Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

zados. Igen, még azt is tudom, mondtam, hogy van a keze fején egy fogamnak a helye mert mondta a többieknek, amikor apám elé hajoltam, hogy őt ne érje az ütés, hogy ennek a rohadtnak kihasította a fogam a kezét, és még vérzik is. Mutassa a keze fejét! — szólt a százados. A rendőr kinyújtotta a remegő kezeit, a százados odahajolt, és a megpüffedt keze fejét szemlélte. Aki a rendőrrel együtt volt, lépjen ki! Még két rendőr kilépett a sorból. Vezessék el! — szólt a százados. Nem mondta, hogy hova, csak valamelyik számjegyet. Hatos, hetes? — nem is emlékszem. A jegyzőkönyvbe még belevették, hogy a sértett felismerte a rendőrt, aki ekkor meg ekkor tartott szolgálatot, a jegyzőkönyvnek aláírtam. Most telefonáltam, reggel, a kórházba, és az apja visszanyerte az eszméletét, a kezelőorvos szerint még egy pár hétre kórházi kezelésre szorul — jegyezte meg. Amikor meglátogattam, mind a ketten sírtunk. Szégyelltem magamat apám előtt, és felhoztam az elmenekülést, de apám leintett, tudom, nem magadért menekültél el, hanem értem, mindkettőnkért, így legalább nem mertek megölni, mert tudták, hogy van szemtanú. Ne is edd ezen magad, fiam, nem tartalak gyávának, mert te nagyobb veszélyben voltál, mint én. Igaz, a rúgások összetörik az embert, de jobban túl lehet élni, mintha kilyukasztják az ember koponyáját.

(Folytatása a következő számban)

FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK

BUDA FERENC (főmunkatárs)

FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN SÜMEGI GYÖRGY PINTÉR LAJOS

83