Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Orosz Éva: A falusi orvosi körzetek helyzete Bács-Kiskun megyében: széljegyzetek egy kérdőíves felméréshez
a helyettesítés terén), továbbá a kórházak érdekeltségének hiánya is. A rendelőintézetben és a kórházban dolgozó orvosok szemléletét ugyanis nemcsak a tradíciók, az orvos- társadalmon belül uralkodó — a falusi körzeti orvosi munkát több mint fél évszázada kedvezőtlenül érintő — értékek alakítják, hanem az is, hogy a kórházak nem kellően érdekeltek a falusi körzetekkel való szorosabb munkakapcsolatban. A KÖZLEKEDÉSI ÉS HÍRKÖZLÉSI VISZONYOK Az egészségügyi ellátás elérhetőségét számottevően korlátozzák — a falusi népesség nem csekély hányada számára — a kedvezőtlen közlekedési és hírközlési viszonyok. Ezek hatását a Dél-Dunántúlon és az északi megyékben az aprófalvas, az Alföldön pedig a tanyás településszerkezet erősíti fel. Az egész országot tekintve: a községek több mint 50%-ában — Baranya, Vas, Zala megyében a községek 70—72%-ában — nincs helyben körzeti orvos. Bács-Kiskun megyében a községek 11 %-a nem körzeti orvosi székhely. A községi népesség 2%-a él ezekben a településekben. Azonban a tanyán élők többségének helyzete — akkor is, ha a faluközpontban van körzeti orvos — közelebb áll azon községekben lakók viszonyaihoz, ahol nincs helyben körzeti orvos. Ilyen szemlélettel végezve számításainkat: Bács-Kiskun megyében a falusi népesség 24%-ának lakóhelyén az egészségügyi ellátás egyetlen eleme sem található meg. (A felmérés néhány adata) A körzeti orvosok megítélése szerint a mostoha közlekedési és hírközlési viszonyok jelenleg jobban akadályozzák munkájukat, mint a tárgyi feltételek (épület, műszerezettség) hiányosságai. A 115 válaszoló orvos közül 67-en (58%) hátráltató tényezőként értékelték a közlekedési vagy hírközlési viszonyokat (vagy mindkettőt). A mindennapos kisebb megbetegedések esetén a kedvezőtlen közlekedési és hírközlési viszonyok csak többletterhet rónak a betegre és az orvosra egyaránt. A sürgős beavatkozást igénylő baleseteknél és betegségeknél azonban azt jelentik, hogy a betegeknek a lakóhelyüktől függően is különböznek az életbenmaradási esélyei. A települések 47%-ában elégtelenek a hírközlési viszonyok. A műszaki színvonalat a kézitekeréssel működő telefon reprezentálja, a vonalak száma minimális — ezek többsége is csak napközben, és gyakori zavarokkal üzemel. A Posta gyakran a segélykérő telefonok zavartalan működését sem képes biztosítani. 21 orvosnak a lakásán, kettőnek pedig a rendelőjében nincs telefon. Egy 1969-es felmérés8 alig mutatott rosz- szabb képet: 25 orvosnak a lakásán, háromnak a rendelőjében nem volt telefon. Azokban a községekben, ahol a postahivatal bezárása után csak 1—2 vonal, vagy éppen csak a segélykérő telefon üzemel — időnként csak elvben —, ez nemcsak az orvos munkáját nehezíti, hanem a lakosságban is az elszigeteltség, illetve a biztonság hiányának érzetét kelti. A községek 37%-ában az orvosi körzetek igen nagy kiterjedésűek, útjaik 80—90%-a földburkolatú, esős, havas időben nehezen járható. Ezekben a körzetekben a legtávolabbi betegekhez 10 km-nél messzebbre — nem ritkán 15—20 km-t is — kell mennie az orvosnak. E távolságok megtétele a rossz utakon 40—50 percet is igényelhet. Az adatok kissé részletesebben: 52
