Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás IV., befejező rész

tizenöt-húszéves munkaviszonya is volt egyik-másik embernek. És még a legidősebb ember sem volt ötvenéves. Soha életemben nem láttam ekkora gépóriást, még futólag se, nem még hogy dolgoztam volna közeliben is valaha. A gépvezetőm első éjszaka megkérdezte tőlem, kíváncsi vagyok-e rá, miből és hogyan lesz a papír. Én a legmaximá- lisabb érdeklődést mutattam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt, sőt nagyon is kíváncsi voltam mindenre, hiszen most már én is a papírgyártásnál dolgozom, a kapubelépőmre is ráírták: munkahelye a papírgyártás.

Sokféle emberrel dolgoztam életem során, de azok az emberek, akik közé kerültem, egészen más életfelfogásúak, másforma életvitelűek, más a gondolkodási módjuk a világról, a környezetükről. A legnehezebb körülményekben is megtalálták a feloldó humort, az ügyetlenkedőre a csípős megjegyzést. A már tízéves munkatársra is ráförmedtek, ha balkézzel nyúlt a hibajavításhoz, tán még erőteljesebben is, mint arra, aki nem régen került közébük. Tudták, ismerték egymás gyengéit, erényeit, a rossz tulajdonságát, a jót. Szerettek jókedvűen, játszva dolgozni. Talán két embert se hívtak a családi vagy a keresztnevén, mindenkinek volt valami gúnyneve. Nemcsak a gép személyzetének, hanem a kiszolgáló üzemek dolgozóinak is. Emlékszem, egy hónap elteltével ahogy odakerültem, a gépvezető leküldött a kazánházba, hogy a hármas gépre adjanak be több gőzt, mert a papír nem szárad, szóval mondjam meg Kulipintyónak, hogy több gőzt adjanak a hármasra. Le is mentem. Kit keresek? — kérdezték tőlem. Kulipintyó elvtársat. És mit akar? — kérdezi egy vézna emberke. Több gőzt kér a hármas gépre a gépvezető. Nincs több gőz, mondjam meg a madárfejű Lajcsikának. Már várták, na mi van, kérdezik tőlem, találkoztam valakivel? Igen. Kivel? Hát a Kulipintyó elvtárssal, és kértek, meséljem el, hogy történt. Elmondtam, a nevetéstől majd kipukkadtak, amikor elmondtam, hogy a Kulipintyó elvtársat kerestem, és hogy mit üzent, hogy azt üzente, mondjam meg a madárfejű Lajcsikának, hogy nincs több gőz.

Ha valaki kitalált valami hülyeséget, arról mindenki tudomást szerzett, csak az nem, aki ellen készülőben volt a kitolás. Főleg éjszaka voltak ilyen áloműző műveletek. Papíripari technikum után egy pár fiatalembert kihelyeztek valamennyi időre gyakorlatra a gépekhez, a mi gépünkre is jutott egy fiatalember, aki bizony rá se hederített a gyakorlatra, már éjféltájban fogott egy nyaláb papírt, hanyatt vágta magát, és aludt, mint a mormota. A második segítőt kódusembernek hívták, aki minden hájjal megkent, furfangos ember volt, és sehogyse volt ínyére a fiatalember viselkedése. Meg is jegyezte mindig, amikor meglátta szundizni a fiatalembert: na ennek még azért is fizetnek, hogy húzza a lóbőrt egész éjszaka, na megállj, nem fogsz te többet aludni! A gépvezető csak mosolygott. A kódusember elmondta, hogyan akar ébresztőt csinálni. Rendben van, de ő nem tud róla, egyezett bele a riasztásba. A kódusember bement a műhelybe, kihozott egy nagy kalapácsot, odaadta a smirernek, mondván, hogy amikor ő bólint a fejével, akkor amekkorát csak tud, üssön rá a treppre, ami vastag lemezből van. Mindenki tudta, hogy a trepp akkorát fog csattanni, mint egy ágyú, és erre a csattanásra úgy fel fog ugrani a hétalvó technikus, mint akit puskából lőttek ki. A kódusember letolta a gatyáját, és terpeszbe állt a kását fúvó technikus fölött. Ekkor egy marék piros zsírt kent a saját seggire, és beintett a smirernek, hogy jöhet az ütés. Hatalmas csattanás, a technikus felugrott, de a kódusember segge útjába állt, a technikus orráról lógtak a piros zsírdarabok, de mire észbe kapott mi is történt, akkorra már a kódusember megfürödve somfordáit elő a gép mögül. A technikus attól fogva inkább tízszer is alá tartotta a fejit a csapnak, mintsem egy percre is lehunyta volna a szemeit.

A művezetői iroda közvetlen a gépteremre nyílott. A délelőtti műszakokban nagy sürgés-forgás volt az irodában, a laboráns lányok a gépekről szedett mintát ott mérték, ott vettek a papírmintákról grammsúlyt, szakítószilárdságot stb. Amikor a laboráns lányok beléptek az irodába, az adminisztrátor, akit Lacikának hívtak, rögvest olyan

15