Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Zalán Tibor: Pre-onirikus meditáció: vers
ZALÁN TIBOR PRE-ONIRIKUS MEDITÁCIÓ Látod elfáradtam Sok volt a szívet bénító rohangálás Sok az agyat elborító tejszagú béke Végül: a vers csak irgalmatlan monológ párbeszéd a mindenség és a semmi között — Mihez kezdjen az ember harmincévesen Az ég annyira fényes fölöttünk a csillagok ma annyira fényesek nagyok a szél közöttünk kószál és zenél és villanypóznák énekelnek távoli határokon Alszol ahogy a más tízmillió alszik álmodsz ugyanúgy vagy máshogy mint mások és kék a hajad és elmerülsz tehetetlen a szürke áradásban Most lágy dombok tűnnek fel lezárt pilláid mögött Nem tudom azonosítani ezt az évszakot hiszen nincs neme csak zúgása az éjnek lehet csizmák ropognak lent a hóban vagy ölelkezve andalognak mezítelen emberek az út forró porában Vagy gyümölcsöt érlel az őszi éden s dús levegőben ing a terhes ág Csak tavasz nem lehet az nem Virágokat nem dajkálhatnak ebben a fagyban a lombok ebben a forróságban elolvad a fű földre hajtja remegő fejét a virág s halált hoznak sárga kosarukban a méhek És halált ejt csőréből rám a szomjas madár Szomorú nagy mének sírnak át az erdő üres hallgatásán Valamit el kéne mondanom neked valamit szeretnék elmondani végre fölkelteni karomba venni téged indulni neki a harsogó vizeknek szigetek szelíd lankáin vetném meg nyughelyed és állatok térdepelnek álmodásod elé orchideák nyitnák föléd hűvös szirmukat valamit mondanék és elmondanék neked 21
