Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

hogy elmeneküljek. Mi történt apámmal, elvitték, itthagyták, agyonverték, megölték, odakúsztam teljesen az árok széléig. A kocsi nem volt ott, ahol megállt. Apám nyöször- gött az eperfa tövénél. Odaugrottam, fölé hajoltam, és kérdeztem, mit csináltak magával ezek a hóhérok. Összerugdostak, nem tudokfelállni, mindenem fáj — mondta ő. Kapaszkodjon belém, majd segítek. Gyerünk innen, mert visszajönnek, már azt hittem, megöltek, eltaláltak. Ha jön egy autó, állítsd meg, mondd meg nekik, mi történt, vigyenek haza minket. Nem, azt ne, mert lehet, hogy visszajönnek. Fogja meg a nyakam, majd viszem a hátamon. Bemegyek abba a tanyába, és kérek segítséget. Majd ők segítenek. Kocsival bevisszük magát az orvoshoz. Biztos megteszik. Az árokban cipeltem végig az apámat a gépállomásig, a gépállomáson telefonálni akartak a rendőrségnek, nem engedtem, hátha azok jönnek ki, akik az előbb voltak, isten őrizz. A kapus becsukta a portásfülkét és a bejárati kaput, és majdnem hazáig segített vezetni apámat. Amikor bementünk a szobába, anyám majd elájult, amikor meglátott minket. Mi történt veletek? — kérdezi. Merő adta vér volt mindenünk, a szemeink ki se látszottak, annyira dagadt volt mindkettőnk arca. Elszaladtam az orvosért, apám annyira hányta a vért, mintha el lett volna vágva a nyaka. Az orvos kerékpárral jött, hazáig szaladtam utána. Mondta, hogy apámnak belső vérzése van, kórházba kell szállítani, mert nem éri meg a reggelt. Elvesztette az eszméletét, mire Szolnokról megérkezett a mentő. Bevitték a megyei kórházba, oldalbordatörés, négy is el volt törve. Nem mertünk feljelentést tenni, mert a rendőrség az rendőrökből van, és hátha pont azok a rendőrök veszik kézbe az ügyet, akik elkövették, de az orvos másnap kijött hozzánk, és el kellett neki mondanom, hogy mi történt. Elmondtam, ő feljelentést tett ismeretlen rendőrök ellen. A téglagyárban se mertem elmondani mi történt velünk. Azt hitték, a legények jól helybenhagytak. De mi van apáddal, miért nem jött dolgozni. A telepvezetőnek megmondtam, hogy apu a kórházban van, de hogy miért, azt már nem. Úgy kilenc óra fele jött két kerékpáros rendőr. Engem kerestek. Velük kellett menni a rendőrségre. Valamikor a csendőrségi laktanya volt, ahol a rendőrök voltak, azt is most tudtam meg, amikor bekísértek. Ez őrsféle valami volt, ahol csak a szolgálatot teljesítő rendőrök voltak. Azt akarták, mondjam el, mi történt az éjszaka. Nem mertem meg se mukkanni, csak mindig azt hajtogattam: megvertek minket.de hogy kik, azt már nem mondtam meg. Egyszer a kapitányságtól áttelefonált valaki, hogy vigyenek oda. Ott már voltak tisztek is, és mire átértünk, már várt egy százados a kapuban minket. Gyalázatosán nézhettem ki, mert a tiszt olyan megjegyzést tett, hogy a kutya úristenit maguknak. Bevezetett az irodájába, és ugyanúgy kérdezgette, mint a másik rendőrök, hogy mi történt, mondjam el szépen, semmi bántódásom nem lesz, mert ő mindenről tud, mert az orvos elmondott mindent. Legszívesebben szerettem volna megölni azt az orvost, amiért elárult minket, és nem tartotta be a szavát. A rendőrtiszt elmondta, hogy ő azért szeretné, ha mindent elmondanék, mert felelősségre akarják vonni azokat, akik agyonvertek minket. Elmondtam elejétől végig, amikor odaértem, hogy én elmenekültem, amikor kiszálltam az autóból, és az egyik rendőr vagy ötször utánam lőtt, a százados felugrott idegességében felkapta a telefont, és azonnal kérette az ügyeletest, és megparancsolta neki, hogy azonnal sorakoztassa végig a folyosón azokat, akik tegnap este hattól tartottak külső szolgálatot. Hallottam, amikor futásban sorokoztak a rendőrök. A százados arra kért, hogy nagyon gondoljam meg, hogy felismerem-e a három rendőr közül valamelyiket. A rendőr közül fel, de a két ávóst, azt nem, majd azokat megtaláljuk. Állt ott vagy harminc rendőr, egyformák mind,csak az arcuk különbözött, egyik a másikétól. Majdnem a sor végére értem, még mindig nem láttam a többi között a rendőrt, akit ezer rendőr közül is megismertem volna. Amikor megálltam előtte, lehajtotta a fejét. Ő az, mondom. Biztos benne? — kérdezi a százados. Biztos. A keze kicsit hátra volt húzva a rendőrnek. Biztos benne, hogy ő az? — kérdezte ismét a szá82