Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Fülep Lajos: A nyugtalanság: A szerző kéziratban maradt hagyatékából közli: Tímár Árpád
nyugtalanít egyszerre, mi van benne, hogyan érez, hogyan gondolkodik, hogyan örül. hogyan szomorkodik az ilyen lény, egyáltalán mi és hogyan történik benne, és csakugyan ilyen banális, érdektelen-e, nem inkább nagyon érdekes-e, elképzelhetetlenül érdekes-e, ami benne is van, úgy mint bennünk, valami sajátságos, egyedi, egyetlen egyedi valóságában, amilyen teljesen így nincs az egész mindenségben, nem volt és nem is lesz többé soha, ez ami benne is mindenkivel közös, de benne is van, mintegy elkülönítve, mintegy edényben, az élet, az élő volta, hogy ez valami mintegy körülhatárolt egész, magában megálló, jövő-menő, tevő-vevő, érzékelő, érző, gondolkodó, élő valóságegész, ez a megdöbbentő, áthatolhatatlan, mindennél megdöbbentőbb, megdermesztőbb valami, amihez nincs fogható semmi, amire úgy tekintünk, mint a kígyóbűvölte madár a kígyó szemébe, amitől mozdulni se tudunk, ami megdermeszt, mint a Medusa látása, ez a legbanálisabb, legközönségesebb valami, aminél nincs és nem lehet semmi se közönségesebb, az, hogy van, hogy valóság, van, és nem volt, van, és nem lesz, de most itt van, jön-megy, tesz-vesz stb. da capo a már mondottak — miért nyugtalanít ez egyszerre, és miért nyugtalanít annyira, hogy nem tudunk szabadulni tőle, és úgy érezzük, nem tudunk tovább élni, ha nem értjük meg, mi ez? miért nyugtalanít minket, van-e isten, vagy nincsen, különösen, ha már eldöntöttük, nincsen, miért nyugtalanít, miért izgat minket, mások mit hisznek, mikor nekünk semmi kárunk belőle, az illetők maguk se látszanak boldogtalannak, miért nyugtalanít minket a környezetük, a szemük, tekintetük, beszédük, mozdulataik, amikben esetleg benne érzik valami nyoma a hitüknek — nem áruljuk-e el vele önkéntelenül, hogy nem a kérdés nyugtalanít, van-e isten vagy nincs, s hívők lelkiállapota, vagy sorsa, mert nem látszik benne semmi aggasztó, ők nem nyugtalankodnak, hanem mi igen, minket éppen ez aggaszt, az a talán nem is meglevő, talán csak feltételezett nyoma a hitüknek a lényükben — nem ez a nehezen meghatározható, de ha van, látható, hallható jelentés nyugtalanít-e minket? miért nyugtalanít minket, mi van a Hold másik oldalán vagy tőlünk ezer fényévnyi távolságra, mikor az első helyre valószínűleg, a másodikra egészen bizonyosan sohase fogunk eljutni? és miért nyugtalanít minket, a derékszögű síkháromszög átfogójára szerkesztett négyzet területe hogyan viszonylika befogókon szerkesztett két négyzet területének összegéhez, mikor még semmi lehető hasznát se látjuk a kérdés megválaszolásának? vagy hogy a neuropterák családjába tartozó hamerobolidae-k hogyan hova petéznek, petéik mikor kelnek stb. stb. —, és a megszámlálhatatlan hasonló kérdés? vagy hogy a már nem létező görög nép talán sose létezett hőseit és nézetünk szerint sose létezett isteneit szerepeltető tragédiáinak Willamowitz—Moellendorff-féle interpretálása helytálló vagy módosítandó, éppen azért, mert azok a tragédiák nyugtalanítanak minket? miért nyugtalanít minket még ma is, hogyan reagál Achilleus Priamus látogatására és kérésére, és mi történik Odysseussal Polyphemos barlangjában vagy a tengeren úsztában és utána? és szintén számlálhatatlan, elsorolhatatlan alkalom, amikhez egyébként személy szerint semmi közünk? mért nyugtalanít a halott acra, mikor megkövült nyugalom —vagy tán éppen ezért? de akkor miért nyugtalanít az újszülött is, amelyik csupa nyüzsgés, nyűglődés, kapálódzás, nyivákolás, minden porcikájában és hangjában az élet tolakodása, tülekedése? de mért nyugtalanít másképp, amely nem élt előbb, és aztán megkövült, mindig ilyennek láttuk, mégis provokál kemény, szögletes formáival, meghatározhatatlan, megolvashatatlan sok árnyalatú színeivel? és ugyancsak másképp a lábunk előtt tekergő, előre vergődő giliszta, amelyiknek se feje, se szeme, se lába, mégis mozog valamerre, valami erő érzik, feszül benne, élő, mint mi vagyunk, a maga csupaszságában — de ebben a csupaszságban milyen különleges a semmihez se hasonlító színe, csillogása, áttetszősége, erőszakos mozgása? és van, akinek fontosabb, mint az élete, az, ami már nem nyugtalanítja, de valamikor nyugtalanította, inkább megválna az életétől, mint attól, amihez gyötrő nyugtalanság árán jutott — és van, 55
