, és miért a madárra leső macska feszült készenléte? miért a tó mozdulatlan nyugalma, a mocsár foszforeszkáló felszíne, benne a nád hajladozása és sötét reflexe a vízben, a patak néma siklása vagy akadályokon csobogása, zuhogása, szétporló lezuhanása? miért a fűszál, ahogy ott áll a napban, a földből érezhetően kinövekedve, vele összenőve, a nap fényét magán sárgállón átbocsátjva, rugalmasan, élőn — nem mint valami bádog vagy papír utánzata — meghajolva, egyik oldalán árnyat vetve a földre, maga és a föld között a levegőt meghomályosítva, átlátszóan és mégse átlátszóan, életét mintegy éreztetve — és körülötte a föld, a színe, az anyaga, szerkezete, szemcséssége, porhanyóssága. hogy szilárd és mégse az, rajta a fény visszaverődése, belehatolása, áthatása, kívül-belül mindenütt érintése, ahogy vele szinte mi is érintjük, de magát a fényt is — mi van mindezen nyugtalanító, és ha jól megfigyeljük, nem nyugtalanít-e mégis, nem tudunk megválni tőle, várunk még valamit, mind jobban megnyitjuk magunkat neki, lényünknek mintegy egész felületével érintkezünk vele, és mindenütt érezzük a nyugtalanságot, bűvöletbe ejt, de nem hagy nyugton — míg önkényesen véget nem vetünk a varázslatnak, tovább megyünk, de jön utánunk, velünk, újra-újra eszünkbe jut, és egyszerre csak, mikor a legkevésbé gondolunk rá, a legkevésbé ilyenre valónak gondolható időben vagy alkalommal, megjelenik előttünk, teljes intenzitásában és magának követeli minden figyelmünket, gondolatunkat? velünk él valaki, nem házastárs, nem rokon, relációként idegen, emberileg közömbös, banális átlag, hasznát vesszük, mert helyettünk elvégzi, amire szükségünk van, hasznos eszköz, egyébként se okos, se „érdekesebb” lelkiségé', nincs vele semmi közösségünk, megszoktuk csak a hasznosságát tekinteni, a személyiségét nem, mintha nem is volna, talán nem is nagyon van, föltétlenül megbízható, becsületes, nincs benne semmi nyugtalanító, aggasztó, semmi érdekes se — miért 54
