Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Orosz Éva: A falusi orvosi körzetek helyzete Bács-Kiskun megyében: széljegyzetek egy kérdőíves felméréshez
ellátást az alapellátásban. A körzeti orvosokat azonban erre sem anyagilag, sem erkölcsileg nem ösztönzi semmi. „Az alapellátásban dolgozók fizetése nem a végzett munka mennyiségétől s minőségétől, hanem az illető éveinek számától függ, sőt előfordul, hogy az kap dicséretet, akinek kevés a munkája (kevés a táppénzesek száma). Anyagi ösztönzés nincs.” Az előzőekben vázoltak — többek között — azt is mutatják, hogy széles szakadék húzódik meg az alapellátással szembeni — fent említett — igény és a tárgyi feltételek között. Mindamellett, úgy tűnik, hogy ezt a problémát az egészségügy irányítása elsősorban szervezési eszközökkel — és kevésbé az alapellátás erőforrásainak fokozott növelésével — kívánja megoldani. SZERVEZETI FELTÉTELEK Vizsgálatunk a körzeti orvosi ellátás szervezeti feltételei közül elsősorban a körzeti orvos és a kórház-rendelőintézet szakmai kapcsolatára koncentrált. Az integráció7 a falusi körzeti orvosok munkajogi helyzetét nem érintette — munkáltatójuk továbbra is a községi tanács. Szakmai irányításuk viszont a kórházakhoz került — így jelenleg a falusi körzeti orvosnak két felettese van: munkáltatója a községi tanács, szakmai felettese pedig a kórház egyik belgyógyász főorvosa. Ez a helyzet sok konfliktus forrása. A 115 orvosból 48 (42%) megjelölt egy vagy több olyan tényezőt, amely akadályozza a kórházzal való szakmai kapcsolatát. A hátráltató tényezők rangsorában első a kórháztól való nagy távolság (amely egyben nagy benzinköltséget is jelent). Ezen túl a helyettesítés megoldatlansága, a körzet nagy betegforgalma, az orvosok sokirányú egyéb elfoglaltsága (vagyis az időhiány), továbbá a rendelőintézeti és kórházi orvosok nem megfelelő hozzáállása növeli a „távolságot” a kórházi és a körzeti orvosok között. Néhány jellemző válasz: „naponta kétszer van rendelés, nincs idő a kórházba bejárni, ez időre a készenléti ügyelet nem biztosított”; „A nagy távolság, nem kielégítő gépkocsiátalány, lakáson a telefon hiánya, az esetleges helyettesítés problémája”; „sokszor használhatatlan a telefon. Egy orvosi körzet van a községben. Munkaidőben elhagyni nem lehet. Helyettes nincs.” „Nem konzultáló, hanem utasító, felülbíráló stílus”; „Körzeti orvosok kórházi viziten való részvétele, ennek lehetősége nincs megszervezve”; „egyes szakmák kórházi orvosainak fogalma sincs a körzeti munka nehézségeiről”;; „egyes orvosok lenézik a körzetben dolgozókat, etikátlan kijelentéseket tesznek a betegek előtt.” És végül: „Mikor? Éjjel?” A leghátrányosabb a kisközségek orvosainak helyzete. Ugyanis egyedül vannak a községben, állandóan készenlétben kell lenniük, a helyettesítés — pl. egy kórházi viziten való részvétel idejére — az ő esetükben jelent igazán komoly problémát. „Sok a mellékelfoglaltság: előadás iskolákban, KISZ-ben, Vöröskeresztben . .. Véradás-szervezés, légó-előadás, VB-ülés, tanácsülés, szakmai továbbképzések .. . 1400-as községben gyógyszerládát kezelek — hozom-viszem a gyógyszert, adminisztrálom. Közegészség- ügyi vizsgálatokat, ellenőrzéseket végzek. . . Lehetne sorolni még. Ezekből az elfoglaltságokból kellene csökkenteni.” Célunk nem a szakmai kapcsolat tartalmának minősítése volt, pusztán annak vizsgálata, hogy a települési viszonyok és az egészségügy szervezeti rendszere számottevően akadályozzák-e ezt a kapcsolatot. Az a tény, hogy a körzeti orvosoknak kb. fele tartja jónak a szakmai kapcsolatot, továbbá a 42%-uk által megjelölt akadályozó tényezőkarra hívják fel a figyelmet, hogy a falusi körzeti orvosok az integrációnak nemcsak a tárgyi, hanem a szakmai előnyeit is csak kevéssé élvezik. A települési viszonyokból eredő hátrányokhoz nem kis mértékben hozzájárulnak szervezési problémák (pl. 51
