Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Hitek, nézetek és tornyok Nagyhajtáson: részletek egy szociográfiából
A káplánok helyzete nehéz, mert a mérce, főleg a fiatalabbak számára, a legendás hírű Feri atya, a hetvenes évek közepén három évig Nagyhajtáson tevékenykedő fiatal káplán. Külön fejezet foglalkozik vele és tanítványaival. Akit szerintük szinte lehetetlen túlszárnyalni. Dénes atyát sokan szeretetreméltónak, de „túl jámbornak”, Márton atyát viszont nagy tudásúnak, de egy kissé ridegnek tarjták az őket Feri atyához mérő fiatalabb hívek, elsősorban az „ifjúságisok” és a fiatal házaspárok katekézisére járók. Perneczky tanár úr véleménye némiképpen eltér az övékétől. Ő úgy látja, hogy „az itteni papok szinte napi pontossággal tudnak mindenről. Látszik rajtuk, hogy — annak ellenére, hogy nincsen családjuk, mint a reformátusoknak — teljes életet élnek, a saját gyerekeket pedig mintha tudománnyal és művészettel pótolnák”. A maroknyi felekezeti kisebbség messze magasló „tornyát”, Igazvölgyi tiszteletest is megkérdeztem, mi a véleménye a katolikus kollégáiról. „A hírhedt Keglevics kanonok, az Actio Catholica szervezője — aki szigorúan csak méltóságos úrnak szólíttatta magát — nagy protestáns-gyűlölő volt. Ő még azokat is kiprédikálta, akik református kereskedő boltjában vásároltak, és megkongatta a lélekharangot annak az esküvője idején, aki reformátussal házasodott. Ma nagyon jó a viszony, teret nyert az ökumenizmus. Közös imahetet tartunk, és amikor beteg vagyok, mindig itt van valamelyik katolikus pap” — tanúskodik a „kommunista pap”. Mindenkit megkérdeztem, származik -e valami hátránya abból, hogy vallásos, és a legtöbben azt válaszolták, hogy a legutóbbi években már nem. Csak néhányan számoltak be kisebb kellemetlenségekről. „A hit nem jelent sem előnyt, sem hátrányt. Igaz, a hívőnek jobban kell dolgoznia. Az iskolában persze, akadnak kisebb nehézségek”, válaszolta Igazvölgyi tiszteletes. Nyáry Béla úgy érzi, hogy „a helyi vezetés eléggé nehezen nyeli le az iskolai hittanra járók igazán impozáns számarányát. A vallásgyakorlat tényleg szabad, de azért a pozícióban levők — biztos, ami biztos — máshová járnak misére, különösen a párttagok”. Az egyháztanács elnöke nem tapasztalta, hogy őt vallása miatt valami hátrány érte volna, „sőt még valami respektet is jelent, enyhe tiszteletet” — jelenti ki meggyőződéssel. * * * A h/tton-beiratást hatalmas tábla hirdeti a templom kapuján, csaknem mindenki elmegy előtte, a hittanról, a hittanra járók arányáról mégis meghökkentően különböző képzetek élnek, még értelmiségiek és vezetők fejében is. Sokan a beiratkozottak, sokan a hittanórákra járók számát felezik-harmadolják. Eléggé általános az a nézet, hogy a gyerekeket szüleik és nagyszüleik kényszerítik a hittanra. Hogy mi történik a hittanórákon, arról alig van valakinek pontos fogalma, sokszor még a hittanosok szüleinek sem. Az általános iskolás korosztályoknak a plébániai „bevallások” szerint 35—40 százaléka iratkozott be iskolai vagy templomi hittanra. Tíz hittanos gyerek közül legalább kilenc az iskolai hittanra jár. Tény, hogy húsz-huszonöt évvel ezelőtt még 60 százalék körül volt a hittanosok aránya, így valószínű, hogy a valóságos csökkenés ütemét érzik többen — mert szívük szerint sürgetnék — nagyobbnak. Hogy a beiratkozottaknak csak egyharmada járna, amint ezt a községi pártbizottságon is hallottam, azt nem tapasztaltam. Ami a hittanbeíratást illeti, a legutóbbi tíz évben nemigen fordultak elő problémák. Malonyai doktor azon bosszankodik, hogy éppen feleségének kell beíratnia hittanra a gyerekeket. Meglepődik, amikor azt hallja, hogy feleségét a hitoktatók a legtoleránsabb tanárok egyikének tartják. Weiner igazgató úgy érzi, minden „rendben zajlik” a hittan körül, csupán az bosszantja, ha a hitoktatók arra kérik őt, hasson oda, hogy rendszeresen járjanak hittanra a gyerekek. Jó néhány nem vallásos tanító és tanár vitába száll azokkal, akik szerint a hittanra járás szülői kényszer eredménye. „Szeretnek járni. Hogy mivel fogják meg őket, 33