Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

nagy nehéz kortyokban nyeltem az italt, az utolsó cseppig, és akkor is csókolóztunk mi már, amikor senki nem kért rá minket. Arra emlékszem, hogy a lányos háznál még folyt- tatódott a muri, de már arra nem, hogy hogyan kerültem haza. Tíz óra körül felébredtem, már akkor apám puccba volt. Na, végre, felébredtél, öltözz és gyerünk. Hova, kérdeztem. Hova, hova, úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hát lánykérőbe. Lánykérőbe? Igen, igen, tegnap éjjel megkérted a lány kezét, és én igent mondtam. Én hozzájárultam, hogyelveheted a lányt,gyönyörű lány, jól választottál, szorgalmas, házias, és ami a legfontosabb, téged nagyon szeret. Ki az, kérdeztem. Ne csinálj már úgy, mintha nem tudnád! És én kezdtem visszapergetni a tegnapi estét, ameddig tudtam, de sehogy se emlékeztem a lánykérésre, sehogyse. így aztán tiltakoztam, hogy én nem kértem meg senkit, és nem is akarok se most, se máskor. Apám bezsongott, hogy mit képzelek én, micsoda szégyen, mert vár az egész család, félrevezettem azt az ártatlan lányt, mit mondanak az emberek, szégyenbe hoztad az egész családot, hát hogy gondolsz te ilyet, ez nem játék, ilyen nincs, azt akarod, hogy szégyenbe maradjak én, aki megígértem, hogy ebédre jövünk, és megbeszéljük, mikor legyen a lakodalom! Hisz már a jövő hónapban itt a húsvét, és apám úgy rám csapta az ajtót, hogy azt hittem, nem áll meg az csak a szoba közepén, és láttam, elviharzott az ablak alatt. Na, mondom ez se jön haza három napig! De tévedtem, tíz perc múlva már belépett a szobaajtón, de én még mindig ott ültem az ágy szélén, és töprengtem, mitévő legyek. Tényleg megkértem volna a lányt? Lehet, hogy így volt, apám másképp nem dühöngene, ha nem így volna. Apám mosolyogva veszi elő a háromdecis üveget a belső zsebéből, na, nesze, húzd meg, mielőtt bejön anyád. Meghúztam. Anyu pont belépett az ajtón. Nem volt elég az esteli, mér itatod a gyereket? Az éjszaka is eszméletlenül hoztátok haza! Azt akarod, alkoholista legyen, mint te! Kutyaharapást a szőrivel gyógyítják, mondta apám, és utána ő is meghúzta az üveg tartalmát. A fiad nősül, mondta apám. Nősül, hisz teneked ez a rögeszméd, hogy mindig nősíted. Ez komoly, képzeld, az éjszaka megkérte a környék legszebb lányát. Anyám rám nézett, és tőlem várta az igazságot, de én nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem, és teleszaladt könnyel a szemem. Látod, milyen boldog a fiad, még sír is. Jól mondják azt, az ember kétféleképpen tud sírni bánatában és örömiben. Nézd ezeket az örömkönnyeket. Látod, na, elhiszed-e már, amit mondok? Már, tizenkilenc éves meglett ember, és saját maga dönthet a sorsáról. Anyámnak nem ment le a nyál a torkán, a sírással küszködött, és azt mondta, tönkre akarod tenni a fiad életét, mert ez mind a te szeled, te akartad így, nem a gyerek, neki még nincs szüksége asszonyra, még fiatal, még katona se volt, mi lesz, ha elmegy katonának, azt hiszed, kitart mellette három évig az a nő, nem is olyan. Tudod te, Pista, hogy mit csinálsz? Sose tudtad, mindig az ital vezette a fejed, de most nem rólad van szó, mert amiket te csinálsz, én már azt elviselem, de csak azt, amit magad ellen követsz el, de azt nem, amit a családod ellen is el akarsz követni. Hagyd abba, te mindenben a rosszat látod! Mér? Mi baja lesz, ha megnősül? Semmi, legalább egy gonddal kevesebb lesz a háznál, úgyse sok jut abból neked, amit keres, mert a kocsmába viszi. Oda úgy, mint ahogy megtanulta tőled, sehogy másképp, te szoktattad rá az italra, te vitted először is megünnepelni az első keresetét, mert azt másképp nem lehetett volna, csak a kocsmában. Na, igyál még egy kicsit, biztatott apám, és aztán öltözz, egy hordó sört vettek, és megígérték, csak akkor lesz csapra verve, ha megérkeztünk. Na jól van, még idd ki ezt a keveset! Anyám kiszaladt a konyhába, mert a húsleves kifutott a platnira. Lekapta az edényről a fedőt, és szép lassan kavargatta a húslevest. Amikor meglátta, hogy elkészültem az öltözéssel, csak ennyit mondott: te tudod, kisfiam, ha szereted, én nem bánom, vedd el, ha tudunk, majd segítünk. Úgy szerettem volna elmondani az igazat, hogy mindehhez semmi közöm, nem is tudok semmiről, de az ital befogta a számat, és úgy gondoltam, lesz ami lesz, eljátszom a lánykérést. Amikor a lányosház ablaka alá értünk, már

78