Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás III. rész

hót, ami ki volt tapasztva, ki volt meszelve, és néhány lépcsőn kellett lemenni egy olyan négyszer négyes szobafélibe. Nyáron jó hűvös volt, és ha valaki lement, nem tudta megkülönböztetni, hogy ez csak egy gödör vagy padlásszoba. A gerendák téglagyári sínekből voltak, amit az öreg Ladányi ócsakavasként vásárolt a gyárból, és elhasznált kihordópadlók tartották a földszobába tengetett földet, ami be volt meszelve hófehérre. Imre vidám gyerek, nem adott sajnálatra okot. Aki hozzáfogott őt sajnálni, azt kinevette, és sokszor mondta az embereknek, hogy nem biztos, hogy az álmodik szebbet, aki a dunnák között alszik el, mert ő már álmodott éjszakánként olyan szépeket a kis-vackon, amin ő alszik, hogy a pihés párnákon alvók sem álmodnak szebbet. Nem tudom, mit kedveltem meg Imrén, talán az erejét, a kézszorítását, vagy a rossz sorsa ellenére is vidám fiút, akinek nem az számít, hogy milyen ágyban alszik, hanem az, hogy mit álmodik. Nem tudom, de egy fizetés alkalmával meghívtam egy pohár borra, és ekkor megtudtam, hogy még négy testvére van, de az anyja beadta őket a menhelybe, és Imrének olyan elképzelése volt, hogyha eljut odáig, hogy akármilyen putrira telik majd neki, az összes testvérét magához fogja venni. Hatalmas gondolatnak tartottam én ezeket. A régi barátaim között mindig úgy éreztem, én vagyok a központ, de amióta Imrével találkoztam, ha nem is vallottam be neki, de mindig kíváncsi voltam, ő mit szól valamihez, amit én elmondtam neki. Bár nem engedtem meg magamnak azt, hogy befolyásolhatónak lásson, de mérlegeltem mindig azt, amit ő mondott. Például felsoroltam három szórakozóhelyet, ahova nekem is mindegy, melyikre megyek el, és amelyiket választotta, odamentünk. Amikor jól megpakoltak bennünket, mindig ő kért elnézést, hogy rá hallgattam, pedig én voltam a hatása alatt, nem ő az enyém alatt. Olyankor mindig leintettem, üsse kő, lehet, hogy máshol még többet kapunk, ha odamegyünk, ahova én akartam volna, így nem is érdemes ezen meditálni, hogy ki hívta a másikat, én vagy te. Amikor Imre elhívott hozzájuk, mindig mondta, ne ülj le a vacokra, mert van benne tetű. Nem rémültem meg, mert negyvenötben semmink se volt, csak tétünk, nekünk is, de csak azok tagadták le, akik másnak tartották magukat, mint amilyenek valóban voltak. A szegénység jele, de sokat hallottam olyan emberektől, akiknek a nyaka tele volt tetű- csípésekkel. Semmi egyébre nem emlékszem, amikor iskolás voltam is, hogy anyám a szomszédból kért kölcsönollóval lemetélte a hajam, és nem is hívtak egyébnek csak létrásfejűnek, de emlékszem, nemcsak az én fejem szórták be tetűirtóval, hanem az úrifiúkét is. De azoknak nem lett kikiáltva, hogy milyen a feje, csak levelet írtak a szüleiknek, hogy tőlünk elkapták, és a gyerek érdekében muszáj védekezni. De nekünk, akik olyan szegény családok voltunk, hogy nem számított mivel rágalmaznak meg minket, beleírták piros tintával, hogy a gyerek tetves, le kell nyírni kopaszra, különben nem engedik be az iskolába és punktum. Anyám csak hüledezett egy-egy ilyen üzenet alkalmával, de én mondtam neki, hogy a Gulbert is tetves, meg a Szabó is, akiknek ötven hold földjük van, és a Matuz gyerek is, akinek az édesapja ügyvéd. Lehet, hogy én kaptam el őtőlük mondtam anyámnak. De nem volt irgalom, lemetélte a hajam. Sose tudtam megállni, hogy meg ne könnyezzem. Izegtem-mozogtam, ha kellett, ha nem, csak minél később hulljon le a fejemről a haj. Az úton még elment valahogy, de az iskolában le kellett venni az amerikai pilótasapkámat, amit egy unra- csomagban kapott anyám a háború után, és a gyerekek bosszantásai verekedésbe torkollottak. De mit tehettem, amikor egy lány röhögött a fiúk találó megjegyzésein, ami nem egyéb volt, mint az, hogy kórus alakult a szünetekben, és azt kiabálták, hogy /atetves fejűek hátúira ülnek / létrán mehetnek / mennybe atetvek/. Emlékszem, volt egy szép kislány az osztályban, aki nekem nagyon tetszett, de amikor szünetben ő is segített a kórusnak kiabálni, és nem is akárhogy, hanem úgy, hogy még a nyála is a templomkertig szállt, akkor úgy megutáltam, mint a kitaposott belű kecskebékát.

24