Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás III. rész

de senki nem jött mégse értem. Keveset aludtam azon az éjszakán, a beteg emberek úgy horkoltak, mint a mormota. Meg tudtam különböztetni, ki az, aki mélyebben horkol, és ki az, aki kapkodja a levegőt lélegzés közben. A vizit soha sem maradt el, el kellett tátani a számat, de nem volt szabad á-t mondani, nehogy a seb kirepedjen. A főorvos nem szólt semmit, csak továbbment az ágyamtól, tudtam, hogy még nem szabad megszólalnom, de megkérdeztem, mikor mehetek haza. Amikor jönnek érted, ha ma, akkor ma, ha holnap, akkor holnap, ha egy hónap múlva, akkor egy hónap múlva. Jó helyen vagy. Nem kérdezi, de én semmit se szóltam, csak betakartam a fejem,és hozzáfogtam zokogni: nem maradok tovább, gondoltam magamban, csak reggelig, itt a ruhám az ágy végére akasztva, felveszem és hazamegyek, ha engednek, ha nem, ha jönnek értem, ha nem. Anyu biztos jött volna már, csak nem tud úszni, és nem mer átjönni aTiszán, és lehet, hogy nincs is annyi pénze, hogy a kompon jöjjön értem. Senkinek nem árultam el, mi a szándékom, bár kérdezték tőlem, hogy miért öltözők az otthoni ruhámba. Én erre azt válaszoltam, hogy fázok, és azért.Sétálni akarok, mint a többiek, és kimenni a kapuhoz anyám elébe, mert ma biztos jönni fog értem. Megjegyeztem, az emberek hol bújtak ki, amikor italért mentek, és amikor nem látott senki, kibújtam a drótkerítésen, és meg se álltam az állomásig. Futottam, mint akit kergetnek. Az állomáson odaültem egy néni mellé, és úgy csináltam, ha gyanús embert láttam, mintha én lennék a legkedvesebb gyermeke a néninek, bárő nagyon gyanúsan nézett rám. Meg is kérdezte, a szüleid hol vannak, én intettem a kezemmel, de nem biztos, hogy Miklós irányába. Néma vagy? — kérdezi a néni. Intettem a fejemmel, hogy nem, a kórházból jövök, kivették a mandulám, és jó nagyra tátottám a számat, hadd győződjön meg róla a néni. Húú de csúnya! Hova valósi vagy, Miklósra? Ne mondd, hát én is odamegyek. Nincs lebombázva a híd, nincs, nem is volt, csak elment a híre. A néni adott egy almát, jól rágjam össze, és úgy nyeljem le, nehogy megsértse a mandulám helyét. Nem jött érted senki? — kérdezi a néni. Nem, senki, mondtam. És hazatalálsz magadtól? Haza. Merre laktok? A csisznyikóban. Hát az elég messze van az állomáshoz. Nem baj, majd szaladok, és hamar hazaérek. Van pénzed jegyre?Nincs semennyi?Semennyi, mondtam. Hát csuda szüleid lehetnek neked! Vannak szüleid? — érdeklődött a néni. Vannak. És testvéreid? Azok is. Hány? Négy. Na, vigyázz a csomagokra, megveszem a jegyedet. Köszönöm, majd anyukámtól kérek pénzt,aztán elviszem a néninek. Haggyad csak, majd ad nekem az isten helyette. Jó meleg volt a vonaton, mire odaértünk, elszundítottam. Ébredj, kisfiam, mondta a néni, hazaértünk, itthon vagy. Ez a második út, ezen menjél teljesen végig, onnan már biztos hazatalálsz. De nehogy szaladjál ám, mert beszeded a hideg levegőt, és megfázik a torkod! Köszönöm a jegy árát, mondtam és elindultam a több kilométer hosszú második úton. Nem tudtam megállni, hogy ne szaladjam végig a második utat, már otthon szerettem volna lenni. Útközben meg-meg- néztem a kabátzsebembe tett almát, amibe beleharaptam. Igaz, de még mindig megteszi ajándéknak a kisebbeknek. Anyám pont mázolta a szobát. Amikor megálltam az ajtóban, a mázlós rongyot beledobta a vödörbe, a kötényébe törölte a kézit, és megölelt, megcsókolt, megsimította az arcom. A gyerekeket ilyenkor a vacokra ültette játszani, amíg fel nem szikkadt a szoba. Ülj le, kisfiam, mindjárt megágyazok, és lefek- hetsz pihenni. Szétnyírt zsákot terített anyám a földre, amin odamentem a gyerekek közé. A vacok szélén leültem, és elővettem a zsebemből a szép nagy piros almát, ami meg volt barnulva ott, ahova beleharaptam. Adjál már, mondták a gyerekek. Anyám a megbámult részt kikanyarította és egyenlő szeletekben elosztotta. Nem maradt annak még csumája se.

Anyám csak szörnyülködött, amikor megtudta, hogy hazaszöktem a kórházból. Két- három nap múlva jutott eszembe a pár szem hús, amit egy papírba csomagoltam. Amikor kibontottam, már meg volt zöldülve, odadobtam a kutyának, de az is csak szaglász26