Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Mezei István: Hazaérkezés a szülővárosba: memoár
Ha valaki, akkor én igazán értékelni tudtam ennek jelentőségét, amely számomra azt jelentette, hogy nem kell tovább bujkálnom. 1944. október 15-e volt. Délután a szokottnál korábban jött haza Mátyás bácsi. Nagyon letört állapotban volt. Elmondta, hogy a rádióban visszavonták a Horthy-féle proklamációt és Budapesten újra a németeké a kezdeményezés. Tehát a háború nem ért véget, tovább folytatódik. A németek Szálasi Ferencet, a nyilasok magyar vezérét állították Horthy helyére, aki a legdöntőbb pillanatban képtelen volt keresztülvinni elhatározását, a háborúból való kiugrást és a Hitlerrel történő szembefordulást. A hír nagyon megdöbbentett és elkeserített. Bujkálásom tovább tart. Még jó, hogy gyengeségem miatt nem nyitottam ki az ablakot, így a szomszédok nem tudták meg, hogy itt rejtőzködöm. Mátyás bácsi rossz hírt hozott a szigetről is. Elmondta, hogy a boriak ma kora reggel eltávoztak a szigetről. Amint várható volt, a keretlegénység a tisztekkel együtt előkerült és átvette a szigeten tartózkodókat, s amint lehetett, elindította őket a Dunántúlra. Nagyon bántott, hogy barátaimon nem tudtam segíteni. A gondos ápolás, amiben részesültem, megtette hatását. Egyre jobban éreztem magam, könnyű, diétás ételeket főzött Katica néni és éreztem, hogy az erőm kezd visszatérni. Csak a bezártságot viseltem nehezen. De ezen egyelőre nem változtathattam. Mátyás bácsi minden este új híreket hozott. A nyilas hatalomátvétel Baján különösebben nem éreztette hatását, hiszen már a városhoz közel eső területen harcoltak a szovjet csapatok. Napok kérdése és Baja felszabadul. A kórházban mégis nagy volt a riadalom a menekültek körében, amikor meghallották, hogy a Horthy-proklamációt visszavonták. Az orvosok többsége az ápolókkal együtt hivatásuk magaslatán állott, segítették dr. Burg Ete igazgató, dr. Cseh Imre és dr. Bánhidi Ferenc főorvosok mentési munkáját. Volt azonban az orvosok és az ápolók között is néhány, aki mindezt nem nézte jó szemmel. Mátyás bácsi biztató jelnek tekintette, hogy a városon keresztül immár szinte éjjelnappal megállás nélkül vonultak végig a német gépesített alakulatok, s ha nem is nagy számban, de magyar egységek is a Dunához, hogy ott mielőbb átkeljenek. Ez a nagy igyekezet igazolni látszott azt a korábbi feltevést, amely szerint a németek a várost nem védik, feladják és a Duna túlsó partján kívánják megakadályozni a szovjet hadsereg előretörését. A naptárra néztem, amely október 19-et mutatott. A konyhában a két katona búcsúzott Katica nénitől. Már korántsem voltak olyan jó hangulatban, mint néhány nappal ezelőtt. Az egyik fiú csendesen megjegyezte, hogy okosabb lenne búvóhelyet keresni, mintsem folytatni a kilátástalan háborúsdit. Bizony sokkal okosabb lett volna, dehát úgy döntöttek, hogy az alakulatukkal ők is elvonulnak a Dunántúlra. Nem tudom, hogy mi lett ennek a két fiúnak a sorsa. Hazajöttek-e, vagy elestek? Csendes nap volt ez a mai. Odakint szemerkélt az eső. A függöny mögül néztem a kihalt Bem József utcára. A várakozás órái voltak ezek, amelyek nehezen teltek. Végre késő délután hazajött Mátyás bácsi. Új híreket hozott. Elmondta, hogy csaknem egész nap a Dunántúlra települőknek segédkezett. Érdekes volt számomra az, amit dr. Bernhardt Sándor polgármesterrel kapcsolatban elmondott. Amire kevesen számítottak, az bekövetkezett. Ma délben családjával együtt elhagyta Baját. De így cselekedett több más városi tisztségviselő is. Magukkal vitték a város pénztárát és más értékeit. A kommunisták és más haladó gondolkodású személyek még ma délelőtt is tárgyaltak a polgármesterrel és kérték, másítsa meg elhatározását. A nyilas kormány utasításait neki nem kell végrehajtani, hiszen azokkal sohasem értett egyet. 35
