Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Mátyás István: Ha majd a vers már nem kell senkinek...: Kiss Dénesről, elfogultan

„Eladtam anyámat sok versben és megvette a nagyérdemű Megvette rossz szemét az arcát Kiárultam mint egy rabszolgát ki másra már nem használható Láthatták hogy a foga csorba kopott már minden porcikája nem való csak irodalomra versből villan ki a kapája".

S hadd idézzek egyik verséből még, amelyik az édesapjáról szól! A Csillagkalapáló utolsó versszaka:

„Szent kocsmákba ha betér hiába dobják ki már Kiss Ferkó léglakatost ki csillagokat kalapál.”

Költő, prózaíró, újságíró. Indokolhatóan került a költő az első helyre a felsorolásban. Kiss Dénes eddig a verseiben fogalmazta meg a legnagyobb hatással, cselekedni kényszerítő erővel az ember, az emberiség, az emberség leglényegesebb dolgait. S viszonyát a világhoz, hozzánk. Mert az emberi viszonyok szabtak és szabnak meg mindent. Hogy mit jelent számára a vers, ekképp fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt egyik beszélgetésünk során: „Valamikor azt hittem, igéző, varázslat, melengető csoda. Ma azt mondom : öröm bársonyos didergése, szomorúság duhaj dúdolása — tehetetlenség bizonyítéka. Egyúttal olyasmi is, mint amikor öreg embereket látok magányosan baktatvar magukban ülve a terek padjain motyogni, beszélni. A vers először csábítgató s gyönyörű elragadtatás volt, önfeledt édes-keserűség. Nem ocsúdtam azonnal, amikor megmoccant bennem. Néhány éve fölismertem már az indulatok, örömök, keservek nyomán gyülekező szavakat, egymáshoz katonásan igazodó mondatokat. Régebben azonnal leírtam őket, mert féltem, hogy elillannak, és többé sose találnak rám. Ma már nem írom le azonnal, nem félek, hogy végleg eltűnnek előlem. Tudom, ha fontosak, ha életet követelnek látomásoknak, gondolatoknak, szent dühök kimondásának, újra és újra dörömbölnek, fölébresztenek álmomból, rám szólnak utcán, társaságban.”

Országlásaim című versében így buzdítja önmagát, verseit:

„Szorított öklöm göcsörtjébe visszagyűrt versek mind előre!

Ha kell szitoknak öltözötten elszántan s védtelen mögöttem Utunkba silány egy se álljon Vigyázzon rám az én országom”.

Éppen Országiás című kötetéről mondta: „A cím mindenképpen uralkodást jelent, de elsősorban önmagunk fölötti hatalmat; készséget a jobbulásra, a nemesedésre és mindezek közös szolgálatára .... A versírás önkutatás, az öröm virágültetésével éppen úgy, mint a fájdalom mélyfúrásaival”.

Élményekből és indulatokból táplálkozó költészet Kiss Dénesé. Benne foglaltatik a szeretet és a gyűlölet egyaránt, s minden más is, ami a kettő között van. A vers — hit. A vers — élet. Suhanc ének című költeményéből idézek:

71