Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás IV., befejező rész

s, amit ötszáz forintért eladott egy magakorabeli gyereknek. Elköltözésünk után az egyik nyáron kit látunk, mint anyósom jelenik meg a kapuban, de nem azt kérdezte, hogy vagy kislányom, hanem szemrehányóan dorgálta Marikát, hogy hova süllyedt, hogy képes ebben a nyomornegyedben élni. Hiszen ezen a környéken egyetlen házat sem látott, amit ne vennének körül pucéran vagy rongyosan szaladgáló gyerekek.

Erre még ilyen a világ, de ez még mindig elviselhetőbb, mint az ezeréves hamis, amiben jobb módban élnek nyomorultabb emberek, mint itt. Itt aki máról holnapra él, még annak is tisztább élete van, nyíltabb, őszintébb, előbbre tartóbb, mint annak, akikkel nem fordul a föld. Fogadjon velem, hogy ha van a szomszédomnak húsz forintja, és átmegyek hozzá hogy adjon tizet kölcsön, ideadja még akkor is, ha megmondom neki, hogy egy hónap múlva tudom neki visszaadni, érti, és ha őket lenézi, vele együtt nézi le a lányát is. Pedig senkinek sem hinné el, hogyha mondaná, hogy voltunk már olyan helyzetben, hogy akitől kenyérre valót kértünk kölcsön, neki se volt, de elment és kért azért, hogy nekünk tudjon adni. És mi hiszünk abban, ha lassan is, de egy jobb életformához el fogunk jutni a munkánkon keresztül. Én hozzá vagyok szokva, hogy eddigi életem során ritkán fordult elő, hogy telezabálhattam magamat. De ha ezer évig élek, és az ezer év minden napja így múlik is el mind, akkor se fogok magától kérni még egy forintot se. És most ha azért jött, hogy számon kérje a lányától, hogy élt idáig, akkor ehhez semmi köze, nyitva az ajtó. Szóval kidobsz? Könnyebb is valakit kidobni, mint megadni a tartozását. Évek óta tartoztok ötven forintommal. Igaz, az utolsó százasunkat gyűrtem anyósom zsebébe, de ha még két percig maradt volna, szinte gyönyörűséggel fojtottam volna saját vérébe, még Shakespeare se mondott annyi átkot a legádázabb gyilkosra se, mint amit anyósom akkor szórt miránk, amíg végére ért a Varjú utcának.

A következő év tavaszán már egy kis malacot is tudtunk venni. Vállaltunk a tsz-től két hold harmados kukoricát. A kukoricával nem volt annyi baj, annyi munka, de a vele járó répával annál több. Szóval egész nyári szabadidőnk ráment. Mindig akkor éreztük, hogy megérte a fáradságot, amikor már a részkukorica fent volt a ház padlásán.

Mindig szerettem volna a térmunkáról bekerülni a folyamatos üzembe, a papírgyártáshoz dolgozni. Nem a nehéz fizikai munka miatt, á, dehogy, még ez a munka is köny- nyűnek számított a téglagyári munkához, ahol naponta ötven-hatvanezer nyerstéglát is meg kellett emelnem, levágni vagy leszedni a téglavágóasztalról. Nem nehéz kiszámítani, egy nyerstégla öt kiló, bizony kitesz egy pár tonnát. Vagy a bádog oldalú taligát megpakolni nyersvassal, és harminc-negyven adagot odafurikázni a kohó felvonójáig, egy-egy adag megközelítette a háromszáz kilót, szinte úgy érezte az ember, hogy süpped a talaj a léptei alatt. Hát ezekhez képest a papírgyári térmunka nekem legalább is könnyű fizikai munkának számított. Volt itt hajtás, de más jellegű volt a fizikai igénybevétele ezeknek a munkáknak. Talán a több kereset lehetősége csábított a gépekhez. Ott a gépek mellett, aki dolgozott, pár száz forinttal többet keresett már az első hónap után.

Örömmel újságoltam Marikának, hogy már a jövő héten éjszakára megyek, a papírgépen fogok dolgozni, és ami a lényeg, három-négyszáz forinttal is többet hozok haza. mint eddig. Ez nem is rossz, nevetett Marika. De tudod te azt, milyen borzalmas éjszaka dolgozni, bírod te azt egyáltalán? Mért ne, ha mások kibírják, én is. Öreg üzemnek hívták, ahova kerültem, a hármas számú papírgépre, harmadik segítőnek. Kint fújta- hordta, dühöngött a tél, bent a gépteremben egyszál ingben lehetett dolgozni Bizony akkor tudtam ezt a különbséget értékelni, amikor eszembe jutott a rengeteg fagyoskodás, amit a téren el kellett viselni, a vagonokat pakolni kellett ki-be, ha vasvilla hullt is. Gondoltam, ezt a jó munkámat meg kell becsülni. Nagyon rendes emberek közé kerültem. Öt emberből állt a gép személyzete, már mindenki törzsgárdatag volt, sőt

14