Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás IV., befejező rész

nem adnak, dehát minden ház engedély nélkül épült negyvenöt óta. Még aznap leelő- legeztük a portát. Egy hónap múlva már ástam a kisház alapját. Ősszel már benne i laktunk. Igaz, Marikának sok szép holmijába került, mire a meghatározott időre kifizettük a porta árát. Anyósom majd megháborodott, mire rájött, hogy Marika a bizományiban eladta a sok szép ruháját.

Mire kiköltöztünk, én már a Szolnoki Papírgyárban dolgoztam. Egy pótkocsis zetort kaptam a gyártól, amire minden cucc ráfért, amije volt Marikának. A kisházat szombat délutánonként és vasárnaponként építette fel a kőműves öcsém. Csak úgy ingyen, testvéri alapon. Amiért, ha annak idején nem mondtam is, de még máig is úgy érzem, hogy az öcsémnek köszönettel tartozók életem végéig. Anyósom, amikor költöztünk, csak arra ügyelt, hogy el ne vigyünk olyan holmit, ami nem a Marikáé. Öt évig azt se tudta anyósom, hogy merre lakik a lánya.

Apósom még akkor öngyilkos lett, amikor odahaza laktunk. Halála után egy párszor ki lettünk zárva, ott kóvályogtunk munka után a nejemmel, Alcsiszigeten. Gondoltuk, talán apósom tragikus halála megváltoztatja anyósom lelkét. De nem, olyan maradt, amilyen volt, gonosz és magának való. A fiában volt minden reménye, aki pont azon a napon tette le az asztalos vizsgát, amelyiken az apja lett öngyilkos. Hülye volt, mint a sötét éjszaka mindig, de mentségére szolgált a tragédia. Azóta se lett belőle asztalos, a „drága kisfiámból”, akit már a rendőrség is elvitt, mert megfojtogatta az édesanyját, akinek a szorításai hetekig látszottak az idős néni karjain, aki a harmadik feleség után is ma otthon nyomorog üresen kongó élettel, halálra készen minden napon és minden pillanatban, aki után a szart, a húgyot nemcsak gyerekkorában kellett takarítani, hanem most is.

Akárhova mentünk, már kölcsönt senki se adott. Nem azért, mert félt, hogy nem adom vissza, hanem azért, mert tudták, hogy nincs miből. Volt, amikor hatvan forintunk maradt egyik fizetéstől a másikig. Tíz deka szalonnát négyszer vittem a gyárba és négyszer haza, csak a puszta kenyeret ettem meg azért, hogy a munkatársaim észre ne vegyék, hogy csak puszta kenyeret zabálok. A nejemet megszólták a kollégái: mi van, Mari, de leadtad, ilyen cipőt te lánykorodban még odahaza se húztál volna. Egy pár évig bizony nélkülöztünk sokat, nagyon sokat. Hiába túlóráztam összeesésig, ötnyolcvan órabérem volt, öt év alatt negyven fillért emelkedett, pedig nem akármilyen munkát végeztem, napról-napra térmunkán dolgoztam szénlapátolástól kezdve a mészkira- kásig, mindent csináltam. Ősz fele már jó volt, mert minden ősszel elmentem fácánt lövöldözni a Zagyva-partra. Egy-két fácánt mindig sikerült lecsúzliznom, amiből sokféle kaját készített a nejem. Éjfél körül mindig úgy lopakodtam haza, mint akit köröznek. De sose volt úgy, hogy Marika ne az ablakból figyelte volna, hogy jövök-e már. És mindegy volt, hogy három óra vagy éjfél van, várt izgatottan. Nem is annak örült, hozok-e fácánt, hanem annak, hogy nem történt semmi bajom, még a város peremétől is távol, a mentetlen fűzfái között. Emlékszem, mindig megkérdezte tőlem, hogy nem féltem-e egyedül ott, ahova még büntetésből is szörnyű lenne valakit kizavarni. Ködös éjszakák idején 1963-ban, hatvannégyben, hatvanötben, hatvanhatban mindig vártam az őszt, Amikor már megcsípte a dér a fákat, a fűzfák még éjszaka is pergették a sűrű levelüket, mintha tudták volna, hogy akkor jobban lehet látni a gallyak között gubbasztó fácánokat. Az őszi szél is nekem kedvezett, fújt erősen, mintha azt akarta volna, hogy a lépteim zaja ne riasszon el egyetlen fácánt se a parittyám elől. Volt, amikor csak egyetlen fácánt sikerült lőnöm, az is beleesett a folyóba. Egy darabig követtem, hátha a part felé sodorja a víz, de sose volt úgy, mindig a túloldalon kötött ki a vergődő vad, mintha tudná vagy tudta volna, hogy meg akarom enni. Amikor anyósomtól elköltöztünk, még abban az évben a fiának vett egy motort kilencezer-hatszázért, és négyszer befizette a vizsgadíjat, de levizsgázni nem tudott a kisfia. Pár hónap múlva fuccsra vágta a motort

13