Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - MŰHELY - Sőtér István: Arany János és a Bánk Bán

ságának mérlegelése. A tanulmány befejező része inkább vázlatos, a Bánk és Gertrud körébe tartozó szereplőket jellemzi. Nem tudhatjuk, milyen fejezetek következtek volna az elkészültek után. Tudjuk, hogy Arany Shakespeare-t olvasott a Bánk bán olvasása idején, és Katona művében mintha csak a Hamlet világával találkozott volna. Egyébként Hamlet és Bánk rokonságára már többen rámutattak. A Bánk bán-tanulmány tehát egybeesik Arany1859körüli érdeklődésével, a nagy Shakespeare-fordítások korszakával, de tovább él benne az a drámaiság iránti erős hajlam és ösztönösség, mely a nagykőrösi balladák korszakát annyira áthatotta. Amikor a Bánk-tanulmányt írja, Arany már túljutott ezen a korszakon, a történelmi balladák ciklusa és a románcos balladáké lezárult, s nagy balladai remeklésekre majd csak az Őszikék korszakában kerül sor.

Ami a drámaiságot illeti, Arany két jelenség iránt fogékony a Bánk bánban: a cselekedetek motivációja, indoklása, időbeli előkészülete iránt egyrészt, — másrészt pedig a tragikum súlya alatt összeroppanó lélek megzavarodása iránt. Mindkét jelenség: a lélektani indoklás, és a lélek krízise, folyamatosan foglalkoztatta őt eddig is, és ezután talán még inkább foglalkoztatja majd. Különös, hogy tanulmányában ugyanekkor mit sem foglalkozik a tragikum kérdésével, megmarad a dráma szöveténél, s általában a lélektan is csak annyira érdekli, amennyiben drámai helyzetben mutatkozik meg. Bánk tragikuma majd Gyulait foglalkoztatja, csakhamar elkészülő Katona-tanulmányában. Mert Gyulai a tragikumot tekinti a költészet legmagasabb szintjének, s ebben a nézetében osztozik e kornak valamennyi nagy magyar költőjével, és elsősorban Kemény Zsig- mond regényeivel. Arany maga is a tragikumot állítja életműve középpontjába, de neki megvan a maga, a kortársakétól némileg eltérő tragikum-felfogása, és ebbe Bánk tragikuma nem illeszkedik bele. Arany hősei is elkövetik a tragikus vétséget, de ez náluk mindig vagy könnyelműségből, vagy az indulat túlságából következik be — habár az Arany-hősök, akár Toldi, akár Etele tragikus vétségei nem épp a semmiből keletkeznek, s bizonyos lélektani előkészület náluk is végbemegy. Kétségtelen azonban, hogy az ősz Toldi nem a gyilkosság szándékával jelenik meg a királyi udvarban, és Etele sem előre megfontoltan öli meg Budát. Velük ellentétben Bánk a gyilkosság megérlelt, felépült gondolatával lép be a királynéhoz.

* * *

Arany tehát a maga művéhez is felhasznál valamit a Bánk bánból, anélkül, hogy Bánk tragikumából vagy tragikus vétségének jellegéből bármit is magáévá tenne. Érdemes áttekintenünk néhány mozzanatot, melyekre különös figyelmet fordít Arany a Bánk bánban. Bánk bán-tanulmányomban utaltam arra, hogy Bánk, akit Tiborc „angyalinak” mond, nem holmi dúvad, hanem érzékeny, meghasonlásra hajlamos, sebezhető lélek, és Szerb Antalnak igaza volt, mikor az egész drámát, és Bánk alakját, a Sturm und Dranggal hozta kapcsolatba. Katona művének és a Sturm und Drangnak összefüggése évtizedek óta közismert tény, anélkül, hogy Bánk egyéniségének megformálásánál a színpadi rendezés egyszer is figyelembe vette volna.

Arany, akinél nem vált tudatossá ez az összefüggés, mégis két ízben is felfigyel erre az „angyaliságra”. Kiemeli, hogy a dráma elején, amikor Melinda és Ottó párbeszédét meglesi, Bánk nem ront ki rejtekéből, nem végez Ottóval, hisz előbb „össze kell szednie magát”, és ez aToldi-típusú indulattól távol állónak mutatja Bánkot. Arany fölfigyel egy másik hasonló jelenségre: szerinte gyöngeségre mutat Bánk jellemében a tétovázás, a már felismert kettős feladat végrehajtása előtt. Ez a tétovázás egyébként Bánknak olyan hamleti vonása, melyre Arany hamar ráismerhetett, és ha már angyaliságot emlegetünk Bánknál, ugyanúgy hamletiséget is mondhatnánk.

63