Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész
ad egy bálon a meghunyászkodó legényeknek, például nekem is, és ünnepük, fizetik a fröccsét még a báljegyét is, valamelyik barátja veszi, nem merik elkérni tőle a lányt csak akkor, ha meg van beszélve. Hát ilyen legyek? Hiszen táncolni úgy táncol, mint a tehén, százszor rálép a lány lábára, és még a lány is elnézést kér, hogy ő tévesztett, az ilyen legényeket veszik körül a többiek a majomszigeten, a terem közepén, az ilyen legény engedi meg magának, hogy még tánc közben is kigombolja a kabátját, a zenészek mindenki más előtt neki játsszák a következő táncot, amit a Rózsikának küld, és ezen a táncon a fél bálterem üres marad, hogy a hősnek legyen hely a keringőzésre, és rögtön sugdolózni kezd az anyuka, akinek felkéri a lányát, hogy jóképű gyerek, bátor gyerek, még a lányommal is táncol, nézzék, milyen szép pár, hát nem? A néném megtanított két táncra, a tangóra és a csárdásra. Úgy is ez volt a legsűrűbb tánc egy bálban, hálám jeléül mindig őt kértem fel az első táncra, még akkor is, amikor már három-négy táncos ott sertepertélt körülötte. Sose léptem négy-ötöt, mire elkérték tőlem. Szívesen odaadtam, aztán leültem a helyére. Anyu mondta is mindjárt: nem táncolsz, kisfiam? Táncolj, mert mindjárt jön apád, aztán visz inni. Tudod milyen, csak előtte ő feltankol a Bandi kocsmában, mert józanon nem jön át sose. Amikor apám megérkezett, mindig be volt bádogosodva a szeme. Ritka eset volt, amikor megismert. Ha nem szólok neki, elmegy mellettem. Amikor megismert, rögtön hívott: gyere, igyál valamit. Ha táncoltam, és eljött velem a lány is, akkor neki is vett egy málnát, de rögtön kezdte, na milyen fiam van, tetszik neked, akarsz a menyem lenni? Pedig eszem ágában se volt ilyen hülyeség tizenhat évesen. A lány anyja mintha tűkön ült volna bent a bálteremben. Mit szólnak, hogy az ő lánya kiment tánc közben egy fiúval! Két-három perc múlva betuszkolta a lányát mellőlem. Vigyed, gondoltam, nem akarom megenni, se ellopni. A lány odaült az anyja mellé, és bizony a legények meglátták ám, hogy kijött velem egy málnára, aztán fel se kérték az anyja mellől. Amikor apám belém tuszkolt vagy négy fél rumot, akkor már én se nagyon törődtem a lánnyal, hogy bizony csúnyán viselkedtem. De ha ennyire féltik tőlem, hadd üljön még, vissza nem megyek. Még a legények is megvetették, ha egy lány tánc közben kiment egy kis friss levegőre, mert az már nem rendes lány, mert hát ezt lehet hordani kifele. A múltkori legénynek ismét ott volt az apja, és igen-igen mesélte a többi embernek, hogy az ő fia hogy ellátta az én bajom, mert neki azt merte mondani, hogy fogja be a pofáját, és ezt pont meghallotta az ő nem akárki fia, és addig pofozott, amíg bocsánatot nem kértem mindenki hallatára. Apám meghallotta. Téged vert meg ennek a senkiházinak a fia? Á, dehogy engem, itt se voltam — kendőztem a dolgot. Nem? — szól oda az ember, mutasd az orrod! Hahaha, még mindig olyan, mint egy krumpli! Na jó, hagyja már abba, az régen volt. Régen? Na ne mondd, neked egy hét is régent jelent! Apám már neki akart ugrani az embernek, de elé álltam, és mondtam neki, majd én visszaadom a fiának, de nem ököllel, hanem máshogy, úgy, hogy amíg él, nem felejti el! Jól van, kisfiam, tudom én azt. Ne is maradj adós. Hallottad, te, mit mondott a fiam? Visszaméri a kölcsönt százszorosán! Pedig semmi visszamérést nem forgattam a fejemben, csak nem akartam verekedést se most, se máskor. Volt, ami volt, kikaptam, hát kikaptam, elviseltem, nem haltam bele egy pár pofonba. Apám aztán a bálból hazafelé menet elmagyarázta, miért nem szabad meghátrálni az embernek a saját árnyékától. Mert ha még attól is meghátráisz, a saját árnyékod is a nyakadra fog lépni, mindenért meg kell küzdeni, nem elég, ha valakit szeretünk, nem, mert azt más is éppen úgy szeretheti velünk egy percben, egyazon időben, és ha nem harcolunk meg, hogy el ne veszítsük, elveszik tőlünk, ellopják, elcsábítják, és maradunk a megmaradt érzéseinkkel, ami nemcsak egy hétig kínozza és gyötri az embert, hanem hetekig, hónapokig vagy évekig. Aki meg akarja állni az életben a helyét, és élni akar, az ne hagyja magát leteperni, mert soha az életben nem tud felállni, mert úgy érzi, hogy béna. Mert az erősebb malac mindig többet eszik a közös 73
