Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

A lányos asszonyok, amikor megtudták a nevem, egyenesen elrémisztették a lányukat tőlem, ilyen az apja, meg olyan az apja, heten vannak testvérek, meg kenyérből se esznek eleget, csak nem akarsz ilyen gyerekkel szóba állni, szakmája sincs, a téglagyárban egy kulis, nem azért neveltünk, hogy egy ilyen senkivel szóba állj. Sokszor hallottam ezt a szöveget, és csak azért is kitartottam a lány mellett. Az egész család, amikor vasárnap délután elmentem, hogy elviszem a lányt a moziba, csak a megjegyzéseket tette, hogy miért nem választok magamhoz való lányt, akinek mindegy milyen lesz az élete mellettem, hagyjam békén a lányukat, mert ő különbet érdemel, mint egy téglaverő ember. Igaz, ilyen szövegek után már csak elvittem a lányt a moziba, ha jönni akart. De már haza nem kísértem, nem érdekelt többé, nem izgatott, úgy voltam, mint ahogy a nagyapám mondta: van az isten méhesibe, lehet válogatni.

Május elsejére már hetekkel hamarabb készült a gyár. Dolgozói, tanultuk a május elsejei dalokat, amit majd a felvonulás alatt énekelünk. Előző nap már mindenki tudta, milyen díszletet fog vinni, feliratot, idézetet, Engelst, Marxot, Sztálint, Lenint, Rákosit, Gerőt, mindenkinek jutott valami, vagy zászló vagy kép. Este, amikor a vacsoraidő következett, az mindig a legérdekesebb esemény volt. Csak a gyár családtagjai vehettek részt, cigányzene, disznó- vagy birkapörkölt volt, amelyiket választották a dolgozók. Bor, sör minden mennyiségben, reggelig még a fizetés terhére is ihatott, ki mennyit akart. A vacsora engem nem érdekelt, akkor mentem már el, amikor jó volt a hangulat, táncoltak, mulattak, dorbézoltak az emberek. El se akartam menni, de anyám azt mondta, legalább vigyázok apámra, hogy csak annyit igyon, amennyitől még ember marad, legalább majd én hazavezetem. Későn érkeztem, jóval vacsora után, de melegítettek pörköltet, még a haveroknak is. Húzták a cigányok a talpalávalót. Egyszer meglátom az én régi ismerősöm, aki valamikor orrvérzésig pofozott, mert megsértettem drága édesapját. Egy szép szőke lánnyal táncolt, aki úgy simult a keménytenyerű ismerősömhöz, mint egy bárányka. Na mondom, visszakapod a pofonokat, és meglátom, milyen gyorsan tudsz futni a téglagyári gödrökön keresztül. Mondom, megnézem már a lányt is magamnak, hogy mutat. Tetszett nekem, kis aranyos volt, és formás teremtés. Na, nézzük, hogy táncol. Lekérem, hozzám simul, talán még jobban, mint a táncosához előzőleg. Ki ez a fiú, akivel táncoltál? A vőlegényem. Szereted? — kérdezem. Igen. Mikor esküdtök? Jövő húsvétkor, ha minden jól megy. Hogy-hogy ha minden jól megy? — kérdezem. Hát úgy, ha valakit jobban meg nem szeretek addig. És engem, mondd, meg tudnál-e jobban szeretni jövő húsvétig? Ez attól függ, hogy te szeretnél-e engem. Még soká lesz húsvét, de máris jobban szeretlek, mondom, mint ahogy te hinnéd! Hajnal fele már a lány összeveszett a vőlegényével, és nekem engedte meg, hogy hazakísérjem. Komolyan vettem én is a dolgot, és már másnap együtt mentem a lánnyal a moziba. A szülei majd megháborodtak, de nem tehettek semmit, mert a lány kijelentette, hogy vagy az enyém lesz, vagy beleugrik a kútba. Hát ezt nem akartam, hogy egy lány öngyilkos legyen miattam, így aztán kísérgettem. Tetszett nekem, hogy még így is lehet engem szeretni. Na gondoltam, visszaadtam egy pofont. A két család utána csak azon vitázott, kinek mennyibe került a lakodalomra szóló eljegyzés. így aztán az eljegyzési költségen összeharagudott a két család. De bizony engem nem tudtak elfogadni egy hónap múlva se. Ahol csak tudtak, mindig megsértettek. Figyelembe se vettem a szülők sértéseit, a lány tényleg szeretett. Talán jobban, mint kellett volna. Mert amikor mentem hozzá, még a szüleit is kitessékelte az alsó épületbe, amíg én ott voltam. De volt neki egy öccse, aki mindig ott sertepertélt velünk a szobában, és aki ki volt tanítva arra, miket mondjon nekem. Többek között mindig azt hajtogatta, te éhes, te szegény. Egyszer azt kérdezi tőlem: mondd már meg, miért van neked olyan nagy füled, amibe szerelmes lett a nővérem? Életemben ekkor szerettem volna először tükör elé állni, és meggyőződni róla, hogy tényleg nagyok-e a füleim. Lehet, hogy még el is

76