Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - MŰHELY - Sőtér István: Arany János és a Bánk Bán
Mindazok az epizódok, melyekre Arany felfigyel, a tett indoklásának és a gondolat megérésének érzékeltetése miatt érdekesek. Az a különös, hogy a tragikus tett mindig végzetszerűen megy végbe, akár a hirtelen indulat indítja, akár a gondolat megizmosodása. A tragikus tett olyan, mintha nem lehetne elkerülni. Arany azonban a görög tragédiák e kérlelhetetlen törvényét enyhíteni igyekszik, és a görögökkel ellentétben azt hirdeti, hogy a tragikus vétség elkerülhető, ha megismerjük önmagunkat, a jellemünkben rejlő veszélyeket, ha szembenézünk a magunk teremtette kockázatokkal, és így megelőzzük a reánk leselkedő veszélyt. Bánk esetében azonban Arany olyan történetet tanulmányozhatott, amikor a körülmények lehetetlenné teszik a védekezést a vétek ellen. Csupa finom megfigyelés a Bánk jelleméről szóló fejezet: a dráma elején Bánk „hosszas rejtekben maradása” lelki, azaz „belszükség”. Finom felismerés, amikor Arany hibának látja a „bánki sértődés” korai emlegetését, mert itt nem a hős érez, hanem „a szerző gondolkodik”. Ez a hiba „három sor kihagyásával jóvá tehető” —véli Arany, akinek drámai érzékét, mely sokkal erősebb, mint Gyulaié, valószínűleg a balladák fejlesztették ki. Sokan feleslegesnek vélik Bánk és Izidora jelenetét, de Arany látja, hogy a „gondolat izmosodásához” erre szükség volt. A cselekmény időtartama, és a drámában eltűnt időszak is elgondolkoztatja, és mintegy a maga műhelyének tapasztalataként közli, azzal, hogy „összevonni az időt könnyebb mint megnyújtani”. A legtöbb megfigyelés a gondolat „izmosodására” irányul, és a fejezet egyik legszebb része az, ahol Arany kifejti, hogy Bánk és Tiborc közt nem párbeszéd folyik, mert megzavarodott Bánk hallja Tiborcot, anélkül, hogy hallgatná, és mégis, szavait „leikébe szívja mintegy öntudatlanul”, és amikor Tiborénak felel, önmagának is felel, ugyanazzal aszóval. És Bánk hamleti, vagy Tiborcosan „angyali” egyéniségével vág össze az is, amit Arany úgy mond el róla, mintha valamelyik tulajdon balladahőséről mondaná: „valahányszor Bánk az indulat magasán hányattatik, külsején mindannyiszor delirium jelei vehetők észre”. Ilyesmiről persze nincs szó Gertrúdnál, de Arany nála is finoman elemzi azt az állapotot, melynek áldozatává válik, mert nemcsak a tragikus véteknek kell megérnie, hanem a tragikus áldozattá válásnak is. Arany éles szemmel figyeli meg a lényeget: az intelligenciájában és akaraterejében annyira bízó asszony mint vészit mindinkább erejéből, és a körülmények, valamint a végzet kényszerei közt mint válik olyan áldozattá, aki már nem menekülhet a bosszú elől. Gertrúd igazi végzete: Ottó, és ezért van az, hogy utolsó leheletével őt vádolja gyilkosának. A tragikus hős útja tehát éppoly kiszabott, mint az áldozatáé. * # * Ha mindezt együtt figyelembe vesszük, Arany Bánk bán-tanulmányában olyan ösvényt kell felismernünk, amely a már többször említett Buda halála felé vezet. Ezt a nagy művét Arany három évvel a Bánk bán-tanulmány után, 1862 február végén kezdi írni, és 1863 május hatodikán fejezi be. A Bánk bán-tanulmányban tehát a Buda halála előkészületét is láthatjuk. Irodalmi köztudatunk, melyet más népek irodalmi köztudatánál sokkalta inkább jellemez a felületesség és a feledékenység, mindmáig nem becsüli kellőképp Arany Bánk bán-tanulmányát, mely pedig kivételes ajándék, mert azt nem holmi kritikai-irodalomtörténeti értekezésnek kell tekintenünk, hanem két nagy költő úgyszólván társszerzőként létrehozott művének. Arany a maga gondolataival, költői- ségévei úgyszólván beleolvadt Katona művébe. Arany Bánk bán-tanulmányáról még elismerő szót is keveset olvasunk. A Buda haláláról annál többet, de még így is kevés jelét látjuk a valódi megértésnek, vagy a valódi vonzódásnak e remekmű iránt. A magyar irodalom a homályban hagyott, alig ismert vagy felfedezetlen remekművek birodalma 64
