Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Vaderna József: A sztereó szárnyasoltárán: [vers]
VADERNA JÓZSEF A SZTEREÓ SZÁRNYASOLTÁRÁN Talán egy bokor átka hozott ide, vagy a kidőlt fák elégiája — melyik holtszezon ez a nyár, milyen nő extázisos szeme? Valaki sír. Fejemmel dekázik könnye. Hideg nyárvég reflektoroz, bársonyossá süpped a Bakony, szelídített vadtyúkok között hanyattdől a kényelem, s rókalesre indul a kakas. Tarajában vörhenyes részegség csipkéződik, s inkább ébrednék a vadállat tappancsa alatt, mint a vidámság mauzóleumában körbegyolcsozva és tartósítva egy másik Európának, meghibbant éjszakának. Térdig a kobaltfényben elalszik a színpad, az Isten is vonaglássá szelídül, a tömeg századvégi porcelánfej a falon, üres elosztó, szüntelen csatlakozás, vezetékalkony. A sztereó szányasoltárán ikon csavarog, hátizsákja a szél, bakancsában toporognak a rózsák. Villamos áram kalandja vagyok: szikra? Vagy Bartók udvari bolondja? Falak halántékai: betört ablakok. Az idő, ha már talpig cirkuszos — elnyűtt egemet ki adja rám? Melyik jeldögtemető halottja az ökölberándult pacsirta? A sztereó szárnyasoltárán kiterítve valaki sír. Fejemmel dekázik könnye.
