Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás III. rész

beszélgetés közben valamelyik kihordó megjegyezte: te csak hallgass, te hoztad be az oroszokat, mert ha te nem somfordálsz elébük, még mindig kóvályognak a határban, mert sose találtak volna ide nélküled. Na látod, ha én nem megyek értük, akkor már ti régen a régi tulajdonosnak dolgoznátok, és úgy szólítanátok még a legkisebb fiát is, hogy méltóságos úrfi.

A csépai téglagyárból egy sztahanovista kihordót kapott a téglagyár, akire nagyon kíváncsiak voltak nemcsak a kihordók, hanem még a nyersgyártók is. Lakást kaptak, az egyik régi irodahelyiséget. Jó nagy teremszerű valami volt, ahova annak idején amikor termelési tanácskozásokat rendeztek, befért az egész állomány. Nem hiszem, hogy az egész országban akadt volna még egy olyan gyors kezű kihordó, mint Cser Gábor bácsi, az öreg Mikó Feri bácsi, Akármilyen magasról pakolták a taligát, a tégla két-három métert is repült, de egy téglának sem sérült meg a sarka. És ezt nem egykét esztendőn keresztül tanulták meg, hanem tizenöt, húsz év múlva lehetett így dolgozni. A sztahanovista kihordót Tigyinek hívták, akinek egy szép tiezenhat éves lánya is volt. Amikor ideköltöztek, itt járt tovább a lánygimnáziumba. Nekünk, akik ott dolgoztunk, még a köszönésünket se fogadta el. Az apját Tigyi elvtársnak szólította mindenki, mert mindenki tudta, hogy a sztahanovisták mégse akárkik. Az első héten semmi különbség nem mutatkozott, se mennyiségben, se minőségben, az új és a régi kihordók között. A következő héten aztán Tigyi elvtárs hozzáfogott a sztahanovista módszer alkalmazásához. Reggelre, mire a kihordók megérkeztek, Tigyi elvtárs már vagy ezer téglát kihordott a kemencéből még meg olyan módszerrel, amin meglepődtek a többiek. Két taligát használt, az egyik taligát megpakolta, kitolta a stóchoz, ott meg a felesége lepakolta a stócba. Tigyi mire megpakolt, akkorra a felesége lepakolta az egyik taligát, azt csak vissza kellett húzni és pakolni, így ment ez hétről hétre. Ketten dolgoztak egy fizetésre, így aztán naponta még háromezer téglával is megelőzte a többi kihordót. Ez sehogy se smakkolt a többieknek, egyrészt rontotta a normát, és bércsalásnak minősítették a többi kihordók. így aztán a Tigyi állandó jelleggel átvette a dicsőségtáblán az örökös első helyet. De hogy milyen módon, azt már nem írták oda. A régi kihordók inkább átmentek egy másik munkahelyre, a bányába vagy a nyersgyártás más helyeire, sem mint elviselték volna ezt a helyzetüket. Apám kilépett a gyárból, és átment dolgozni a Gépgyárba. Az öntödében a munka nem volt könnyebb, de nehezebb se. Más körülmények között dolgoztak. Volt öltöző, munka után lehetett fürödni, üzemi konyha, lehetett ebédelni, és ami a legfontosabb: többet keresett két-háromszáz forinttal már az első hónapban. Apám nagyon megszerette ezt a munkahelyét, ötvennyolcban már büszkén vallotta magáról, hogy ő vasas. Szezon végén, amikor leállt a nyersgyártás, én is átmentem dolgozni a gépgyárba vastörőnek.

Egyik legjobb barátommal a téglagyárban ismerkedtem meg. Vékony csontú, nyúlánk fiatalembernek látszott, de ha valaki kezet fogott vele, akkor jött rá, micsoda szorítása van ennek a gyereknek. Ez olyan természetes volt nála, hogy még a lányokkal is ugyanúgy fogott kezet, mint a fiúkkal. De nem volt olyan lány, aki fel nem jaj- dult, ha Imre kezet fogott vele. Mondták is neki, ő de goromba vagy, Imre. Csak mosolygott, és elnézést kért. Imre egyedüli gyerek volt, az apja odamaradt a fogságban. Egyszer mesélte nekem, hogy az apja flekktífuszt kapott a lágerben, megúszta a háborút, de belepusztult a fogságba. Az anyja egy örökké köhécselő asszony volt. Mindig úgy nézett ki, mint aki nem régen hagyta abba a sírást, a szemei mindig véresek és zavarosnak tűntek nekem, de Imrének minden kívánságát úgy leste, mintha cselédje lenne a fiának. Az öreg Ladányi, akivel összeállt, nem hazudok, de még a cigányoknál is lentebb élt a maga kilenc gyerekével, asszony nélkül évekig. A vásártér nem volt senkié, és annak az út menti szélében épített az öreg Ladányi egy földkuny23