Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Márkus Béla: A "parasztpolitikus" író: Sarkadi Imre pályája 1949-1953 között
MÁRKUS BÉLA A „PARASZTPOLITIKUS" [RÓ Sarkadi Imre pályája 1949—1953 között Sarkadi felemás módon ítélte meg a fordulat éve után kialakított helyzetet. Egyfelől szükségét látta a szocialista nagyüzemeknek, másfelől viszont a minőség, a „haladóbb” gondolkodású, kitűnő dolgú „munkaemberek” szövetkezésének szerette volna tudni azokat. Elfogadta, hogy szembe kell szállni a kulákkal, de —tette hozzá — csak akkor, ha a szakértelme és szorgalma helyett az élősködése juttatta a nagy birtokhoz. Éppen ezek miatt a paraszti jövendővel kapcsolatos kételyek, bizonytalanságok miatt, az önjellemző „két malomkő között” őrlődés ismeretében támaszthatók kétségek a $ar- kadi-szakirodalom azon —szinte egyöntetű — állításával szemben, miszerint az író már 1949-ben a jelmondatokat támogatta a valóság helyett, s az osztályharc erősödését, a kulákság pusztító veszélyét illusztrálta. E felfogás mindenekelőtt A pohártól a traktorig című novellával igyekszik bizonyítani a maga igazát. Abból indul ki, hogy 1949 a témaváltás, a „váratlan pályafordulat” esztendeje volt, s hogy három éven át, 1949 és 1951 között „virágzott” Sarkadi sematizmusa — nem egyidőben tehát a kor általános divatjával. Kónya Juditnak ezt a B. Nagy László előfeltevését erősítő véleményét lényegében Hajdú Ráfis is elfogadja, amikor 1951—52- vel jelöli az „időszakos válság” -ot, s a traktoros novellát pedig úgy tünteti föl, mint az alkotói vétkek erőteljesebb mutatóját, szemben a Szövetkezetiekkel és a Barla Mihály szerencséjével, amelyek viszont a „betegségből” való kilábalás jelei. A „TRAKTORNOVELLA”: A SEMATIZMUS NYITÁNYA? Eszerint A pohártól a traktorig írásakor Sarkadi már elhitte a sokat hangoztatott politikai jelszavakat, és Varjú János alakjával ezért akarta közel hozni a büszkeség, a „tartás”, azaz a magatartás felszínén is vállalt új életforma külsőséges vonásait. Milyen vonások, jegyek utalnak erre a vállalásra? A novella térkiválasztása legfeljebb negatív előjellel kapcsolható ide: a korcsma mint helyszín semmiképp sem reprezentálja az új életformát. Lehetne ugyan a falu nyilvánosságának, hírek, történetek továbbításának fóruma, a közösségi együttlét terepe — ám a bevezető mondatok nyíltan utalnak arra, hogy Varjút nem a társas élet lehetősége vezeti ide. „Csak egy kupica törkölyre” lép be, a hideg szél elől menekülve, s menekülését-kiszolgáltatottságát tetézi, hogy a korcsmáros a haragosa, mégis hozzá kell fordulnia „segítségért”. A végkifejletet: a verekedést már kettejüknek ez a feszült viszonya előlegezi. Ám egyetlen elszólás, mozzanat, a szöveg egyetlen eleme sem jelzi, hogy a szövetkezetnek, a „traktornak”, egyáltalán, a két ember világnézeti-politikai véleményének bármi köze is lett volna e viszony kialakulásához. Konfliktusuk a magánélet köreire korlátozódik, mégpedig úgy, hogy a feszültség fenntartója Varjú marad. Ahogy fokról fokra nő a konfliktus kirobbanásának esélye, úgy erősödik a bizonyosság, hogy Varjú e kirobbanást mint végzetet idézi a maga fejére, s hogy képtelen a feszültségnek azt az áramkörét megszakítani, amelyet a puszta megjelenésével kapcsolt be. A mitologikus novellák hőseihez hasonlóan, mintha jóvá akarná tenni azt a vétkét, hogy kiszolgáltatta magát a haragosának: a provokáló szerepében lép föl. „Jó erősen” bevágja a nyitott ajtót; mustrálgatja az ellenfeleit, s van valami kihívó, a „tragédia” árnyékát előre vetítő abban, ahogy eredeti szándéka ellenére, kíváncsiságból is marad a 59
