Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Mikor állítható meg a népesség fogyása?

világra, és továbbá a halálozások száma is javulna. Hogy hol vagyunk ettől az optimumtól?

Csak csillagászati fogalommal felelhetünk: feltehetően fényévekre.

Azt idézem ebből az előszámítás-kötetből, hogy a zöld trend szerint 1982-ben még közel 149 ezer gyereknek kellett volna születni. A valóság ezzel szemben csak 133,5 ezer — az előrejelzés szerint ilyen mélyre csak 1985-ben, tehát három évvel később „jutottunk” volna.

S ne legyen félreértés. Eszembe sem jut gúnyolódni a demográfusokon. Bár igazunk lett volna. De azt szeretném, ha szembenéznénk azzal az igazsággal, hogy a legjobb tudásunk szerint elvégzett népességbecslés is jóval optimistább, mint az utóbbi öt év valóságos demográfiai helyzete. Sőt: nem tagadható, hogy illúziókat tápláltunk. Ez a „váratlan” valóság azóta gyökeresen átírta ezeket a népesedés-trendeket — és ez pedig alapvetően befolyásolja, módosítja az ország lehetséges holnapját.

# * #

Tudományos kongresszust rendeztek 1982 októberében a termékenység, család- tervezés, születésszabályozás jelenéről s jövőjéről. Erről 1984-ben a Statisztikai Kiadó könyvet jelentetett meg. A gyanútlan olvasó — aki nem volt ott a kongresszuson — arra számíthat, hogy egy ilyen szakmai fórumon részletesen megvitatják a termékenység, s a halandóság helyzetét és várható alakulását.

Ez részben így is történt. Józan Péter — például — kifejtette előadásában, hogy a hatvanas évek elején a születési arány már csak 13 ezrelék körül volt, majd két évtizeddel később, azaz mostanában még kisebb. 1983-ban 11,9 ezrelék. Már a hatvanas évek elején a magyar a legalacsonyabb születésgyakoriságot jelentette az egész világon, józan nem is tagadja, hogy a nyolcvanas évek második felében elképzelhető 10 ezrelék körüli érték, ám ő is tesz egy bizakodó félmondatot: „a születések száma remélhetőleg újra emelkedni kezd”. Mármint a nyolcvanas évek második fele után. Hogy miért? Nincs meggyőző magyarázat. Mindenesetre Józan tisztességgel úgy fejezi be előadását, hogy Magyarországon ma két végén égetjük a gyertyát: alacsony termékenység és magas halandóság apasztja a népességet.

Hogy mi remélhető a következő évtizedekben — a kötet tanúsága szerint —, avval lényegében csak Kepecs Gábor és Monigl István közös hozzászólása foglalkozott. Azonban ők sem tényeket vagy trendeket ismertetnek, „csak” a társadalom szerepét és felelősségét hangsúlyozzák. Nem hallgatják el: népességhelyzetünk befolyásolhatatlan adottság a következő egy-két évtizedben, de a kilencvenes évektől ők is pozitív változást várnak. Feltéve persze, ha — a korábbinál szélesebb felfogás alapján — cselekvő népesedéspolitikai gyakorlat érvényesül. Nem tudni, hogy mit értenek ezen. Csak annyi derül ki, hogy a halandóság javítását is középpontba kívánják állítani. De stratégia vagy koncepció sehol — leszámítva azt, hogy ennek igénye elhangzik. Itt tartunk tehát?

A kongresszus összefoglalóját Knopp András politikus mondta el. Elismerte ő is, hogy nem tűzhetjük ki célul a népességcsökkenés elkerülését. Szerinte az a feladat, hogy a meglévő hosszú távú népességpolitikai stratégiához cselekvési programot kell készíteni. Hogy mi lenne vagy lehetne ez, azt ő sem fejti ki. De (szükségszerű és elkerülhetetlen cselekvések nyomán) olyan közeljövőben, ezredfordulóban bízik, ahol „o mainál kedvezőbb népesedési helyzetet” alapozhatunk meg. Ha a kijelentést szó szerint értelmezzük, azt állítja, hogy az ezredfordulóig csak megalapozhatjuk a későbbi — a mainál kedvezőbb? — népesedési helyzetet. Hogy van-e erre bármilyen lehetőség vagy netán garancia, azt sem a kongresszus anyagából, sem a politikus összegzéséből nem tudhatjuk meg.

88